Szűz Mária, Szent Sebestyén és Szent Flórián

Fertőrákos, Fő utca 141.
További képek a Fotólistában

Fertőrákos
Fő utca 141.
Az egykori püspöki vízimalom homlokzatán.

Felállítás18. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2022.01.24. 07:42
Az egykor várfallal védett település a középkortól egészen 1945-ig a győri püspök birtoka volt.
A Rákos-patak partjára épült malmot is a Püspöki Palota tulajdonosai működtették.
Az épületet a homlokzatán szalagszerűen végigfutó díszítés mellett egy Mária-kép és egy napóra is ékesíti.
„A vízimalom most látható alakját a 17–18. század fordulóján nyerte el, az épület homlokzatának festett díszei, a Madonna, a Szent Flórián, a Szent Sebestyén-kép, valamint a napóra vélhetően a 18. századból való.”[1]
Kőkeretbe foglalva látjuk Szűz Máriát, Szent Sebestyén és Szent Flórián alakját.
Szűz Mária feje körül dicsfénnyel, köpenyben ábrázolt, a földgolyót körülfonó, gonoszt jelképező kígyót tipor el. Feje fölött még kivehető a Szentháromságra utaló háromszög, Istenszem.[2]

Tőle jobbra Szent Sebestyént fatörzshöz kötözve látjuk. „Az ismétlődő pestisjárványok miatt nagyon tisztelték, mert a Zsolt 7,13 szerint a nyílvessző a hirtelen betegség jelképe, és Szent Sebestyén sebekkel borított teste hasonlított a pestises betegekéhez.”[3]

Szent Flórián alakja erősen elmosódott. „A 17. sz. óta alig van olyan magyar helység, ahol Szent Flórián képét vagy szobrát meg ne találnánk templomokban, házakon, utak mentén. Katonaruhában, égő házzal ábrázolják, melyre dézsából vizet önt.[4]
Keresztény hite miatt halt vértanúhalált.
Árvizek és tűzvészek ellen kérik segítségét.
A homlokzaton, a Műemlékvédelem által elhelyezett tábla 19. századot ír.(Lásd: Adalék fénykép)
Források:
[1] Vízimalom homlokzata: https://fertorakos.kornyeke.hu/vizimalom-naporaval
[2] Isten szeme: http://lexikon.katolikus.hu/I/Isten%20szeme.html
[3] Szent Sebestyén: http://lexikon.katolikus.hu/S/Sebesty%C3%A9n.html
[4] Szent Flórián: https://archiv.katolikus.hu/szentek/0504.html

Bertha János műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szűz Mária, Szent Sebestyén és Szent Flórián" c. alkotás fotói Fertőrákos településről

Feltöltő
Azonosító
439459
Feltöltve
2021.04.11. 19:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 116mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.11. 19:55

439456
Feltöltve
2021.04.11. 19:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.11. 19:55

"Szűz Mária, Szent Sebestyén és Szent Flórián" c. alkotás fotói Fertőrákos településről

Feltöltő
Azonosító
439458
Feltöltve
2021.04.11. 19:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.11. 19:55

"Szűz Mária, Szent Sebestyén és Szent Flórián" c. alkotás fotói Fertőrákos településről

Feltöltő
Azonosító
439460

439461
Feltöltve
2021.04.11. 19:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.11. 19:55

"Szűz Mária, Szent Sebestyén és Szent Flórián" c. alkotás fotói Fertőrákos településről

Feltöltő
Azonosító
439467
Feltöltve
2021.04.11. 19:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 195mm • ISO100

439466
Feltöltve
2021.04.11. 19:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 110mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.11. 19:55

"Szűz Mária, Szent Sebestyén és Szent Flórián" c. alkotás fotói Fertőrákos településről

Feltöltő
Azonosító
439465
Feltöltve
2021.04.11. 19:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.11. 19:55

"Szűz Mária, Szent Sebestyén és Szent Flórián" c. alkotás fotói Fertőrákos településről

Feltöltő
Azonosító
439462
Feltöltve
2021.04.11. 19:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 220mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.11. 19:55

"Szűz Mária, Szent Sebestyén és Szent Flórián" c. alkotás fotói Fertőrákos településről

Feltöltő
Azonosító
439463

439464
Feltöltve
2021.04.11. 19:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/400 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.11. 19:55

"Szűz Mária, Szent Sebestyén és Szent Flórián" c. alkotás fotói Fertőrákos településről

Feltöltő
Azonosító
439457
Feltöltve
2021.04.11. 19:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.11. 19:55

"Szűz Mária, Szent Sebestyén és Szent Flórián" c. alkotás fotói Fertőrákos településről

Feltöltő
Azonosító
474492
Feltöltve
2022.01.16. 12:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 50mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.16. 12:16

"Szűz Mária, Szent Sebestyén és Szent Flórián" c. alkotás fotói Fertőrákos településről

Feltöltő
Azonosító
474489
Feltöltve
2022.01.16. 12:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 38mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.16. 12:16

"Szűz Mária, Szent Sebestyén és Szent Flórián" c. alkotás fotói Fertőrákos településről

Feltöltő
Azonosító
474493
Feltöltve
2022.01.16. 12:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.16. 12:16

"Szűz Mária, Szent Sebestyén és Szent Flórián" c. alkotás fotói Fertőrákos településről

Feltöltő
Azonosító
439468
Feltöltve
2021.04.11. 19:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 200mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.11. 19:55

"Szűz Mária, Szent Sebestyén és Szent Flórián" c. alkotás fotói Fertőrákos településről

Feltöltő
Azonosító
474490
Feltöltve
2022.01.16. 12:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.16. 12:16

"Szűz Mária, Szent Sebestyén és Szent Flórián" c. alkotás fotói Fertőrákos településről

Feltöltő
Azonosító
474491
Feltöltve
2022.01.16. 12:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/1250 • 170mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.16. 12:16

"Szűz Mária, Szent Sebestyén és Szent Flórián" c. alkotás fotói Fertőrákos településről

Feltöltő
Azonosító
474494
Feltöltve
2022.01.16. 12:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO100

474495

Adalék vagy máshol

"Szűz Mária, Szent Sebestyén és Szent Flórián" c. alkotás fotói Fertőrákos településről

Feltöltő
Azonosító
474488
Feltöltve
2022.01.16. 12:16
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.16. 12:16
Összesen 21 fotó

Műlap története

01.24. 07:42
Bertha János publikálta "Szűz Mária, Szent Sebestyén és Szent Flórián" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.