Immaculata
Később Nádasdy, majd Esterházy-birtok lett.[1]
A falu központjában, a templom mellett egy képoszlopon találjuk a Szűz Mária szobrot. A falu történetét elmesélő hirdetőtábla szerint hasonló, mindössze négy létezik az országban.[2]
A győri várat 1598-ban sikerült visszafoglalni a törököktől.
Ennek tiszteletére Európa szerte állítottak úgynevezett győri kereszteket.[3] Ezek közé tartozik a bodonhelyi is.
A képoszlop íves záródású fülkéiben négy képet látunk. Az egyik a Szentháromságot ábrázolja, a másik három Szűz Mária életéből vett jeleneteket mutat be.
A Képoszlop tetején a Kígyótipró Máriát látjuk.[4]
„Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony; öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona.”[5] (Jelenések könyve 12:1) Szűz Mária fején a tizenkét csillagból álló koronát látjuk. Lába alatt a félholdsarló, amely jelképe a múló időnek, de a kereszténység meghódítására indult török veszedelem szimbóluma is. A földgolyót körül ölelő kígyó a gonoszt, a bűnt, a keresztény Európát veszélyeztető pogány veszedelmet jelképezi, amelyet az Istenszülő Szűz a „Keresztények Segítsége” eltaposva legyőz.[6] A Hozzá szóló fohász a lorettói litániában is felhangzik: Keresztények segítsége, - könyörögj érettünk! [7]
Sarlós Boldogasszony „a szegények és szükségben szenvedők gondviselője, a betegségben és fogságban sínylődők pártfogója, halottak oltalmazója, de mindenekelőtt a várandós édesanyák patrónusa.”[8]
[2] Bodonhely: http://bodonhely.sokoroalja.hu/bemutatkozas/03nevezetesseg
[3] Győri-kereszt: https://sacravelo.eu/keposzlop-2
[4] Kígyótipró: http://lexikon.katolikus.hu/K/k%C3%ADgy%C3%B3tipr%C3%B3.html
[5] Szentírás: https://szentiras.hu/SZIT/Jel12
[6] Keresztények segítsége: http://lexikon.katolikus.hu/K/Kereszt%C3%A9nyek%20Seg%C3%ADts%C3%A9ge.html
[7] Lorettói litánia: https://metropolita.hu/2010/11/lorettoi-litania/
[8] Sarlós Boldogasszony: http://lexikon.katolikus.hu/S/Sarl%C3%B3s%20Boldogasszony.html
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a42766-606c8493c4edc-9159204ca54e48aa29c9ec55_4.jpg)
"Immaculata" c. alkotás fotói
ƒ6/1 • 1/500 • 122mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a42766-606c8493c9bd7-2971ff42306e3a519340c68b_4.jpg)
"Immaculata" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/500 • 220mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a42766-606c8493c86e8-f18a2ac23c061968880c7177_4.jpg)
"Immaculata" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a42766-606c8493b87a8-322b2b93633d9181f13e4f9f_4.jpg)
"Immaculata" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a42766-606c8493b61d9-f230196cade5111ad2272326_4.jpg)
"Immaculata" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/800 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a42766-606c8493de523-2abde86faeceb728cf87a9b0_4.jpg)
"Immaculata" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a42766-606c8493dd8da-8303bf56a73aac09795b0b6f_4.jpg)
"Immaculata" c. alkotás fotói
ƒ6/1 • 1/640 • 155mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a42766-606c8493e30ef-d8a9ee3586e503a9a0db2a43_4.jpg)
"Immaculata" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a42766-606c8493df63a-6e4496772020af684c0e987e_4.jpg)
"Immaculata" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 220mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a42766-606c8493e12d2-151ff6c59168d287193e388c_4.jpg)
"Immaculata" c. alkotás fotói
ƒ6/1 • 1/800 • 145mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a42766-606c8493b6c28-3e9ec135bb788894801d56e1_4.jpg)
"Immaculata" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/800 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a42766-606c8493cc848-d9e70c837b4ff34c48d3a496_4.jpg)
"Immaculata" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a42766-606c8493c1c14-518c76746b5d14150bbb3f04_4.jpg)
"Immaculata" c. alkotás fotói
ƒ6/1 • 1/1000 • 155mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a42766-606c8493bc538-8439cf0c66ef748948e92bd9_4.jpg)
"Immaculata" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/800 • 220mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a42766-606c8493bf803-b47afa9814a1b0dd190eed46_4.jpg)
"Immaculata" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/800 • 70mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a42766-606c8493ce55f-e4c5f0936d8334a56f92147b_4.jpg)
"Immaculata" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/500 • 85mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a42766-606c8493d7b16-08dd855e4fb57a62286dab8c_4.jpg)
"Immaculata" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/400 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a42766-606c8493db41d-d68f39ca2a3f1d9a853d1fc9_4.jpg)
"Immaculata" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/500 • 85mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a42766-606c8493d1110-2f888c8fe0dd494c524e270f_4.jpg)
"Immaculata" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/500 • 110mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a42766-606c8493d45ed-ff6c14e581e0398b95d2d326_4.jpg)
"Immaculata" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/250 • 32mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a42766-606c8493b3a46-7763b1fb06c220cd4cff48b8_4.jpg)
"Immaculata" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/320 • 24mm • ISO100