Budapest, XIV. kerület, Hősök Tere
További képek a Fotólistában

Állapot: Áthelyezve innen

Angol cím:Karl Habsburg

Budapest
XIV. kerület, Hősök Tere
A jobb oldali oszlopsor harmadik szobra. VOLT

Elbontás1945
Avatás1929. május 26.
Felállítás1912
Készítés1900

Göröntsér Vera
2021.05.19. 14:46
A mai Hősök terén álló Ezredéves emlékmű a magyar történelem meghatározó személyiségeinek egész alakos szobrai karéjban sorakoztatta fel az oszlopsoron a korabeli szemlélet szerint A jobb-szélen a Habsburg uralkodók szobrai álltak. Az emlékmű igen lassan készült – részint monumentalitása miatt, részint, mert (korabeli vélemények szerint is) Zala György túlvállalta magát. Ugyanakkor több, nyomós akadály is felmerült. Így pl. az 1919-es események, amikor nem éppen "tisztük szerint" bántak a koronás főkkel, leszedték őket. De a Habsburg uralkodók sorsa igencsak hasonlóan alakult 1945 után is. Az akkori hatalom más szobrokat állíttatott helyükre. Ez a történet lényegében ismert – jórészt a téma révén kapcsolódó műlapok leírásaiból.
A jobbszél uralkodóinak szobrai hányatott utat jártak be, többségét jelenleg a FÖRI telepén tárolják. III. Károly eredeti szobra is itt áll, de a teljesség érdekében úgy lehet helyes, ha eredeti helyén is bemutatásra kerül.
Érdekes adalékot találtam Hámori Katalin disszertációjában. Ahogy írja, a megjelenítés "előképe" már megtalálható Raphael Donner munkái között. Telcs Ede vállalta ennek a szoboralaknak megformálását, így alávetette magát Zala elképzeléseinek és stílusának. Itt szigorúan követte "az akadémizmus szabályait": "...a Georg Raphael Donner által 1734-ben carrarai márványból faragott VI. Károly császár apoteózisa szoborcsoportot tekinthette mintaképnek. VI. Károly császár, III. Károly néven magyar király bemutatásához Georg Raphael Donnertől vette át az uralkodó hiteles, allonge parókás arcképét, a kontraposztos beállítást, de római császári öltözék helyett magyar királyként páncélzatban, kezében irattekerccsel ábrázolta. A kontraposztos beállítást az akadémikus szabályok szerint némileg módosította, és jellegzetesen előrelépő állásban, lefelé néző tekintettel mutatta be a királyt..." [1]
Nem közvetlen tárgya a műlapnak, mégis: a szobor alatt, a Károlyhoz tartozó dombormű a zentai csata jelenetét ábrázolja, amit Zala György készített. Témája, a törökök legyőzése abban az ütközetben, amit Savoyai Jenő herceg vezetett 1697-ben.
Források:
[1] Dr. Hámori Katalin: Georg Raphael Donner hatása a magyar szobrászatra (2014), p. 109-110. http://doktori.btk.elte.hu/art/hamorikatalin/diss.pdf

Kapcsolódó
Mária Terézia
Kapcsolódó
III. Károly

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"III. Károly" c. alkotás fotói Budapest településről

A kép részlete
Feltöltő
Azonosító
440159
Forrás
FSZEK, 022837
Évszám
1917
Feltöltve
2021.04.22. 13:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.22. 13:58
1917, Archív felvétel
A kép részlete

"III. Károly" c. alkotás fotói Budapest településről

Disszertáció 188. o. III. Károllyal
Budapest Galéria fotótára
Feltöltő
Azonosító
440158
Forrás
http://doktori.btk.elte.hu/art/hamorikatalin/diss.pdf
Évszám
1930
Feltöltve
2021.04.22. 13:56

Göröntsér Vera 21.04.22. 13:56
1930, Archív felvétel
Disszertáció 188. o. III. Károllyal
Budapest Galéria fotótára

"III. Károly" c. alkotás fotói Budapest településről

Disszertáció 188. o. III. Károllyal
Budapest Galéria fotótára; a kép részlete
Feltöltő
Azonosító
440157

Adományozó: Berecz
A kép részlete
Feltöltő
Azonosító
440160
Forrás
Fortepan, 175029
Évszám
1917
Feltöltve
2021.04.22. 13:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.22. 13:58
1917, Archív felvétel
Adományozó: Berecz
A kép részlete

"III. Károly" c. alkotás fotói Budapest településről

Adományozó: Berecz
A kép részlete.
Feltöltő
Azonosító
440161

Adalék vagy máshol

"III. Károly" c. alkotás fotói Budapest településről

III. Károly
Feltöltő
Azonosító
440156
Forrás
FSZEK AN031278
Évszám
1908
Feltöltve
2021.04.22. 13:56
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.22. 13:56
1908, Archív felvétel
III. Károly
Összesen 6 fotó

Műlap története

13 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "III. Károly" feltöltésünket!
14 napja
Göröntsér Vera publikálta "III. Károly" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.