A Habsburgok apoteózisa
A leírás behatárolja úgy a helyet, mint a tartalmat is: "Az északi szárnnyal kibővített palota dunai homlokzatát Hauszmann kupolával hangsúlyozta. Ennek timpanonjában a sokalakos, mozgalmas, kissé zsúfolt szoborkompozíció a Habsburg-ház apoteózisát („mennybemenetelét") ábrázolta Senyei Károly tolmácsolásában (...). A leghangsúlyosabb traktus tehát mindenképpen a Habsburg-ház dicsőségét hirdette (kívül és belül)."
Érdekes adalék, a téma az épületen belül – más formában – újra megjelent, méghozzá a Habsburg-terem mennyezetképén, amit Lotz Károly alkotott.
A tanulmány később oldalán is megjelenik a téma, a Habsburg-terem oldaláról szemlélve. Vagyis a dombormű jelenete"a Habsburg-terem hangulati előkészítését célozta és fontosságát hangsúlyozta. Ugyanerre szolgált a teremből a kertbe levezető kétkarú lépcső (és a kupola timpanonjának korábban említett Apoteózis-domborműve is)." [2]
A mozgalmas domborműről igen nehéz volt értékelhető fényképet találni. Nem véletlen, hiszen az akkori technika nem engedte, a részletek elsikkadnak. De általában sem erre fókuszáltak annak idején.
Ami biztos, a jelenet középpontjában egy nőalak ül, akit én testtartása alapján Hungáriának mondanék, de nem visel koronát, így más allegorikus jelentése van. Mögötte egy szárnyas angyal kimagasodik a timpanon háromszögéből, egyik kezében Ferenc József arcképét nyújtja előre, a másikkal talán egy fáklyát tart. A nőalak balján egy alak kürtjét fújja. Kétoldalt számtalan szereplő asszisztál a jelenethez, többeknél különböző tárgyak, ill. jobb oldalon egy épület jelenik meg. Nyilvánvalóan valamennyi a téma szerinti dicsőítést szolgálja.
Az 1945-ben készült fotón látszik, a dombormű súlyosan sérült, de nem jobban, mint a kupola, amit viszont hosszú, elhúzódó vita kísért, helyreállítsák-e? Így végül a végső pusztulás tervezete 1961-re készült el, a timpanont a kupolával együtt elbontották...
[2] Szatmári Gizella: A (...) palotaszárnyak ... díszítése; p. 468.: http://epa.oszk.hu/02100/02120/00029/pdf/ORSZ_BPTM_TBM_29_457.pdf
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42739-605e28b9db8f3-575810afb159df329f0366af_4.jpg)
"A Habsburgok apoteózisa" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42739-605e28b9df47a-fb5d528cb227edbf04dd538c_4.jpg)
"A Habsburgok apoteózisa" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42739-606d7c8a29009-38d146d8af09bb56ba0ac22f_4.jpg)
"A Habsburgok apoteózisa" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42739-605e28b9e4188-d0fa7af5ff788614f134fc39_4.jpg)
"A Habsburgok apoteózisa" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42739-605e28b9e4fa5-8aa3db80dbd43537ac266448_4.jpg)
"A Habsburgok apoteózisa" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42739-605e28b9e5b0e-1296d6d4574bebcf8ab753d7_4.jpg)
"A Habsburgok apoteózisa" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42739-605e28b9e7d24-c500c007c22eb43829e4d7a7_4.jpg)
"A Habsburgok apoteózisa" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42739-605e28b9e827f-eca78929d45416795ee49286_4.jpg)
"A Habsburgok apoteózisa" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42739-606cc000418e3-bbf9861a5acb7b30e8f5ecf1_4.jpg)
"A Habsburgok apoteózisa" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42739-605e28b9e7156-aed879bd58a14028950c107a_4.jpg)
"A Habsburgok apoteózisa" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42739-605e314c17ae9-9f140ffc2ba11444907d847f_4.jpg)
"A Habsburgok apoteózisa" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42739-605e314c175d7-5c010de2665eeaef3df090f2_4.jpg)
"A Habsburgok apoteózisa" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a42739-605e314c16dc2-ae1f6707f469c3e8e65a51e4_4.jpg)