Életfa Kocsán Lajos emlékére

Felsőgagy, Arany János utca
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Felsőgagy
Arany János utca
A Huszár kúria parkjában

Felállítás2002

Nemes Sándor (fafaragó)

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Hőgye Lajos Tibor
2021.05.09. 16:45
A csereháti település egyik büszkesége a Darvas-Huszár-kúria, amely a 19. század elején épült klasszicista stílusban, majd felújításra került a leégése után az új tulajdonosa által a 20. század elején.[1]
A rendkívül elhanyagolt, végveszélyben lévő épületet 1996-ban Kocsán Lajos vásárolta meg és bővítve azt újjávarázsolta, benne szálláshelyet kialakítva. A kúria 2002-ig, haláláig működött ekként, majd magántulajdonba került.
Az épület gyönyörű, két forrást is magába foglaló, szépen rendben tartott parkjába az új tulajdonos tisztelete jeléül Életfát emeltetett a hejcei fafaragóval, Nemes Sándorral, emléktáblával is megjelölve azt.
Az útról is jól látható, virág- és egyéb növényi motívumokat is megörökítő, faragott emlékfa az alkotó jellegzetes"életfa"-stílusát magán viselve emlékeztet a kúria egykori tulajdonosára - igaz az időjárás kissé megviselte mára.[2]
Források:
[1] A Cserehát turistakalauza, 1998. 136-137. o.
[2] Az alkotás adatait és a fotózás lehetőségét köszönöm Laci bácsinak, a kúria jelenlegi tulajdonosának.
További linkek
Az alkotó oldala: http://www.nemesfamives.hu/bemutatkozas
A település oldala: https://hu.wikipedia.org/wiki/Fels%C5%91gagy

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Életfa Kocsán Lajos emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Nemes Sándor (fafaragó)
Település
Felsőgagy
Feltöltő
Azonosító
441465
Feltöltve
2021.05.07. 19:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.07. 19:25

"Életfa Kocsán Lajos emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Nemes Sándor (fafaragó)
Település
Felsőgagy
Feltöltő
Azonosító
441467
Feltöltve
2021.05.07. 19:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ51/10 • 1/60 • 20.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.07. 19:26

"Életfa Kocsán Lajos emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Nemes Sándor (fafaragó)
Település
Felsőgagy
Feltöltő
Azonosító
441481
Feltöltve
2021.05.07. 19:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.07. 19:32

"Életfa Kocsán Lajos emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Nemes Sándor (fafaragó)
Település
Felsőgagy
Feltöltő
Azonosító
441468
Feltöltve
2021.05.07. 19:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Hőgye Lajos Tibor 21.05.07. 19:28

441478
Feltöltve
2021.05.07. 19:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.07. 19:31

441470
Feltöltve
2021.05.07. 19:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.07. 19:28

"Életfa Kocsán Lajos emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Nemes Sándor (fafaragó)
Település
Felsőgagy
Feltöltő
Azonosító
441471
Feltöltve
2021.05.07. 19:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.07. 19:28

"Életfa Kocsán Lajos emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Nemes Sándor (fafaragó)
Település
Felsőgagy
Feltöltő
Azonosító
441472
Feltöltve
2021.05.07. 19:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.07. 19:29

"Életfa Kocsán Lajos emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Nemes Sándor (fafaragó)
Település
Felsőgagy
Feltöltő
Azonosító
441473

441474
Feltöltve
2021.05.07. 19:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.07. 19:29

"Életfa Kocsán Lajos emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Nemes Sándor (fafaragó)
Település
Felsőgagy
Feltöltő
Azonosító
441475
Feltöltve
2021.05.07. 19:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.07. 19:29

"Életfa Kocsán Lajos emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Nemes Sándor (fafaragó)
Település
Felsőgagy
Feltöltő
Azonosító
441476
Feltöltve
2021.05.07. 19:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.07. 19:31

"Életfa Kocsán Lajos emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Nemes Sándor (fafaragó)
Település
Felsőgagy
Feltöltő
Azonosító
441477
Feltöltve
2021.05.07. 19:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.07. 19:31

"Életfa Kocsán Lajos emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Nemes Sándor (fafaragó)
Település
Felsőgagy
Feltöltő
Azonosító
441479
Feltöltve
2021.05.07. 19:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.07. 19:32

"Életfa Kocsán Lajos emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Nemes Sándor (fafaragó)
Település
Felsőgagy
Feltöltő
Azonosító
441480
Feltöltve
2021.05.07. 19:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.07. 19:32

"Életfa Kocsán Lajos emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Nemes Sándor (fafaragó)
Település
Felsőgagy
Feltöltő
Azonosító
441469
Feltöltve
2021.05.07. 19:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.07. 19:28

Adalék vagy máshol

"Életfa Kocsán Lajos emlékére" c. alkotás fotói

A Huszár-kúria
Alkotó
Nemes Sándor (fafaragó)
Település
Felsőgagy
Feltöltő
Azonosító
441482
Feltöltve
2021.05.07. 20:05
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ36/10 • 1/200 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.07. 20:05
A Huszár-kúria
Összesen 17 fotó

Műlap története

21.05.09. 16:45
A közösség publikálta Hőgye Lajos Tibor "Életfa Kocsán Lajos emlékére" c. műlapját
21.05.07. 20:05
1 új fotót töltöttem az "Életfa Kocsán Lajos emlékére" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.