Szent István király
Itt halad át az Országos Kéktúra útvonala.
Zsákfalu, a tiszta levegő és a csend vonzza a kirándulókat ide.
A 14. században említették először, neve Szent István nevéből származik (Szentecske - Szanticska).
Két temploma is van a pici falunak, a római katolikus templom Szent István nevét kapta.
A szentélyben a két kis ablakból István király és Gizella képe tekint le ránk.
Áram nincs a templomban, így az élénk színű üvegablakok segítik a templom világítását.
Az oltártól (szemben állva) balra István király arcképét láthatjuk.
István király a kereszténységet felvetette a magyar néppel, ezért őt 1083 - ban szentté avatták.
A művésznő Szent Istvánt korhűen ábrázolja, sötét szakáll, bajusz, korona a fején sötét hajat takar, komoly tekintet, hiszen első királyunknak új államformát és új társadalmi formát kellett az országunkban létrehoznia, alkalmazkodva az európai szokásjogokhoz.
István királyt a művész nem, mint uralkodót, hanem, mint töprengő embert ábrázolja. Ugyanakkor az arca tükrözi azt az optimizmust is, hogy a büntető törvények és a véráldozatok nem voltak hiábavalók.
István király: https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Istv%C3%A1n_magyar_kir%C3%A1ly
Horváth Mária üvegfestő: https://www.szikszo.hu/lapok/varosunk/erdekes-szikszoiak/276-horvath-maria-uvegfesto
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u182-a42443-60200d2d36bbe-52dc553ba9c427cfbc8152df_4.jpg)
"Szent István király" c. alkotás fotói
ƒ41/10 • 1/100 • 9mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u182-a42443-60200d6e694f2-04158ab4a3839c80417cb315_4.jpg)
"Szent István király" c. alkotás fotói
ƒ52/10 • 1/125 • 22.3mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u182-a42443-60200d4d43500-f6e8e0fd2369e185724fb56a_4.jpg)
"Szent István király" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u182-a42443-60200da898c0f-9bc93e8a63573b6f1daddf32_4.jpg)
"Szent István király" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • 41.4mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u182-a42443-60200dc365249-63851760de0a6dc5bd958efe_4.jpg)
"Szent István király" c. alkotás fotói
ƒ58/10 • 1/80 • 53.8mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u182-a42443-60200de08f6ea-600b5e931d3100a2303f0b97_4.jpg)
"Szent István király" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • 41.4mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u182-a42443-60200e388e03b-fb4cb75604eb85c7d8e1794d_4.jpg)
"Szent István király" c. alkotás fotói
ƒ49/10 • 1/60 • 16.1mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u182-a42443-60200e91ce3f0-dab422f8b2136619801f9902_4.jpg)
"Szent István király" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • 44.8mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u182-a42443-60200ed12c9fd-d47e1e71b5e2aaeb9a3f85d4_4.jpg)
"Szent István király" c. alkotás fotói
ƒ54/10 • 1/80 • 27.1mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u182-a42443-60201516b6d80-fdaac4698544bf9822dde75b_4.jpg)
"Szent István király" c. alkotás fotói
ƒ49/10 • 1/125 • 16.1mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u182-a42443-60200f09628c1-d7414f41ad9a2e46ab10ec44_4.jpg)
"Szent István király" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u182-a42443-60200f4dc3485-bd47a2ff760895c35f6fe9fb_4.jpg)
"Szent István király" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!