Tusnád (Tușnad Sat), DN12 Főút
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Út menti kereszt

Tusnádfalu és Újtusnád között, az itt áthalagó országút keleti oldalán...Teljes szövegTusnádfalu és Újtusnád között, az itt áthalagó országút keleti oldalán a mezőben, Tusnádfalu déli kijáratához közel. 12Kevesebb szöveg

Felállítás1990
Felállítás1743

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Sántha Imre Géza
2021.04.21. 23:25
A XVIII.-ik századi rekatolizáció időszakában, Mária Terézia uralkodása idején számos kőkereszt készült Székelyföld 'szentföldi', katolikus vidékein. Így Felsőháromszéken, Csíkban, Gyergyóban, a felső Nyárádmentén több ilyen hálaadó kereszt került felállításra. Ezek egy része a településen belül, a templom körüli területen, más részük a mezőben határkeresztként került felállításra. Az akkori pestisjárványok elmulása idekjén is állítottak ilyen kőkereszteket, melyeket fogadalmi kereszteknek is nevezünk. Ilyen obeliszkszerű, kettős keresztet viselő kőoszlop készült Tusnádfalu határában is, a falu déli kijárattól kissé távolabb, a Háromszék fele vezető főút mellett. A négyzetes keresztmetszetű kőpillér felső felén egy felfele kiszélesedő faragott diszítményekkel ellátott fejezet található, melynek főnézeti oldalán látható az 1743-as évszám. A fejezet fölött lévő vaskos kettős kereszt egy mára eléggé megkopott, naív ábrázolású keresztrefeszített Krisztus domborművet visel magán. Ez a kőelmék hangsúlyosabb szobrászi eleme. Az út menti kereszt a helyiek húsvéti illetve buzaszentelési ünnepi határkerüléseinek egyik stációja volt - talán még ma is az - ahol imát mondtak a bőséges termésért és az ártó időjárási viszonyok elkerüléséért.
A tusnádi határkeresztet, mivel közel áll az országúthoz, jól látható helyen van, 1989 márciusában egy román nemzetiségű előljáró elvtárs lebontatta, arra hivatkozva, hogy balesetveszélyes. Valójában a kőemlék székely-magyar jellege zavarta őt. A székely munkások kénytelenek voltak eleget tenni a szigorú hatalmi felszólításnak, de a kőelemeket biztos helyre rejtették el; a közeli Tusnádfürdő utásztelepén homokba ásták. A Ceaușescu rendszer bukása után, már 1990 januárjában a kőelemeket kiásták és visszaállították az eredeti helyére (ezt láthatjuk a mellékelt achív fotón, mely a Régi fotók Erdélyből Facebook oldalról származik). Talán azóta díszeleg rajta a magyar trikolóros szalag, melyet rendszeresen cserélnek a helyiek illetve a lelkes átultazók. Ez a vallásos jellegú kőemlék a Tusnádfürdőről Csíkszereda fele közlekedő utasnak nappal mindig feltűnik, megragadja a tekintetet.
Források:
Rövid tudósítás a kőkereszt visszahelyezéséről. Hargita Népe (Csíkszereda). II/7 szám. 1990 január 11.
Az útmenti keresztekről: Magyar Néprajzi Lexikon V. Budapest 1992, 435-436.
Pomjanek Béla: Tusnád kőkeresztje. Hargita Népe (Csíkszereda). XV/31 szám. 2003 február 8.
A határkerülés szokásáról: https://szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/hatarkerules-a-spiritualis-es-praktikus-szovetsege/print



Cím alapján hasonló

"Határkereszt" c. alkotás fotói

Település
Tusnád (Tușnad Sat)
Feltöltő
Azonosító
440131
Feltöltve
2021.04.21. 20:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ380/100 • 1/1100 • 6.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.04.21. 20:57

"Határkereszt" c. alkotás fotói

Település
Tusnád (Tușnad Sat)
Feltöltő
Azonosító
440132
Feltöltve
2021.04.21. 20:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/750 • 9.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.04.21. 20:57

"Határkereszt" c. alkotás fotói

Település
Tusnád (Tușnad Sat)
Feltöltő
Azonosító
440133
Feltöltve
2021.04.21. 20:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ490/100 • 1/640 • 14.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.04.21. 20:57

"Határkereszt" c. alkotás fotói

Település
Tusnád (Tușnad Sat)
Feltöltő
Azonosító
440134
Feltöltve
2021.04.21. 20:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/1700 • 7.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.04.21. 20:58

"Határkereszt" c. alkotás fotói

Település
Tusnád (Tușnad Sat)
Feltöltő
Azonosító
440135
Feltöltve
2021.04.21. 20:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/200 • 7.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.04.21. 20:59

"Határkereszt" c. alkotás fotói

Település
Tusnád (Tușnad Sat)
Feltöltő
Azonosító
440136
Feltöltve
2021.04.21. 20:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/200 • 9.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.04.21. 20:59

"Határkereszt" c. alkotás fotói

Település
Tusnád (Tușnad Sat)
Feltöltő
Azonosító
440137
Feltöltve
2021.04.21. 21:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/2000 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.04.21. 21:00

"Határkereszt" c. alkotás fotói

Település
Tusnád (Tușnad Sat)
Feltöltő
Azonosító
440138
Feltöltve
2021.04.21. 21:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/1900 • 7.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.04.21. 21:02

Archív fotók

"Határkereszt" c. alkotás fotói

A határkereszt 1990-es visszaállítása. A visszaállítók balról jobbra: György Albert, Botos Lajos, Pál Gábor, Szabó Teréz, Biczó János, Urkon ...Teljes szövegA határkereszt 1990-es visszaállítása.
A visszaállítók balról jobbra: György Albert, Botos Lajos, Pál Gábor, Szabó Teréz, Biczó János, Urkon Mihály, Dr.Csedő Csaba-István, Korodi István.
Forrás: Régi fotók Erdélyből/Biczó János.Kevesebb szöveg
Település
Tusnád (Tușnad Sat)
Feltöltő
Azonosító
440142
Feltöltve
2021.04.21. 21:23
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.04.21. 21:23
Archív felvétel
A határkereszt 1990-es visszaállítása. A visszaállítók balról jobbra: György Albert, Botos ...Teljes szövegA határkereszt 1990-es visszaállítása.
A visszaállítók balról jobbra: György Albert, Botos Lajos, Pál Gábor, Szabó Teréz, Biczó János, Urkon Mihály, Dr.Csedő Csaba-István, Korodi István.
Forrás: Régi fotók Erdélyből/Biczó János.Kevesebb szöveg
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.04.21. 23:25
Sántha Imre Géza publikálta "Határkereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.