Budapest, VI. kerület, Munkácsy Mihály utca 19/b.

Állapot: Elpusztult

Budapest
VI. kerület, Munkácsy Mihály utca 19/b.
A villa halljának közepén, a Kernstok-ablakot követően, az emelet felé vezető lépcső mellett.

Elbontás1945
Avatás1912. november 7.

Nem köztéri:Múzeum területe
Göröntsér Vera
2021.05.10. 17:24
Két féle érzés is munkálkodik bennem, amikor a Schiffer-villával kapcsolatos alkotásokat nézem. Egyrészt – összességében és külön-külön is – ami mindig lenyűgöz, mennyi finom szépség vette körül azt, aki itt lakott! Az egyenként vett alkotások pedig egyediségük mellett is egységbe komponálva határozta meg az itt lakók életérzését.
A fiatal tehetség, Fémes Beck Vilmos egyéni sorsa, rövid élete ugyanakkor szomorú felhangot ad az összképhez és saját alkotásainak egyaránt.
Ez a bronz domborművekkel díszített, vagy bronz domborművekből álló váza a képek tanúsága szerint az emeletre vezető lépcső mellett állt. A szecessziós (ld. kivonulás) művészet jellegzetes példái, aminek három oldalát alkotja egy-egy dombormű. Külön-külön is megállnák a helyüket, mint művészi alkotások.
Az egyes domborművek, aktokat ábrázolnak – minden megformált oldalon párban. Két oldalán nőalakok, egyiken két férfi akt.
Az irodalom kiemelten említi Fémes Beck Vilmos akt-ábrázolásait: "...a test kifinomult, irreális mozdulatával egy-egy lélekállapot hordozói." Később művészetéről általánosabban: "... a századforduló művészetének nagy kérdésére kereste a választ, amelyet Marées-ről írt cikkében a „természetlátás” és a „képlátás” különbségeként határozott meg. A szenzuális és a racionális formaalkotás között feszülő ellentétet a késő szecessziós stilizálás szellemében oldotta fel." [1]
Források:
[1] Nagy Ildikó: Fémes Beck Vilmosról: https://artportal.hu/lexikon-muvesz/femes-beck-vilmos/
- Lengyel Géza: Egy Munkácsy-utcai villáról (M. Iparművészet 1912. /8. szám, p. 198-tól, előfizetéses forrás: https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarIparmuveszet_1912/?query=schiffer%20villa%20v%C3%A1g%C3%B3&pg=297&layout=s

Kapcsolódó
Emberpár

Cím alapján hasonló

"Bronz virágváza" c. alkotás fotói

Fieber Henrik: A műemlék-restaurálás pszichológiája (Magyar Iparművészet 15. évfolyam 1912/8. szám)p. 297. A kép részlete; Előfizetéses forrás:
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
440909
Forrás
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MagyarIparmuveszet_1912/?pg=303&layout=s
Évszám
1912
Feltöltve
2021.05.01. 16:50
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.01. 16:50
1912, Archív felvétel
Fieber Henrik: A műemlék-restaurálás pszichológiája (Magyar Iparművészet 15. évfolyam 1912/8....Teljes szövegFieber Henrik: A műemlék-restaurálás pszichológiája (Magyar Iparművészet 15. évfolyam 1912/8. szám)p. 297. A kép részlete; Előfizetéses forrás:Kevesebb szöveg

"Bronz virágváza" c. alkotás fotói

Fieber Henrik: A műemlék-restaurálás pszichológiája (Magyar Iparművészet 15. évfolyam 1912/8. szám)p. 298. Előfizetéses forrás:
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
440907

440906
Forrás
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MagyarIparmuveszet_1912/?pg=303&layout=s
Évszám
1912
Feltöltve
2021.05.01. 16:50
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.01. 16:50
1912, Archív felvétel
Fieber Henrik: A műemlék-restaurálás pszichológiája (Magyar Iparművészet 15. évfolyam 1912/8....Teljes szövegFieber Henrik: A műemlék-restaurálás pszichológiája (Magyar Iparművészet 15. évfolyam 1912/8. szám)p. 297. A kép részlete; Előfizetéses forrás:Kevesebb szöveg

"Bronz virágváza" c. alkotás fotói

Fieber Henrik: A műemlék-restaurálás pszichológiája (Magyar Iparművészet 15. évfolyam 1912/8. szám)p. 297. A kép részlete; Előfizetéses forrás:
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
440905

440908
Forrás
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MagyarIparm

Összesen 5 fotó

Műlap története

21.05.10. 17:24
Göröntsér Vera publikálta "Bronz virágváza" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.