Életünket és vérünket...!

Budapest, XVI. kerület, Pálya utca
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A pozsonyi országgyűlés: Vitam et sanguinem...!

A FÖRI Rendészeti Központ épülete mögötti területen, Ferenc József szobrát követően.

Felállítás2019
Felállítás2005
Elbontás1945
Avatás1929. május 26.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2021.04.21. 17:05
Az emlékmű néhány szobra a Habsburgok képviseletében a jobb-szélen állt. Igencsak "kalandos" utat jártak be, amit elsősorban Ferenc József műlapján elég részletesen összegeztem – ld. kapcsolt műlapot, ill. nagy segítségemre volt N. Kósa Judit cikke is. Itt ezt nem ismétlem...
Az Ezredéves (Millenniumi) Emlékmű királyszobrainál minden felállított történelmi szereplő szobra alatt elhelyeztek egy domborművet, ami jellemzően az adott személyiséghez kapcsolódik.[1] Tulajdonképpen ez ma is így van, csak ugye a Habsburgok külön úton jártak. A "végállomás" jelen tudásunk szerint a FÖRI-telep. Mária Terézia szobra azonban különvált a többiektől és a kapcsolódó domborműtől, a gödöllői Grassalkovich-kastély parkjában áll.
Az alkotás a királyi fenség életének meghatározó jelenetét ábrázolja. A királynő koronája veszélybe került, küszöbön állt a birodalom esetleges felbomlása. Ahhoz, hogy meg tudja védeni trónját a poroszoktól, a magyar rendek támogatását kellett megnyernie. A királynő fekete ruhában, karján a gyermek Józseffel jelent meg az eseményen. A magyar nemesek kezdeti ellenállását – a hatásos jeleneten kívül – meggyőző beszéddel győzte le. Elhangzott az egybehangzó felkiáltás: „Vitam et sanguinem pro rege nostro!" („Életünket és vérünket királyunkért!”), cserébe ő kedvezményeket tett, pl. visszavonta apja néhány magyarellenes intézkedését.[2]
A dombormű híven adja vissza a történelmi eseményt. Bal oldalon a királyi fenség ül, rangjához illő arckifejezéssel és testtartással. A kis II. József a karjában, mellette még egy gyermek, a királynő által szült további 15 gyermek képviseletében. Mögötte egy udvarhölgy ül. A magyar nemesek, ki-ki a tőle telhető alázattal mondja ki az ominózus mondatot.
Források:
[1] Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái (Budapesti Statisztikai Közlemények 69/1)A budapesti szobrok és emlékművek története; előfizetéssel: https://adtplus.arcanum.hu/hu
[2] Az 1741-es országgyűlés: https://hu.wikipedia.org/wiki/1741-es_pozsonyi_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9s
--Medvey Lajos: Vezető Budapest szobrai megtekintéséhez (1939.)
--N. Kósa Judit: Lejárt hősök a szoborraktárban https://nepszava.hu/3067055_lejart-hosok-a-szoborraktarban

Blogbejegyzések a műlapról
Ezredéves emlékmű
Neszták Béla blogja @ 2009.03.24. 21:22
A Millenniumi emlékmű 1881 évben merült fel először az emlékmű felállításának gondolata. 1894.-ben már a képviselőház is napirendre vette. Elhelyezésére két hely merült merült fel. A Gellért hegy és az Andrássy út vége. Végül is az utóbbi mellett döntöttek. Ehhez azonban először le kellett...

Kapcsolódó
Ferenc József
Kapcsolódó
Mária Terézia
Kapcsolódó
Mária Terézia

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Életünket és vérünket...!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
439996
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.04.19. 19:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/100 • 7.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.19. 19:42

439995

440001
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.04.19. 19:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • 18.2mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.19. 19:43
2020. szeptember

"Életünket és vérünket...!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
440105
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.04.21. 13:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/160 • 7.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.21. 13:52
2020. szeptember

"Életünket és vérünket...!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
440000
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.04.19. 19:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/200 • 7.1mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.19. 19:42
2020. szeptember

"Életünket és vérünket...!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
439999

439998

440008
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.04.19. 19:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/100 • 14.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.19. 19:45
2020. szeptember

"Életünket és vérünket...!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
440005
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.04.19. 19:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/160 • 6.4mm • ISO250

440004
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.04.19. 19:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/125 • 6.4mm • ISO100

440002
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.04.19. 19:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • 18.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.19. 19:43
2020. szeptember

"Életünket és vérünket...!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
440003

440007
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.04.19. 19:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/160 • 6.4mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.19. 19:45
2020. szeptember

"Életünket és vérünket...!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
440006

440009
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.04.19. 19:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/60 • 9.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.19. 19:45
2020. szeptember

"Életünket és vérünket...!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
439997
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.04.19. 19:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/160 • 7.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.19. 19:42
2020. szeptember

Adalék vagy máshol

"Életünket és vérünket...!" c. alkotás fotói

A Budapest Galéria sülysápi raktárában (a háttérben).
Képszám: 76458; adományozó Erdei Katalin.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
521322
Forrás
https://fortepan.hu/hu/photos/?id=76462
Évszám
1990
Feltöltve
2023.04.07. 20:51
Képinfó
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.04.07. 20:51
1990, Archív felvétel
A Budapest Galéria...Teljes szövegA Budapest Galéria sülysápi raktárában (a háttérben).
Képszám: 76458; adományozó Erdei Katalin.Kevesebb szöveg
Összesen 17 fotó

Műlap története

23.04.07. 20:51
1 új fotót töltöttem az "Életünket és vérünket...!" műlaphoz
21.04.21. 17:05
Göröntsér Vera publikálta "Életünket és vérünket...!" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.