Gutorfölde - Náprádfa, Jókai utca 60.
További képek a Fotólistában

A 60-as számú ház előkertjében.

Felállítás1856

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Tóth Kata
2021.03.12. 10:31
Náprádfa neve a XV. századi oklevelekben már megjelenik, de nem volt nagy jelentőségű falu. A XIX. században Széchenyi István birtoka volt. A mezőgazdaságból élő település kissé fellendült, miután 1890-ben felavatták a vasútvonalat. 1970-től Gutorfölde településrésze. [1]
A települések hitélete Sághy János idejétől elmélyült: kereszteket, szobrokat, más fogadalmi emlékeket állíttattak. "Náprádfán egy Szent Flórián szobor (Jókai u. 60.) állításával igyekeztek megvédeni a falut a tűzesetektől. A rajta látható évszám szerint 1856-ban állíttatták." [2]
A helyi idős nénik elmondták, hogy ebben az időben tűzvész pusztított a településen, és a falu utcája, ahol a szobrot felállították megmenekült. Arról is beszámoltak, hogy tudtukkal a szobor állítását az akkori pákai plébános, Legáth Gábor kezdeményezte. [3] Náprádfa ekkoriban Páka filíája volt.
A Szent Flórián szobor magas oszlop tetején áll. Az oszlop alsó részén látható az állítás dátuma. A szobor fehérre van festve, jó állapotú. A szentet attribútumaival ábrázolja.
Források:
[1] Náprádfa rövid története - https://hu.wikipedia.org/wiki/Gutorf%C3%B6lde
[2] Molnár László: Hitélet, lelkipásztorok, út menti keresztek, in: Bodorkós Zsolt: Gutorfölde története, 155 p. - https://library.hungaricana.hu/en/view/MEGY_ZALA_GZ_Kismono8_Gutorfolde/?query=SZO%3D(iskola)&pg=156&layout=s
[3] Pákai plébánosok - http://lexikon.katolikus.hu/P/P%C3%A1ka.html

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Flórián" c. alkotás fotói Gutorfölde - Náprádfa településről

Feltöltő
Azonosító
435891
Feltöltve
2021.03.10. 21:14
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/640 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.10. 21:14

"Szent Flórián" c. alkotás fotói Gutorfölde - Náprádfa településről

Feltöltő
Azonosító
435897
Feltöltve
2021.03.10. 21:14
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ95/10 • 1/500 • 6.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.10. 21:14

"Szent Flórián" c. alkotás fotói Gutorfölde - Náprádfa településről

Feltöltő
Azonosító
435893
Feltöltve
2021.03.10. 21:14
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ128/10 • 1/320 • 16.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.10. 21:14

"Szent Flórián" c. alkotás fotói Gutorfölde - Náprádfa településről

Feltöltő
Azonosító
435892
Feltöltve
2021.03.10. 21:14
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ128/10 • 1/200 • 16.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.10. 21:14

"Szent Flórián" c. alkotás fotói Gutorfölde - Náprádfa településről

Feltöltő
Azonosító
435894
Feltöltve
2021.03.10. 21:14
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ128/10 • 1/250 • 16.4mm • ISO100

435898
Feltöltve
2021.03.10. 21:14
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ160/10 • 1/160 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.10. 21:14

"Szent Flórián" c. alkotás fotói Gutorfölde - Náprádfa településről

Feltöltő
Azonosító
435896

435895

Archív fotók

"Szent Flórián" c. alkotás fotói Gutorfölde - Náprádfa településről

Feltöltő
Azonosító
435963
Forrás
Molnár László: Hitélet, lelkipásztorok, út menti keresztek, in: Bodorkós Zsolt: Gutorfölde története, 157 p. - https://library.hungaricana.hu/en/view/MEGY_ZALA_GZ_Kismono8_Gutorfolde/?query=SZO%3D(iskola)&pg=156&layout=s
Feltöltve
2021.03.11. 10:50
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.11. 10:50
Archív felvétel
Összesen 9 fotó

Műlap története

1 órája
A közösség publikálta Tóth Kata "Szent Flórián" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.