Tündérmese az erdőben

Érd, Széchenyi tér 1.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Tündérmese az erdőről

Érd
Széchenyi tér 1.
A gimnáziumban a földszinten található a lépcső melletti falfelületen.

Készítés1967

Makrisz Zizi (mozaikkészítő)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Szapet
2021.02.10. 23:00
Makrisz Zizi mozaikjaival először tavaly tavasszal találkoztam az egykori Vasmű-üdülőben, Balatonszéplakon. Életrajzában már korábban észrevettem, hogy a balatoni alkotásait megelőzően egy érdi iskola számára is készített egy mozaikot. Régóta terveztem az intézmény felkeresését, de most végre a tettek mezejére léptem és billentyűzetet ragadtam. Megkeresésemre nagyon rövid időn belül pozitív visszajelzés érkezett a fotózással kapcsolatban.

Az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium részére készített mozaik kompozíció az egész falat beborítja, mérete: 710*290 cm. Több, interneten fellelhető életrajzában illetve a Kortárs Magyar Művészeti Lexikonban is 1967-es dátum szerepel a "Tündérmese az erdőben" címet viselő alkotásánál. A színpompás és szemkápráztató murália muránói üvegmozaikból készült. Már a cím is elárulja, hogy egy erdőt, a benne élő állatokat ábrázolja nappal és éjszaka. A holdfényben három szarvas látható, fölöttük madarak. Egy ágról egy kis bagoly figyel az éjszakában. A mozaik alján egy páva - a hosszú színes farktollak végett gondolom - lépked a virágok között. Mind bal, mind jobb oldalt színes fák ölelik körbe, védelmezik az erdő lakóit. Jobb oldalt alul piros mozaikdarabokból kirakva látható a művésznő szignója: ZM.

Sajnos idővel több helyen potyogni kezdtek a darabjai. Az iskola vezetősége azonban nem ült tétlenül, hanem a tettek mezejére lépett és pályázati úton pénzt nyertek a mozaik megmentésére. A felújítást hivatásos restaurátorok végezték, melynek minden lépését dokumentálták:

"A szokatlanul szoros rakásmód és a rideg beágyazóvakolat révén a mozaikszemek több m2-nyi területen elváltak a hordozótól és jókora foltban leszakadtak. A helyreállítás során – pontos mozaiktérkép készítése után – megtisztítottuk a cementmaradványos, szennyezett felületet, majd levédtük és lebontottuk az elvált szakaszokat. A lebontandó részletek meghatározásához szükség volt az egykori beépítés rendszerének feltérképezésére, melyhez endoszkópos szakembert hívtunk segítségül. A csorba aranyszemeket kivéstük és újakkal pótoltuk, míg a leomlott szarvasrészletet részben eredeti anyaggal sikerült rekonstruálni. A pótlás a lehető legjobban követi az eredeti rakásrendet, mivel a beágyazó vakolat megőrizte a szemek lenyomatát. A hátoldalukon megtisztított, leválasztott részek visszaépítése a felületek újbóli tisztításával és az új fugázóanyag színének eredetihez való igazításával zárult." [1] (A linken a felújítás során készült fotók is láthatóak.)

Az érdi iskola egyik büszkesége és kincse az újjászületett mozaik. Rendkívüli nagy dolognak és nemes cselekedetnek tartom a mai világban, hogy a potyogó mozaikdarabok láttán a sérült alkotás eltakarása, eltüntetése meg sem fordult a vezetőség fejében, csakis egyetlen megoldásban gondolkodtak. Nekem belopta magát a szívembe ez a gondolkodásmód. Bízom benne, hogy egyre több ilyen "mentő" megoldás születik minden ilyen régi alkotás esetében.

Óriási köszönet a fotózásért és az élményért Szilasné Mészáros Judit intézményvezetőnek és az iskolának!
Források:
[1] Penta Restaurátorterem: http://www.restauratormuterem.hu/tundermese-az-erdorol
További linkek
Makrisz Zizi életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/2959

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Tündérmese az erdőben" c. alkotás fotói

Alkotó
Makrisz Zizi (mozaikkészítő)
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
432206
Feltöltve
2021.02.09. 21:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/80 • 18mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.02.09. 21:49

"Tündérmese az erdőben" c. alkotás fotói

Alkotó
Makrisz Zizi (mozaikkészítő)
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
432207
Feltöltve
2021.02.09. 21:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/60 • 18mm • ISO800

432208

432209

432210

432211

432212
Feltöltve
2021.02.09. 22:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/60 • 25mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.02.09. 22:02

"Tündérmese az erdőben" c. alkotás fotói

Alkotó
Makrisz Zizi (mozaikkészítő)
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
432213

432214
Feltöltve
2021.02.09. 22:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ63/10 • 1/60 • 50mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.02.09. 22:02

"Tündérmese az erdőben" c. alkotás fotói

Alkotó
Makrisz Zizi (mozaikkészítő)
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
432215
Feltöltve
2021.02.09. 22:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/100 • 34mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.02.09. 22:02

"Tündérmese az erdőben" c. alkotás fotói

Alkotó
Makrisz Zizi (mozaikkészítő)
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
432216
Feltöltve
2021.02.09. 22:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ5/1 • 1/60 • 50mm • ISO800

432217

432218

432219
Feltöltve
2021.02.09. 22:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/60 • 50mm • ISO800

432220

432221

432222
Feltöltve
2021.02.09. 22:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/60 • 50mm • ISO800

432223

432224

432225

432226
Feltöltve
2021.02.09. 22:02
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ5/1 • 1/25 • 52mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.02.09. 22:02

Adalék vagy máshol

"Tündérmese az erdőben" c. alkotás fotói

Alkotó
Makrisz Zizi (mozaikkészítő)
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
432227
Feltöltve
2021.02.09. 22:02
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ56/10 • 1/60 • 50mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.02.09. 22:02

"Tündérmese az erdőben" c. alkotás fotói

Az alkotás egy kiállításon az iskolában történő elhelyezést megelőzően.
Alkotó
Makrisz Zizi (mozaikkészítő)
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
432389
Forrás
http://fototar.mi.btk.mta.hu/images/sm/N05153.jpg
Feltöltve
2021.02.12. 19:07
Képinfó
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.02.12. 19:07
Archív felvétel
Az alkotás egy kiállításon...Teljes szövegAz alkotás egy kiállításon az iskolában történő elhelyezést megelőzően.Kevesebb szöveg
Összesen 23 fotó

Műlap története

21.02.12. 19:07
1 új fotót töltöttem a "Tündérmese az erdőben" műlaphoz
21.02.10. 23:00
Szapet publikálta "Tündérmese az erdőben" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.