Veszprém, Megyeház tér

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Sisi
Angol cím:Statue of Queen Elizabeth (Sisi)

Veszprém
Megyeház tér

Elbontás1947. december 10.
Avatás1901. november 19.

Velty Ferenc (kőfaragó, közreműködő)

Göröntsér Vera
2021.02.23. 18:09
Az 1901-es év elején döntött úgy Veszprém városa, hogy csatlakozik kialakult az Erzsébet körül kialakult kultuszhoz és szobrot állíttat tiszteletére. A szobor közadakozásból készült, szoborbizottság felügyelte. A mellszobor elkészítésére Zala Györgyöt kérték fel:: „... a szobor nem nagy méretű, de művészi kezek munkája". Kitűzték az avatás napját és Horánszky Lajost (országos képviselő, szoborbizottsági tag) kérték fel az ünnepi beszéd elmondására. A tervezett program igen tartalmas volt. Az "ifjúsági istentiszteletet" követően a Vármegyeház dísztermében folyt az ünnepség, részben itt hangzott el Horánszky, a kornak megfelelően pátosszal átitatott beszéde is. Ezt követően a szoborhoz vonultak, ahol a leleplezés után a polgármester átvette az emléket, majd a Himnusz hangzott el.
A méltató szavak hangsúlyozták Erzsébet érdemeit, példa értékű életét. „Örökítsük meg tehát maradandó ércben is a mi Erzsébetünk emlékét, ki a mai Magyarország megteremtésében hervadhatatlan érdemeket szerzett magának. Fényes alakját a halhatatlanság glóriája világítja meg, [...] ki a mienk volt nagy lelkének, forrón szerető szívének minden érzelmeivel, s ki jóságáért nem nyert más jutalmat e földön, mint a martyroknak tövis koszorúját”.
„Hulljon le tehát a lepel arról a szoborról, [...], fűződjenek ahhoz a társadalmi és felekezeti béke áldásai, mint ahogy Erzsébet emlékéhez nem is fűződhetik más, mint béke és szeretet, mint a miből állott az ö egész élete.” [1]
A II. világháború alatt – mint ahogy azt az egyik archív kép is mutatja – bár sérült, csodával határos módon maradt meg az alkotás. A mellette lévő épület jórészt megsemmisült, a szobor mégis helyén maradt 1947 végéig. Akkor áthelyezték a múzeum mellé, de ez csak átmeneti volt, idővel eltűnt. Az időpont tk. ismeretlen, a cikk írója egy, "a múzeum környékének parkosításával" foglalkozó 1951-es levél kapcsán azzal a feltételezéssel él, akkor bontották le az alkotást. "A parkosítás alkalmat adhatott az erősen sérült, rossz állapotban lévő szobor lebontására." Itt felmerül, az is elképzelhető, hogy az akkori, műtárgyak iránt elkötelezett múzeumigazgató "menekítette a szobrot a múzeumba" – ám erről semmiféle dokumentum nincs. A szobor a múzeumba, annak raktárába került. [2]
Források:
[1] Horánszky Nándor: Levelek két veszprémi műalkotás történetéhez/Erzsébet királyné szobra: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/VeszpremiSzemle_2014/?pg=310&layout=s p. 13.-tól
[2] Regenye Judit: Átfogó/az 1989-es újraállítás kapcsán: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/VeszpremiSzemle_2015/?pg=18&layout=s p. 17.-től

Közös gyűjteményben
Erzsébet királyné szobrok

Cím alapján hasonló

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói

A kép részlete
Alkotó
Zala GyörgyVelty Ferenc (kőfaragó, közreműködő)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
433614
Forrás
Vasárnapi Ujság 48. évfolyam
Évszám
1901
Feltöltve
2021.02.20. 14:11
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.02.20. 14:11
1901, Archív felvétel
A kép részlete

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói

Alkotó
Zala GyörgyVelty Ferenc (kőfaragó, közreműködő)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
433613
Forrás
Veszprémi Szemle, 2014/32-35. (16. évfolyam, 1-4. szám) 2014-09-01 /
Évszám
1910
Feltöltve
2021.02.20. 14:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.02.20. 14:11
1910, Archív felvétel

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói

Képeslap
Alkotó
Zala GyörgyVelty Ferenc (kőfaragó, közreműködő)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
433616
Forrás
http://www.erzsebetszobor.eoldal.hu/cikkek/szobortortenetek-magyarorszagon/veszprem

Archív felvétel
Képeslap

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói

Képeslap
Alkotó
Zala GyörgyVelty Ferenc (kőfaragó, közreműködő)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
433618

A háború után
Alkotó
Zala GyörgyVelty Ferenc (kőfaragó, közreműködő)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
433615
Forrás
Veszprémi Szemle, 2015/36-39. (17. évfolyam, 1-4. szám) 2015-03-01
Évszám
1945
Feltöltve
2021.02.20. 14:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.02.20. 14:11
1945, Archív felvétel
A háború után

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói

Alkotó
Zala GyörgyVelty Ferenc (kőfaragó, közreműködő)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
43565
Feltöltve
2010.02.17. 10:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

fgaben 10.02.17. 10:53
Archív felvétel

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói

A szobor még eredeti helyén
Alkotó
Zala GyörgyVelty Ferenc (kőfaragó, közreműködő)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
43568

Képeslapon
Alkotó
Zala GyörgyVelty Ferenc (kőfaragó, közreműködő)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
74030
Forrás
Képeslapon
Feltöltve
2010.12.18. 13:23
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

fgaben 10.12.18. 13:23
Archív felvétel
Képeslapon

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Zala GyörgyVelty Ferenc (kőfaragó, közreműködő)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
86731
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2011.06.09. 17:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.06.09. 17:53
Archív felvétel
Képeslap.

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Zala GyörgyVelty Ferenc (kőfaragó, közreműködő)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
86732
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2011.06.09. 17:54
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.06.09. 17:54
Archív felvétel
Képeslap.

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Zala GyörgyVelty Ferenc (kőfaragó, közreműködő)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
86733

139257
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2013.05.27. 13:23
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.05.27. 13:23
Archív felvétel

"Erzsébet királyné" c. alkotás fotói

Alkotó
Zala GyörgyVelty Ferenc (kőfaragó, közreműködő)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
195436
Forrás
Vasárnapi Ujság 48. évfolyam
Évszám
1901
Feltöltve
2015.02.14. 14:53
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.02.14. 14:53
1901, Archív felvétel
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.02.23. 18:09
Göröntsér Vera publikálta "Erzsébet királyné" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.