Dióskál, Béke tér
További képek a Fotólistában

Dióskál
Béke tér
A faluházzal szemben kialakított téren.

Avatás2005. június 4.

Tóth Kata
2021.05.11. 18:57
Dióskál híres szülötte Virág Benedek. 1930-ban egyszerű emléktáblát helyeztek el a tempolm falán a költő, szerzetes emlékére. Azonban csak 2005-ben került szobor a település főterére, amely a Budavári és a Zala Megyei Önkormányzatok, a Pálos Rend, illetve magánszemélyek támogatásával készült el. A szobrot Farkas Ferenc szobrászművész készítette, az avatás után előadások is elhangzottak, amelyekkel Virág Benedekre emlékeztek. [1]
A XVIII.-XIX. századi magyar költészet jelentős alakja volt. Levelezésben állt Kazinczyval, jó barátja volt Ányos Pál. Felszentelt pálos szerzetes volt, ám évekig tanított is a székesfehérvári pélos gimnáziumban. A rend feloszlatása, és egészsége megromlása miatt költözött Budára, ahol visszavonultan élt. Sírfelirata ars poeticaja is egyben:
"Születtem. Szerettem hazámat s dolgoztam érte. Ez az én életem története. Tegyetek ti is így. Tanítsátok utódaitokat, s ha azok is így teszik, akkor Magyarország boldog lesz." [2]
Források:
[1] A szobor avatása - Virág Benedekre emlékeztek, in: Zalai Hírlap, 2005. június 6., 4. p. - A digitális változat előfizetéssel érhető el. - https://adt.arcanum.com/hu/view/ZalaiHirlap_2005_06/?query=Di%C3%B3sk%C3%A1l%20%2B%20Vir%C3%A1g%20Benedek%20szobor&pg=71&layout=s
[2] Virág Benedek élete - https://hu.wikipedia.org/wiki/Vir%C3%A1g_Benedek
További linkek
Farkas Ferenc köztéri munkái - https://gocsejimuzeum.hu/zalai-muveszek-kislexikona/farkas-ferenc

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

"Virág Benedek" c. alkotás fotói Dióskál településről

Feltöltő
Azonosító
441743
Feltöltve
2021.05.10. 21:41
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/400 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.05.10. 21:41

441741
Feltöltve
2021.05.10. 21:38
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/500 • 4.6mm • ISO100

Tóth Kata 21.05.10. 21:38

441744
Feltöltve
2021.05.10. 21:41
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ38/10 • 1/400 • 6.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.05.10. 21:41

"Virág Benedek" c. alkotás fotói Dióskál településről

Feltöltő
Azonosító
441742

441738
Feltöltve
2021.05.10. 21:38
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/640 • 4.6mm • ISO100

441739

441740

441735

441734
Feltöltve
2021.05.10. 21:38
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/160 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.05.10. 21:38

"Virág Benedek" c. alkotás fotói Dióskál településről

Feltöltő
Azonosító
441737
Feltöltve
2021.05.10. 21:38
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/200 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.05.10. 21:38

"Virág Benedek" c. alkotás fotói Dióskál településről

Feltöltő
Azonosító
441736
Feltöltve
2021.05.10. 21:38
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/500 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.05.10. 21:38
Összesen 11 fotó

Műlap története

20 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Virág Benedek" feltöltésünket!
20 napja
A közösség publikálta Tóth Kata "Virág Benedek" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.