Ambrus Zoltán síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út

Állapot: Megrongálódott

46-os parcella 1 - 93-as sírhely

Avatás1939. október 21.

Nem köztéri:Temető, sírkert
Orbán Róbert
2021.04.12. 21:23
Ambrus Zoltán síremlékét 1939 október 21-én avatták fel.[1]
Az eseményről a Nyugat című folyóiratban Elek Artúr számolt be. Az alábbiakat írja:
"Magas kősztélé tetejéről szelíden és megbékülten néz le reánk Ambrus Zoltán feje. A múzsa szépséges női alakja hódol előtte és tekint fel hozzá. Ami Ambrus mivoltában testi volt, úgy érzékítette meg és adta át az utókor számára síremlékének ihletett művésze, Beck Ö. Fülöp, aki életének egyik legharmóniásabb művét alkotta meg benne.
Csöndes és bensőséges irodalmi ünneppé lett a síremlék felavatása. Összegyűltek reá azok a legjobbak, akik ismerték Ambrust, nemcsak az írót, hanem az embert is. Ösmerték és szerették, mindenekfölött pedig tisztelték. Mert a tisztelet érzése volt az, amit az emberből Ambrus lénye már első találkozásra kiváltott. Tisztelet előkelő egyénisége, élete menetének nemessége és íróművészetének nagy teljessége iránt."[2]
A síremlék mai szemlélője nehezen tudja értelmezni az Elek Artúr által leírt mondatot - "Magas kősztélé tetejéről .... néz le ránk". Az Ambrust ábrázoló dombormű valóban ott volt, de már rég eltűnt. ( A síremléket az eredeti állapotában ábrázoló fotó a Petőfi Irodalmi Múzeum blogján megnézhető - https://pimblog.blog.hu/2021/12/08/valogatas_a_pim_ambrus_zoltan-hagyatekabol_iii . [3])
Ambrus Zoltán 1861-ben Debrecenben született, 1932-ben Budapesten halt meg. Jogot végzett, de irodalmár lett. A Nyugat egyik alapítója volt, szerkesztett, írt, fordított.[4]
A sírhely számát a Budapesti Negyedben megjelent összeálítás alapján adtam meg.[5]
Források:
[1] Felavatták Ambrus Zoltán síremlékét - Pesti Hírlap, 1939 október 22. 2. p. - Előfizetést igényló digitális változat: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/PestiNaplo_1939_10/?query=pesti%20napl%C3%B3%201939&pg=195&layout=s
[2] Elek Artúr: Ambrus Zoltán síremléke, Nyugat, 1939/11 - http://epa.oszk.hu/00000/00022/00646/20799.htm
[3] Kemény Aranka – Zeke Zsuzsanna: Válogatás a PIM Ambrus Zoltán-hagyatékából III. - https://pimblog.blog.hu/2021/12/08/valogatas_a_pim_ambrus_zoltan-hagyatekabol_iii
[4] Ambrus Zoltán - https://hu.wikipedia.org/wiki/Ambrus_Zolt%C3%A1n_(%C3%ADr%C3%B3)
[5] Budapesti Negyed 25. 1999/3 - https://epa.oszk.hu/00000/00003/00020/alkmut.htm
További linkek
Kemény Aranka – Zeke Zsuzsanna: Válogatás a PIM Ambrus Zoltán-hagyatékából III. (További információk és archív képek a síremlékről) - https://pimblog.blog.hu/2021/12/08/valogatas_a_pim_ambrus_zoltan-hagyatekabol_iii

Cím alapján hasonló

"Ambrus Zoltán síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
439504
Feltöltve
2021.04.12. 20:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/60 • 12.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.04.12. 20:36

"Ambrus Zoltán síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
439508
Feltöltve
2021.04.12. 20:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.04.12. 20:41

"Ambrus Zoltán síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
439502
Feltöltve
2021.04.12. 20:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/60 • 21.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.04.12. 20:36

"Ambrus Zoltán síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
439503
Feltöltve
2021.04.12. 20:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/50 • 12.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.04.12. 20:36

"Ambrus Zoltán síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
439501
Feltöltve
2021.04.12. 20:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/60 • 10.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.04.12. 20:21

"Ambrus Zoltán síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
439500

439505
Feltöltve
2021.04.12. 20:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/60 • 8.1mm • ISO160

439506

Összesen 8 fotó

Műlap története

21.04.12. 21:23
Orbán Róbert publikálta "Ambrus Zoltán síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.