Szökőkút-plasztika

Gyula, Budapest körút 14-17.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Gyula
Budapest körút 14-17.
A lakótelepen, a Budapest körút 14-17. lakóházak által határolt háztömbbelsőben.

Elbontás2021
Készítés1979

Sebők József (tervező)

Benkő Gabriella Emese
2021.05.10. 20:09
A város egyik legnagyobb, a hetvenes években épült lakótelepén, a háztömbök között bújik meg ez a szökőkút. Sajnos, én sem tudtam eddig róla.
Az alkotás körülbelül három méter magas lehet, így egy fára hasonlít. Kör alakú kis-víz mélységű medence közepén áll a térplasztika. Vascsőre szerelt ívelt, dobozszerű vastag rézlemezből készült, összecsatolt darabok. Négy sorban 6-6 db szimmetrikus plasztika egymásba építve. Alul és felül egyszerre folyna a víz, ha működne. Sajnos a lemezeket behorpasztották, a tartó vascső erősen rozsdásodik. Az alkotás darabjai szintenként bilinccsel rögzülnek a tartórúdhoz. A vörösréz erősen korrodált, zöld patina borítja, felújításra szorul. MJVK kiadványa szerint a szökőkút-plasztikát 1979-ben állították fel [1], ezt megerősítette Béres István Gyula főépítésze, segített az alkotó nevét is kideríteni. Sebők József (1946) békéscsabai építész tervezte. Ráleltem egy 1984-ből származó régi fotóra és egy cikkre a megyei hírlapban. [2]

Sajnos ez is tönkrement leszerelték, talán az utolsó pillanatban készült a műlap az alkotásról.
Források:
[1] Alkotó: Szobrok, domborművek, mozaikok, emlékművek, emléktáblák MJVK Gyula 1988 kiadványa Cser Sándorné szerkesztésében.
[2] Nem működik a kút: https://library.hungaricana.hu/en/view/BekesMegyeiNepujsag_1984_10/?pg=53&layout=s
Mohai Tibor
2021.07.15. 10:50
2021 nyarán leszerelték. Az önkormányzati képviselő közösségi oldalon az alábbi jelentette be: "A szökőkutat megvizsgálták és sajnos fel kell újítani. A díszt levágták, mert veszélyes volt, illetve több helyen folyt a víz. A Gyulai Közüzemi Kft. és Gyula Város Önkormányzata úgy döntött egyenlőre lezáratja. A szökőkút fel lesz majd újítva, ha majd belefér a költségvetési keretbe, addig is egy kicsi türelmet szeretnénk kérni."
Források:
https://www.facebook.com/groups/264197853698353

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szökőkút-plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Sebők József (tervező)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
441062
Feltöltve
2021.05.03. 19:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.03. 19:50

"Szökőkút-plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Sebők József (tervező)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
441063
Feltöltve
2021.05.03. 19:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.03. 19:50

"Szökőkút-plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Sebők József (tervező)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
441064
Feltöltve
2021.05.03. 19:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO160

441076
Feltöltve
2021.05.03. 21:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.03. 21:13

"Szökőkút-plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Sebők József (tervező)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
441065
Feltöltve
2021.05.03. 19:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.03. 19:50

"Szökőkút-plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Sebők József (tervező)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
441073
Feltöltve
2021.05.03. 20:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/400 • 10.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.03. 20:10

"Szökőkút-plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Sebők József (tervező)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
441066
Feltöltve
2021.05.03. 19:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.03. 19:50

"Szökőkút-plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Sebők József (tervező)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
441067
Feltöltve
2021.05.03. 19:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.03. 19:50

"Szökőkút-plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Sebők József (tervező)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
441072
Feltöltve
2021.05.03. 20:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/250 • 10.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.03. 20:10

"Szökőkút-plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Sebők József (tervező)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
441068
Feltöltve
2021.05.03. 19:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.03. 19:50

"Szökőkút-plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Sebők József (tervező)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
441071
Feltöltve
2021.05.03. 20:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ56/10 • 1/320 • 36.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.03. 20:10

"Szökőkút-plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Sebők József (tervező)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
441070
Feltöltve
2021.05.03. 20:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.03. 20:10

"Szökőkút-plasztika" c. alkotás fotói

Megrongálódott
Alkotó
Sebők József (tervező)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
441075
Feltöltve
2021.05.03. 21:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.03. 21:10
Megrongálódott

"Szökőkút-plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Sebők József (tervező)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
441074
Feltöltve
2021.05.03. 21:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.03. 21:10

"Szökőkút-plasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Sebők József (tervező)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
479682
Feltöltve
2022.03.09. 15:53
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/231 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.09. 15:53

Archív fotók

"Szökőkút-plasztika" c. alkotás fotói

"A gyulai Törökzugi-lakótelep lakói legnagyobb bánatára a nemrégiben felállított szökőkút állandóan száraz. így aztán a gyermekek legnagyobb...Teljes szöveg"A gyulai Törökzugi-lakótelep lakói legnagyobb bánatára a nemrégiben felállított szökőkút állandóan száraz. így aztán a gyermekek legnagyobb örömére játszótérnek használhatják az üres medencét. Vajon miért?"Kevesebb szöveg
Alkotó
Sebők József (tervező)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
441069
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1984. október 7. (39. évfolyam, 236. Szám) 6. oldal közepe. https://library.hungaricana.hu/en/view/BekesMegyeiNepujsag_1984_10/?pg=53&layout=s
Évszám
1984
Feltöltve
2021.05.03. 20:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.03. 20:06
1984, Archív felvétel
"A gyulai Törökzugi-lakótelep lakói legnagyobb bánatára a nemrégiben felállított szökőkút...Teljes szöveg"A gyulai Törökzugi-lakótelep lakói legnagyobb bánatára a nemrégiben felállított szökőkút állandóan száraz. így aztán a gyermekek legnagyobb örömére játszótérnek használhatják az üres medencét. Vajon miért?"Kevesebb szöveg

Adalék vagy máshol

"Szökőkút-plasztika" c. alkotás fotói

Az alkotás leírása, alkotója, készítés éve.
Alkotó
Sebők József (tervező)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
441760
Forrás
Szobrok, domborművek, mozaikok, emlékművek, emléktáblák MJVK Gyula 1988 kiadványa Cser Sándorné szerkesztésében.
Évszám
1988
Feltöltve
2021.05.11. 10:51
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.11. 10:51
1988, Archív felvétel
Az alkotás leírása,...Teljes szövegAz alkotás leírása, alkotója, készítés éve.Kevesebb szöveg
Összesen 17 fotó

Műlap története

22.03.09. 15:53
1 új fotót töltöttem a "Szökőkút-plasztika" műlaphoz
21.07.15. 10:50
A "Szökőkút-plasztika" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.05.11. 10:51
1 új fotót töltöttem a "Szökőkút-plasztika" műlaphoz
21.05.10. 20:09
Benkő Gabriella Emese publikálta "Szökőkút-plasztika" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.