Ukk, Petőfi Sándor utca

Ukk
Petőfi Sándor utca
A főútvonal közelében.

Felállítás1912

Kutasi Imre (kőfaragó)

Bertha János
2021.04.06. 09:34
A falu határában álló gazdagon díszített Pietàs-keresztet 1912–ben állította Kovács János. (…)
Sajnos a talapzat feliratai elmosódottak, csak részben olvashatók.
Ellenben készítője nevét még látni: Kutassy Imre, keszthelyi kőfaragó.
A kovácsoltvas kerítés omladozóban, környezete ott jártamkor az elhagyatottság érzését keltette.
Előtte kőből, mohával fedett térdeplő.
A talapzat fölött a szent sír, Krisztus testével, három angyallal.
Fölötte egy kehely díszíti a márványlapot, rajta bibliai idézet áll:
„Oh, ti mindnyájan, kik átmentek az úton, figyelmezzetek és lássátok, ha van-e fájdalom, mint az én fájdalmam. (Jeremiás siralmai 12.)”
A kereszt tövében Szűz Mária ölében tartja a megfeszített, keresztről levett Krisztus testét.
Legfelül a kereszten hagyott lepel a feltámadt Krisztusra utal.

„Krisztus meghalt bűneinkért, az Írások szerint, eltemették és harmadnap feltámadt, az Írások szerint.”[1]
Források:
[1] Szentírás: https://szentiras.hu/SZIT/1Kor15

Bertha János műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Pietàs kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Kutasi Imre (kőfaragó)
Település
Ukk
Feltöltő
Azonosító
436579
Feltöltve
2021.03.15. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/160 • 125mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.15. 19:49

"Pietàs kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Kutasi Imre (kőfaragó)
Település
Ukk
Feltöltő
Azonosító
436591
Feltöltve
2021.03.15. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 22mm • ISO100

436577
Feltöltve
2021.03.15. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/80 • 175mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.15. 19:49

"Pietàs kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Kutasi Imre (kőfaragó)
Település
Ukk
Feltöltő
Azonosító
436580
Feltöltve
2021.03.15. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/100 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.15. 19:49

"Pietàs kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Kutasi Imre (kőfaragó)
Település
Ukk
Feltöltő
Azonosító
436576
Feltöltve
2021.03.15. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.15. 19:49

"Pietàs kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Kutasi Imre (kőfaragó)
Település
Ukk
Feltöltő
Azonosító
436578
Feltöltve
2021.03.15. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/160 • 175mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.15. 19:49

"Pietàs kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Kutasi Imre (kőfaragó)
Település
Ukk
Feltöltő
Azonosító
436588
Feltöltve
2021.03.15. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.15. 19:49

"Pietàs kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Kutasi Imre (kőfaragó)
Település
Ukk
Feltöltő
Azonosító
436589
Feltöltve
2021.03.15. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 18mm • ISO100

436592
Feltöltve
2021.03.15. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/50 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.15. 19:49

"Pietàs kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Kutasi Imre (kőfaragó)
Település
Ukk
Feltöltő
Azonosító
436583
Feltöltve
2021.03.15. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ48/10 • 1/125 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.15. 19:49

"Pietàs kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Kutasi Imre (kőfaragó)
Település
Ukk
Feltöltő
Azonosító
436581
Feltöltve
2021.03.15. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/50 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.15. 19:49

"Pietàs kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Kutasi Imre (kőfaragó)
Település
Ukk
Feltöltő
Azonosító
436582
Feltöltve
2021.03.15. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/25 • 260mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.15. 19:49

"Pietàs kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Kutasi Imre (kőfaragó)
Település
Ukk
Feltöltő
Azonosító
436584
Feltöltve
2021.03.15. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/60 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.15. 19:49

"Pietàs kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Kutasi Imre (kőfaragó)
Település
Ukk
Feltöltő
Azonosító
436595
Feltöltve
2021.03.15. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/80 • 80mm • ISO100

436575

436585
Feltöltve
2021.03.15. 19:49
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/25 • 85mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.15. 19:49

"Pietàs kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Kutasi Imre (kőfaragó)
Település
Ukk
Feltöltő
Azonosító
436586
Feltöltve
2021.03.15. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/30 • 90mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.15. 19:49

"Pietàs kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Kutasi Imre (kőfaragó)
Település
Ukk
Feltöltő
Azonosító
436587
Feltöltve
2021.03.15. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/80 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.15. 19:49

"Pietàs kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Kutasi Imre (kőfaragó)
Település
Ukk
Feltöltő
Azonosító
436590

436594

436593
Feltöltve
2021.03.15. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/80 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.15. 19:49
Összesen 21 fotó

Műlap története

21.04.06. 09:34
Bertha János publikálta "Pietàs kereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.