Karmelita rendbeliek síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út

Állapot: Megrongálódott

55-ös parcella 1-78-as sírhely

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Majoros Károly (iparművész)

Nem köztéri:Temető, sírkert
Orbán Róbert
2021.03.01. 20:07
A karmeliták síremlékét a Fiumei úti temetőnek a főbejárattól számított egyik legtávolabbi parcellájában találjuk.
A sír kerámialapokra festett képét Majoros Károly készítette. Felül a Karmelhegyi Boldogasszonyt látjuk karján a kisdeddel. A gyermek - a rend hagyományainak megfelelően - a barna skapulárét tartja a kezében. Alul, a tisztító tűzből egy férfi és egy nő tekint fel Máriára és a Kisjézusra.
A skapuláré kis képén a Karmel-hegye alatt imádkozó Stock Szent Simon jelenik meg:
„Fiam, fogadd rended e skapuláréját
jeléül azoknak a különleges kiváltságoknak,
melyeket én neked és a Kármel gyermekeinek megszereztem.
Aki ebben a kegyelmi ruhában hal meg,
az megmenekül az örök tűztől.
Ez az üdvnek jele,
védőruha a veszedelmekben,
különleges béke
és különleges védelem biztosítéka.”[1]
Az egyházi hagyomány szerint Stock Simonnak, a rendfőnöknek látomása volt, amely szerint Mária skapulárét nyújt át neki, "azzal az ígérettel, hogy aki viseli, nem jut a pokolba, és a halálát követő szombaton kiszabadul a tisztítótűzből."[2]
A parcella és a sírhely számát a Budapesti Negyedben megjelent összeállítás alapján adtam meg.[3]
Források:
[1] Kármelita skapuláré - https://metropolita.hu/2020/07/karmelita-skapulare/ (Mj: 2021. márcus 1.)
[2] Kármelhegyi Boldogasszony - Magyar Kurir - https://www.magyarkurir.hu/hirek/karmelhegyi-boldogasszony (Közzétéve: 2020. július 16.)
[3] A Kerepesi úti temető 1999-ben - Budapesti Negyed 25. 469. p. - https://library.hungaricana.hu/en/view/BFLV_bn_25_07_1999_3_2/?query=Majoros&pg=298&layout=s
További linkek
Sarutlan Kármelita Nővérek - http://www.karmelita.hu/tortenetunk/

Cím alapján hasonló

"Karmelita rendbeliek síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Majoros Károly (iparművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
434773
Feltöltve
2021.03.01. 18:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/800 • 7.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.03.01. 18:29

"Karmelita rendbeliek síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Majoros Károly (iparművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
434774
Feltöltve
2021.03.01. 18:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • 7.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.03.01. 18:29

"Karmelita rendbeliek síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Majoros Károly (iparművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
434775
Feltöltve
2021.03.01. 18:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • 11.2mm • ISO125

434779
Feltöltve
2021.03.01. 20:22

Orbán Róbert 21.03.01. 20:22

"Karmelita rendbeliek síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Majoros Károly (iparművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
434776
Feltöltve
2021.03.01. 18:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.03.01. 18:29

"Karmelita rendbeliek síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Majoros Károly (iparművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
434771
Feltöltve
2021.03.01. 18:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/800 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.03.01. 18:29

"Karmelita rendbeliek síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Majoros Károly (iparművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
434778
Feltöltve
2021.03.01. 18:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • 7.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.03.01. 18:51

"Karmelita rendbeliek síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Majoros Károly (iparművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
434777
Feltöltve
2021.03.01. 18:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.03.01. 18:46

"Karmelita rendbeliek síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Majoros Károly (iparművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
434772
Feltöltve
2021.03.01. 18:29
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/500 • 44.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.03.01. 18:29
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.03.01. 20:22
1 új fotót töltöttem a "Karmelita rendbeliek síremléke" műlaphoz
21.03.01. 20:07
Orbán Róbert publikálta "Karmelita rendbeliek síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.