József Attila-oltár

Komló, 48-as tér 5.
További képek a Fotólistában

Komló
48-as tér 5.
A Színház- és Hangversenyterem előcsarnokában.

Avatás1982. november 5.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Korbuly István
2021.03.30. 13:48
A komlói Színház- és Hangversenytermet 1982. november 5-én adták át, ekkor avatták a domborművet is. Melocco Miklós jelen volt az ünnepségen, alkotásáról, a József Attila-oltárról a következőket mondta:
„E szobor céljait tekintve nem olyan, mint egy iskolai felelet. Nem a költő verseit mondja fel, nem a költőt mutatja be azoknak, akik nem ismerik.
Valóban oltárt építettem József Attilának. Megpróbáltam nagyon szépnek építeni, mert a szobor, költői, művészi tér és tárgy. Ha az álom reális töredékképeit – melyek sokszor össze sem függnek egymással – összetartja az álom hangulata, úgy tartja össze ennek a szobornak teljesen értelmes részeit, a szobor hangulata, a szél.
Szélcsendes sarkaiban a tárgyak, amelyek lebeghetnének, mozdulatlanok. A képen a kabát és a levelek. Szél és szélcsend a szobor hangulata, ahogy feltámad, elül a szél. A szobron látható József Attila őrült arca, amelyhez nem kell magyarázat.
A középső három alak az én magyarázatom szerint provokátor. A baloldali hivalkodik, riszál, kihívása exhibicionista. A középső az áldozat. Mozgása védekező és kétségbeesett, mely nem egészséges. A nőalak egyszerűen kiszolgáltatott, amit eltakar, arra fel is hívja a figyelmet. Tragédiája nem nagy, de kiútja semmi nincsen. Az elrendezések kálváriái, Krisztus és a két lator. Én nem minősítem őket, egyik sem Isten fia, egyenrangú mind a három.
Az ember emlékeinek mindig a hangulata a legfontosabb. Ez a kép József Attila emlékeimnek a hangulata. Meg akarom állítani az időt az emlékezés számára. Gondolj egy Petőfi-versre: ,,Lassan szállj és hosszan énekelj, haldokló hattyú, szép emlékezet”.
Ne is szálljon, álljon meg az emlékezet képe bennem és a nézőben.“[1]
Források:
[1] Komlói Műsor - a Városi Művelődési Központ műsorfüzete, 1982. december
https://szinhaz.khszinhaz.hu/
További linkek
Melocco Miklósról: https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch21s67.html



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"József Attila-oltár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
437735
Forrás
Rákos Ildikó
Fotózva
2010. szeptember
Évszám
2010
Feltöltve
2021.03.27. 06:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 7D
ƒ5600000/1000000 • 1/160 • 13mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Korbuly István 21.03.27. 06:59
2010. szeptember

"József Attila-oltár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
437736
Feltöltve
2021.03.27. 06:59
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P510
ƒ30/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Korbuly István 21.03.27. 06:59

"József Attila-oltár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
437737
Feltöltve
2021.03.27. 06:59
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P510
ƒ37/10 • 1/60 • 9.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Korbuly István 21.03.27. 06:59

"József Attila-oltár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
437738
Feltöltve
2021.03.27. 06:59
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P510
ƒ41/10 • 1/80 • 17.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Korbuly István 21.03.27. 06:59

"József Attila-oltár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
437740
Feltöltve
2021.03.27. 06:59
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P510
ƒ42/10 • 1/100 • 18.7mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Korbuly István 21.03.27. 06:59

"József Attila-oltár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
437741
Feltöltve
2021.03.27. 06:59
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P510
ƒ46/10 • 1/60 • 35.6mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Korbuly István 21.03.27. 06:59

"József Attila-oltár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
437742
Feltöltve
2021.03.27. 06:59
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P510
ƒ50/10 • 1/100 • 124.8mm • ISO560

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Korbuly István 21.03.27. 06:59

"József Attila-oltár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
437744
Feltöltve
2021.03.27. 06:59
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P510
ƒ44/10 • 1/100 • 25.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Korbuly István 21.03.27. 06:59

"József Attila-oltár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
437743
Feltöltve
2021.03.27. 06:59
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P510
ƒ39/10 • 1/60 • 12.4mm • ISO220

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Korbuly István 21.03.27. 06:59

"József Attila-oltár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
437739
Feltöltve
2021.03.27. 06:59
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P510
ƒ48/10 • 1/60 • 62.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Korbuly István 21.03.27. 06:59

"József Attila-oltár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
437745
Feltöltve
2021.03.27. 06:59
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P510
ƒ48/10 • 1/50 • 53.5mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Korbuly István 21.03.27. 06:59

Adalék vagy máshol

"József Attila-oltár" c. alkotás fotói

A Dunántúli Napló tudósítása az avatásról.
Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
437746
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/DunantuliNaplo_1982_11/?pg=40&layout=s
Évszám
1982
Feltöltve
2021.03.27. 20:58
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Korbuly István 21.03.27. 20:58
1982
A Dunántúli Napló...Teljes szövegA Dunántúli Napló tudósítása az avatásról.Kevesebb szöveg

"József Attila-oltár" c. alkotás fotói

Ismeretlen fotós
Alkotó
Település
Komló
Feltöltő
Azonosító
438044
Forrás
A Komlói Színház archívumából
Évszám
1982
Feltöltve
2021.03.29. 22:23
Képinfó
Alkotó a képen
(Melocco Miklós)
Avatást látunk
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Korbuly István 21.03.29. 22:23
1982, Archív felvétel
Ismeretlen fotós
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.03.30. 13:48
A közösség publikálta Korbuly István "József Attila-oltár" c. műlapját
21.03.29. 22:23
1 új fotót töltöttem a "József Attila-oltár" műlaphoz
21.03.27. 20:58
1 új fotót töltöttem a "József Attila-oltár" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.