Az egykori János Szanatórium homlokzati domborművei

Budapest, XII. kerület, Városmajor utca 68.

Alternatív, helyi címek:Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika domborművei

Budapest
XII. kerület, Városmajor utca 68.
A címen lévő épület homlokzatán.

Felállítás1912

Száray István (tervező, közreműködő)

Göröntsér Vera
2021.04.30. 18:30
Oltakozzunk! Ha már arra jártam, megszemléltem a homlokzatot. És tessék, figurális díszítések kommentálják az "oltópont" homlokzatát! Mivel visszatérni kötelező, adott az időzítés, fotózok. A nap szépen sütött, persze éppen szemből (szembe). Védhetetlen. Nem értem, miért nem mutatta meg magát a kék ég!?
Az épület adatait nehezen találtam. az intézmény honlapja és a legtöbb média annyit közöl, 1912-ben épült. Annál többet az intézmény profiljáról, fejlődéséről, bővüléséről, ami fontos, de most más az aktualitás.
Nagy nehezen találtam meg a tervező nevét, így jutottam el – a Szecessziós magazin térkép-mellékletén keresztül – a legtöbb infót tartalmazó cikkig. A műépítész, Száray István nevét, kora legismertebb építészei között sorolják. Mégis, szinte semmi nem tudható róla, életrajza ismeretlen. Ezt a munkát a jelek szerint Árkay Aladárral közösen kezdték, de az első tervezet nem valósult meg (a forrás idézi a leírást, sőt, képet is közöl róla).
Rosch Gábor Hegyvidéki épületek című könyvében írtakra is utal: "...az épület homlokzati architektúrája az eklektika és a szecesszió átmeneti korszakának jelentős példája, lényegében változatlan állapotban megőrizve mindkét stílus motívumait..."
A cikk írójától a jelen állapotról: "A plasztikusan tagolt homlokzat gazdagon díszített, a földszintet záró övpárkány alatt tojássor, az emeleti ablakokat összekötő betéteken virágfüzérek, a felső szint ablakai közötti mezőkben klasszicizáló figurális domborművek láthatók..." Ugyanitt a kovácsoltvas kapu és más elemek is szóba kerülnek. Érdemes (lenne) az épületet belülről is látni, mivel a sok változás, átépítés ellenére fennmaradtak színes üvegbetétek, amik mégiscsak megidézik a korabeli miliőt.[1]
Amiről nincs szó, a "klasszicizáló figurális domborművek" témája. Úgy látom, nincs feltétlenül szoros összefüggés az épület eredeti funkciója és a díszítő domborművek témája között. Látok ugyan anyát gyermekével/gyermekeivel és igaz, hogy az eredeti funkció egyik sarokköve volt az ott működő szülészet, mégsem mondanám, hogy ez a tematika alapja. Szép emberek ábrázolását látjuk különböző helyzetekben, nő gyermekkel, idős férfi gyermekkel, férfi-nő együttese, női akt lepellel, férfi akt lepelben – de az igaz, valamennyien az egészséges embert képviselik.
Források:
[1] A szecesszió mesterei a Hegyvidéken (Hegyvidék Újság, 2014. március 25.) https://varosvedo.hu/wp-content/uploads/beothy/2014.03.25.SZARAY-6.pdf
-- Szecessziós magazin, térkép, az épületről/tervező: http://www.szecessziosmagazin.com/budapesthely.php?kerulet=12&cim=varosmajor-u-68&cimtxt=%20CIM

Cím alapján hasonló

"Az egykori János Szanatórium homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Száray István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
440799
Feltöltve
2021.04.29. 14:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.29. 14:55

"Az egykori János Szanatórium homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Száray István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
440784
Feltöltve
2021.04.29. 14:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.29. 14:52

"Az egykori János Szanatórium homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Száray István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
440787
Feltöltve
2021.04.29. 14:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • 17.5mm • ISO125

440785
Feltöltve
2021.04.29. 14:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/200 • 17.5mm • ISO80

440786

440795
Feltöltve
2021.04.29. 14:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 35.5mm • ISO100

440788

440789
Feltöltve
2021.04.29. 14:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/160 • 22.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.29. 14:53

"Az egykori János Szanatórium homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Száray István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
440794
Feltöltve
2021.04.29. 14:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 35.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.29. 14:55

"Az egykori János Szanatórium homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Száray István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
440791
Feltöltve
2021.04.29. 14:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 32.5mm • ISO160

440790
Feltöltve
2021.04.29. 14:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/160 • 22.9mm • ISO125

440796
Feltöltve
2021.04.29. 14:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 50.2mm • ISO160

440800
Feltöltve
2021.04.29. 16:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 22.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.29. 16:58

"Az egykori János Szanatórium homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Száray István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
440792
Feltöltve
2021.04.29. 14:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/160 • 22.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.29. 14:53

"Az egykori János Szanatórium homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Száray István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
440793
Feltöltve
2021.04.29. 14:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 43.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.29. 14:53

"Az egykori János Szanatórium homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Száray István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
440797
Feltöltve
2021.04.29. 14:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 50.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.29. 14:55

"Az egykori János Szanatórium homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Száray István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
440798
Feltöltve
2021.04.29. 14:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 50.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.29. 14:55

"Az egykori János Szanatórium homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Száray István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
440783
Feltöltve
2021.04.29. 14:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.29. 14:52
Összesen 18 fotó

Műlap története

21.04.30. 18:30
Göröntsér Vera publikálta "Az egykori János Szanatórium homlokzati domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.