Mihályfa, 7328
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Kovács József hősi halott emlékére

A temető mellett.

Felállítás1920

Pentz Mihály (kőfaragó)

Bertha János
2021.03.15. 08:57
A Patrona Hungariae[1], azaz, a Magyarok Nagyasszonya, Nagyboldogasszony; Szűz Mária-szobor a temető közelében áll.
Az I. világháború magashegyi harcaiban, Dél-Tirolban meghalt Kovács József emlékére állíttatták szülei.
A szobor virágfüzéres talapzatának szomorú felirata így szól:
„Isten dicsőségére, a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére és József fiunk emlékére, aki született 1897. június 8-án, hősi halált halt 1916. július 8-án. Emeltették szerető szülei Kovács Imre és neje Katona Mária 1920.”
Nagyon fiatalon, egy hónappal a tizenkilencedik születésnapját követően halt meg.
A talapzaton bizonyára a katona fényképe volt látható, amelynek már csak helye látható.
Neki így szólhatott az első világháborús katonanóta változata:

Dél-tiroli nagy hómezőn,
ott nyugszik az én szeretőm,
kedves barátom.

Nyugodjatok szép virágok,
éltetek nem sajnáltátok,
kedves barátom.

Véreteket ontottátok,
testetek földbe zártátok,
kedves barátom. (…)

Szűz Mária palástban, fején a Szentkoronával, kezében jogarral ábrázolt. A kisded Jézus egyik kezét áldásra emeli, másik kezében országalmát tart.
Források:
[1] Patrona Hungariae: http://lexikon.katolikus.hu/P/Patrona%20Hungariae.html
-I. világháborús katonanóta

Bertha János műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Mihályfa
Feltöltő
Azonosító
435928
Feltöltve
2021.03.11. 08:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ20/1 • 1/30 • 75mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.11. 08:48

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Mihályfa
Feltöltő
Azonosító
435400
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2021.03.05. 08:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ11/1 • 1/8 • 18mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.05. 08:19
2017. március

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Mihályfa
Feltöltő
Azonosító
435401
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2021.03.05. 08:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ11/1 • 1/8 • 62mm • ISO200

435398
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2021.03.05. 08:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ11/1 • 1/8 • 38mm • ISO200

435402
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2021.03.05. 08:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ11/1 • 1/8 • 44mm • ISO200

435393
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2021.03.05. 08:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ11/1 • 1/8 • 29mm • ISO200

435394

435396
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2021.03.05. 08:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ11/1 • 1/8 • 22mm • ISO200

435924
Feltöltve
2021.03.11. 08:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/160 • 105mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.11. 08:48

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Mihályfa
Feltöltő
Azonosító
435923
Feltöltve
2021.03.11. 08:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 38mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.11. 08:48

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Mihályfa
Feltöltő
Azonosító
435925
Feltöltve
2021.03.11. 08:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/125 • 170mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.11. 08:48

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Mihályfa
Feltöltő
Azonosító
435926
Feltöltve
2021.03.11. 08:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/80 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.11. 08:48

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Mihályfa
Feltöltő
Azonosító
435927
Feltöltve
2021.03.11. 08:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/160 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.11. 08:48

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Mihályfa
Feltöltő
Azonosító
435929
Feltöltve
2021.03.11. 08:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ20/1 • 1/30 • 62mm • ISO100

435931

435930
Feltöltve
2021.03.11. 08:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ20/1 • 1/30 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.11. 08:48

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Mihályfa
Feltöltő
Azonosító
435932
Feltöltve
2021.03.11. 08:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ20/1 • 1/30 • 38mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.11. 08:48

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Mihályfa
Feltöltő
Azonosító
435935
Feltöltve
2021.03.11. 08:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ20/1 • 1/30 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.11. 08:48

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Mihályfa
Feltöltő
Azonosító
435934
Feltöltve
2021.03.11. 08:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ20/1 • 1/30 • 21mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.11. 08:48

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Mihályfa
Feltöltő
Azonosító
435922
Feltöltve
2021.03.11. 08:48
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/160 • 85mm • ISO100

435399
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2021.03.05. 08:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ11/1 • 1/8 • 29mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.05. 08:19
2017. március

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Mihályfa
Feltöltő
Azonosító
435936
Feltöltve
2021.03.11. 08:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.11. 08:48

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Mihályfa
Feltöltő
Azonosító
435938
Feltöltve
2021.03.11. 08:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/200 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.11. 08:48

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Mihályfa
Feltöltő
Azonosító
435933
Feltöltve
2021.03.11. 08:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ20/1 • 1/30 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.11. 08:48

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Mihályfa
Feltöltő
Azonosító
435920
Feltöltve
2021.03.11. 08:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.11. 08:48

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Mihályfa
Feltöltő
Azonosító
435939
Feltöltve
2021.03.11. 08:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.11. 08:48

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Mihályfa
Feltöltő
Azonosító
435937
Feltöltve
2021.03.11. 08:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/160 • 85mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.11. 08:48
Összesen 30 fotó

Műlap története

21.03.15. 08:57
Bertha János publikálta "Patrona Hungariae" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.