Nagycenk, Kiscenki út

Nagycenk
Kiscenki út
A földszinti fogadóterem, előcsarnokban áll.

Felállítás1999

Nem köztéri:Múzeum területe
TundeK62
2021.04.11. 13:57
A nagycenki Széchenyi kastély földszinti fogadótermének másik sarkában két alkotás áll, egymás mellett. Egy díszkút, és az itt bemutatandó Széchenyi István-szobor.
Természetesen régen tudom a szobor adatait, mert a talapzaton látható táblán ott van az alkotó neve, és az elhelyezés éve is.
Engem ez a Széchenyi ábrázolás nagyon megfogott, Madarassy István a rézlemezek alakításával valami újat, figyelemfelkeltőt hozott létre. Találtam a szobrászról egy cikket, abban is szerepel ez a műve: https://www.hegyvidekujsag.hu/archivum-2012-augusztus/tuzecset-mestere
Az alkotónak is kedvence a Nagycenkre került szobra, mely életnagyságnál kisebb.

"Széchenyi István Nagycenken, a Széchenyi-kastélyban lévő egész alakos szobrát is nagy szimpátiával mintázta meg Madarassy István, mint akinek éppen úgy példaképe a 19. század nehéz évtizedeiben, a reformkorban és a Bach-korszak önkényuralmában hősies nemzetépítő gróf, mint az államalapító Szent István király."
Forrás: http://epa.oszk.hu/03400/03482/00040/pdf/EPA03482_aracs_2017_1_108-116.pdf
Egy írás a szoborról, és alkotójáról: (Fizetős) https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Kisalfold_2010_08/?query=madarassy%20Sz%C3%A9chenyi%20szobor&pg=5&layout=s
Források:
https://www.facebook.com/nagycenk.szechenyikastely/photos/a.1561491370757404/2534806326759232/?type=3
Az alkotóról: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/2913?kiemeles=madarassy%20istv%C3%A1n

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Széchenyi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
439025
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2021.04.07. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.04.07. 22:25
2016. július

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
439026
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2021.04.07. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/8 • 21.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.04.07. 22:25
2016. július

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
439032
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2021.04.07. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/20 • 12.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.04.07. 22:25
2016. július

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
439027

439028
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2021.04.07. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.04.07. 22:25
2016. július

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
439029
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2021.04.07. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO640

439030

439031
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2021.04.07. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/15 • 13.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.04.07. 22:25
2016. július

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
439024
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2021.04.07. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.04.07. 22:25
2016. július

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
439033
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2021.04.07. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.04.07. 22:25
2016. július
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.04.11. 13:57
TundeK62 publikálta "Széchenyi István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.