Gagybátor, Fő tér

Gagybátor
Fő tér
Az egykori ÁFÉSZ bolt oldalhomlokzatán.

Avatás2020. augusztus 8.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Hőgye Lajos Tibor
2021.05.08. 10:05
A 2020-as falunapon került átadásra az egykori ÁFÉSZ bolt, ma nemzetiségi közösségi ház oldalhomlokzatán az a falfestmény, amely a helyi sajátosságokra hívja fel a figyelmet vidám színeivel. A Csereháti apró zsáktelepülés négy kúriával is büszkélkedhet, valamint itt született Béres Ferenc, nótaénekes, aki itt tanult helyi jellegzetes táncokat és nótákat is.
A secco megjeleníti ezeket a táncokat népviseletbe öltözött lányokkal és legényekkel, de felfedezhetjük a falu mindennapjait bemutató jeleneteket is: a nap és éj váltakozásait, a vadászat és állattartás alanyait, a szép környezetben termő gyümölcsöket. Megjelenik még a magyar államcímer, Gagybátor és az itt fő birtokos Jakabfalvy-család címere is. De felfedezhetjük a görögkatolikus haranglábat és az 1821-ben épült késő barokk református templomot, valamint a hősi halált halt vitéz Béres István zászlós emlékére emelt kopjafát is.[1] Alkotója feltételezhetően S. vagy Szerepi Nagy Mária budapesti festő. [2]
Források:
[1] A mű adatait köszönöm Horváth Kálmán polgármester úrnak.
[2] Köszönöm az információt Bódi Noémi lelkészasszonynak.
További linkek
A falu honlapja: http://selyeb.hu/gagybator/?page_id=50
A Jakabfalvy-címerről: https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_HAJB_HajMuzEK_2008_11/?pg=57&layout=s

Cím alapján hasonló

"Bátori életképek" c. alkotás fotói

Település
Gagybátor
Feltöltő
Azonosító
441422
Feltöltve
2021.05.06. 16:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ34/10 • 1/250 • 4.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.06. 16:05

"Bátori életképek" c. alkotás fotói

Település
Gagybátor
Feltöltő
Azonosító
441423
Feltöltve
2021.05.06. 16:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ42/10 • 1/200 • 10.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.06. 16:06

"Bátori életképek" c. alkotás fotói

Település
Gagybátor
Feltöltő
Azonosító
441424
Feltöltve
2021.05.06. 16:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/640 • 9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.06. 16:06

"Bátori életképek" c. alkotás fotói

Település
Gagybátor
Feltöltő
Azonosító
441439
Feltöltve
2021.05.06. 16:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.06. 16:11

"Bátori életképek" c. alkotás fotói

Település
Gagybátor
Feltöltő
Azonosító
441425
Feltöltve
2021.05.06. 16:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.06. 16:07

"Bátori életképek" c. alkotás fotói

Település
Gagybátor
Feltöltő
Azonosító
441426
Feltöltve
2021.05.06. 16:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ39/10 • 1/320 • 7.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.06. 16:07

"Bátori életképek" c. alkotás fotói

Település
Gagybátor
Feltöltő
Azonosító
441427

441428
Feltöltve
2021.05.06. 16:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ51/10 • 1/200 • 20.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.06. 16:08

"Bátori életképek" c. alkotás fotói

Település
Gagybátor
Feltöltő
Azonosító
441429
Feltöltve
2021.05.06. 16:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ36/10 • 1/400 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.06. 16:08

"Bátori életképek" c. alkotás fotói

Település
Gagybátor
Feltöltő
Azonosító
441430
Feltöltve
2021.05.06. 16:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ36/10 • 1/320 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.06. 16:08

"Bátori életképek" c. alkotás fotói

Település
Gagybátor
Feltöltő
Azonosító
441431
Feltöltve
2021.05.06. 16:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ36/10 • 1/250 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.06. 16:08

"Bátori életképek" c. alkotás fotói

Település
Gagybátor
Feltöltő
Azonosító
441432
Feltöltve
2021.05.06. 16:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ52/10 • 1/160 • 22.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.06. 16:09

"Bátori életképek" c. alkotás fotói

Település
Gagybátor
Feltöltő
Azonosító
441433
Feltöltve
2021.05.06. 16:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ52/10 • 1/250 • 22.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.06. 16:09

"Bátori életképek" c. alkotás fotói

Település
Gagybátor
Feltöltő
Azonosító
441434
Feltöltve
2021.05.06. 16:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ34/10 • 1/320 • 4.7mm • ISO100

441435

441436
Feltöltve
2021.05.06. 16:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ34/10 • 1/400 • 4.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.06. 16:10

"Bátori életképek" c. alkotás fotói

Település
Gagybátor
Feltöltő
Azonosító
441438

441437
Feltöltve
2021.05.06. 16:10
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ34/10 • 1/640 • 4.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.05.06. 16:10
Összesen 18 fotó

Műlap története

21.05.08. 10:05
A közösség publikálta Hőgye Lajos Tibor "Bátori életképek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.