Szakmák jelképei – majolika faliképek
Szabadság tér 16-18.
Az alkotásokat Takács Győző keramikusművész készítette a hetvenes évek közepén.
A klasszikus szakmák stilizált eszközeit bemutató kerámiák, szabálytalan elrendezésben, szürke rücskös vastag vakolaton láthatók. A kőműves, szobafestő, vízvezeték szerelő, asztalos, kovács mesterségeket mutatják be. Egyetlen alkotás, hogy is fogalmazzak, nem illik a képbe, egy fekete bárányt ábrázol ollót és fésűt, vagy kefét. Lehet, hogy már akkoriban is létezett kutyakozmetika? Lehet, hogy nem jól értelmezem az utolsó alkotást. A háttérben mozaikszerűen elhelyezett, szürkés minta nélküli csempék között bordó, narancs és fekete színezetű fényes felületű majolikák, ellentétes színű mintázattal készítette az alkotó. [2]
Köszönetet mondok Takács Győző keramikusnak, aki telefonon adott információt, de az avatás pontos dátumát nem tudta megmondani.
"Felavatták a KISZÖV új székházát
A Békés megyei KISZÖV április 7-én székházavató ünnepséggel egybekötött választmányi ülést tartott, melyen részt vett Erdős József, az OKISZ elnöke is. Az ülésen Goldberger János, a KISZÖV elnöke beszámolt a megye kisipari szövetkezeteinek működéséről és tájékoztatást adott az 1967. évi feladatokról." [1]
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1967_04/?pg=44&layout=s
[2] Az alkotótól kapott információ alapján készült a leírás.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a42723-605adb7541be8-b217f2bc52c7a9276130c8fc_4.jpg)
"Szakmák jelképei – majolika faliképek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/60 • 18mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a42723-605adb75643fc-4dc4b76d2f1c505ff1ec3b80_4.jpg)
"Szakmák jelképei – majolika faliképek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/80 • 18mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a42723-605af57128d93-2d5a596079629803d11ff6e0_4.jpg)
"Szakmák jelképei – majolika faliképek" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/80 • 18mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a42723-605af73997e60-42680625790043cd6876ac80_4.jpg)
"Szakmák jelképei – majolika faliképek" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/80 • 30mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a42723-605af7398db49-9e8e840fe7245b6110026604_4.jpg)
"Szakmák jelképei – majolika faliképek" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/60 • 50mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a42723-605adb75397e7-9ab71cf80c2992d0b4b56473_4.jpg)
"Szakmák jelképei – majolika faliképek" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/60 • 27mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a42723-605adb754cf17-9e3bad2cf29152efc0b0cdcb_4.jpg)
"Szakmák jelképei – majolika faliképek" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/60 • 50mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a42723-605adb75586b1-49bd2c4dc3574a21e0d262fa_4.jpg)
"Szakmák jelképei – majolika faliképek" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/60 • 41mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a42723-605adb7555e78-961ce097f0aadf66788a0d6a_4.jpg)
"Szakmák jelképei – majolika faliképek" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/60 • 50mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a42723-605adb754e897-a606dc52b45a95ce2c3435e1_4.jpg)
"Szakmák jelképei – majolika faliképek" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/60 • 27mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a42723-605af739a437e-045047e72d09d2e84375816d_4.jpg)
"Szakmák jelképei – majolika faliképek" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/60 • 50mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a42723-605adb7552d90-636d63618154d27dffa6f469_4.jpg)
"Szakmák jelképei – majolika faliképek" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/60 • 50mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a42723-605afa63705e8-3b0cf8aadbd927f69b3b6ab6_4.jpg)
"Szakmák jelképei – majolika faliképek" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/60 • 50mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a42723-605afa636e705-0096f96cedf6f4dce22c96f0_4.jpg)
"Szakmák jelképei – majolika faliképek" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/60 • 50mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a42723-605adb7560efd-c8a8c4921e39e84869daa1fb_4.jpg)
"Szakmák jelképei – majolika faliképek" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/60 • 50mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a42723-605adb755d6a4-b40c70f1183cacf233fb2392_4.jpg)
"Szakmák jelképei – majolika faliképek" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/60 • 41mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a42723-605adb753ca6f-1254aa3e2d23e2699f55172a_4.jpg)
"Szakmák jelképei – majolika faliképek" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/60 • 41mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a42723-605adb756c9c4-04778c9eb77fda192f6f5c0b_4.jpg)
"Szakmák jelképei – majolika faliképek" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/60 • 41mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a42723-605adb7535df4-09aae1bbc062c7bc93cb2ca3_4.jpg)
"Szakmák jelképei – majolika faliképek" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/60 • 41mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a42723-605afb521d72e-35232647b0e853d2c3f6250b_4.jpg)