A Habsburgok apoteózisa

Budapest, I. kerület, Ma MNG előtt, Savoyai terasz

Állapot: Elpusztult

Budapest
I. kerület, Ma MNG előtt, Savoyai terasz
A volt Királyi Palota főbejáratánál, a timpanonban.

Felállítás1897

Göröntsér Vera
2021.04.20. 18:53
A volt Királyi Palota egy részének egykor volt alkotásait már eléggé körüljártam. Senyei valamikor meghatározó domborműve, ami egyrészt a Hauszmann féle kupola, másrészt a Habsburg-lépcső (a Habsburg-terem előtere) "tartozéka" volt, azonban még hátra van.
A leírás behatárolja úgy a helyet, mint a tartalmat is: "Az északi szárnnyal kibővített palota dunai homlokzatát Hauszmann kupolával hangsúlyozta. Ennek timpanonjában a sokalakos, mozgalmas, kissé zsúfolt szoborkompozíció a Habsburg-ház apoteózisát („mennybemenetelét") ábrázolta Senyei Károly tolmácsolásában (...). A leghangsúlyosabb traktus tehát mindenképpen a Habsburg-ház dicsőségét hirdette (kívül és belül)."
Érdekes adalék, a téma az épületen belül – más formában – újra megjelent, méghozzá a Habsburg-terem mennyezetképén, amit Lotz Károly alkotott.
A tanulmány később oldalán is megjelenik a téma, a Habsburg-terem oldaláról szemlélve. Vagyis a dombormű jelenete"a Habsburg-terem hangulati előkészítését célozta és fontosságát hangsúlyozta. Ugyanerre szolgált a teremből a kertbe levezető kétkarú lépcső (és a kupola timpanonjának korábban említett Apoteózis-domborműve is)." [2]
A mozgalmas domborműről igen nehéz volt értékelhető fényképet találni. Nem véletlen, hiszen az akkori technika nem engedte, a részletek elsikkadnak. De általában sem erre fókuszáltak annak idején.
Ami biztos, a jelenet középpontjában egy nőalak ül, akit én testtartása alapján Hungáriának mondanék, de nem visel koronát, így más allegorikus jelentése van. Mögötte egy szárnyas angyal kimagasodik a timpanon háromszögéből, egyik kezében Ferenc József arcképét nyújtja előre, a másikkal talán egy fáklyát tart. A nőalak balján egy alak kürtjét fújja. Kétoldalt számtalan szereplő asszisztál a jelenethez, többeknél különböző tárgyak, ill. jobb oldalon egy épület jelenik meg. Nyilvánvalóan valamennyi a téma szerinti dicsőítést szolgálja.
Az 1945-ben készült fotón látszik, a dombormű súlyosan sérült, de nem jobban, mint a kupola, amit viszont hosszú, elhúzódó vita kísért, helyreállítsák-e? Így végül a végső pusztulás tervezete 1961-re készült el, a timpanont a kupolával együtt elbontották...
Források:
[1] Szatmári Gizella: A (...) palotaszárnyak ... díszítése:; p. 460. http://epa.oszk.hu/02100/02120/00029/pdf/ORSZ_BPTM_TBM_29_457.pdf
[2] Szatmári Gizella: A (...) palotaszárnyak ... díszítése; p. 468.: http://epa.oszk.hu/02100/02120/00029/pdf/ORSZ_BPTM_TBM_29_457.pdf

"A Habsburgok apoteózisa" c. alkotás fotói

A kép részlete
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
437711
Forrás
https://grofjardanhazy.tumblr.com/post/71948747844/a-budav%C3%A1ri-palota-%C3%BAj-f%C5%91bej%C3%A1rata-a
Évszám
1900
Feltöltve
2021.03.26. 19:32
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.26. 19:32
1900, Archív felvétel

437712
Forrás
Czagány I. könyve
Évszám
1930

1930, Archív felvétel

438982
Forrás
Czagány I. könyve
Évszám
1930
Feltöltve
2021.04.07. 11:34

Göröntsér Vera 21.04.07. 11:34
1930, Archív felvétel
A kép részlete

"A Habsburgok apoteózisa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
437713
Forrás
https://grofjardanhazy.tumblr.com/post/71948747844/a-budav%C3%A1ri-palota-%C3%BAj-f%C5%91bej%C3%A1rata-a
Évszám
1900
Feltöltve
2021.03.26. 19:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.26. 19:32
1900, Archív felvétel

"A Habsburgok apoteózisa" c. alkotás fotói

A kép részlete
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
437715
Forrás
Czagány I. könyve
Évszám
1930
Feltöltve
2021.03.26. 19:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.26. 19:32
1930, Archív felvétel
A kép részlete

"A Habsburgok apoteózisa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
437716
Forrás
Printerest

437718
Forrás
http://epa.oszk.hu/02100/02120/00029/pdf/ORSZ_BPTM_TBM_29_457.pdf
Évszám
1910

1910, Archív felvétel

437719
Forrás
https://sarvarifp.eoldal.hu/fenykepek/galeriak/budai-var/
Évszám
1930
Feltöltve
2021.03.26. 19:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.26. 19:32
1930, Archív felvétel

"A Habsburgok apoteózisa" c. alkotás fotói

A kép részlete
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
438980
Forrás
http://epa.oszk.hu/02100/02120/00029/pdf/ORSZ_BPTM_TBM_29_457.pdf
Évszám
1910
Feltöltve
2021.04.06. 22:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.06. 22:09
1910, Archív felvétel
A kép részlete

"A Habsburgok apoteózisa" c. alkotás fotói

A fotó részlete
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
437717
Forrás
Printerest
Évszám
1930
Feltöltve
2021.03.26. 19:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.26. 19:32
1930, Archív felvétel
A fotó részlete

"A Habsburgok apoteózisa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
437722
Forrás
Printeres
Évszám
1900
Feltöltve
2021.03.26. 20:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.26. 20:09
1900, Archív felvétel

"A Habsburgok apoteózisa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
437721
Forrás
Printerest
Évszám
1945
Feltöltve
2021.03.26. 20:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.26. 20:09
1945, Archív felvétel

"A Habsburgok apoteózisa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
437720
Forrás
Printeres
Évszám
1980
Feltöltve
2021.03.26. 20:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.26. 20:09
1980, Archív felvétel
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.04.20. 18:53
Göröntsér Vera publikálta "A Habsburgok apoteózisa" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.