Zala vármegye címere

Zalaegerszeg, Széchenyi tér 5.

Zalaegerszeg
Széchenyi tér 5.
A kvártélyház homlokzatán.

Felállítás1928

Pataky Andor (kőfaragó)

Tóth Kata
2021.02.10. 10:21
Zalaegerszegen nincsenek nagy számban történelmi múltra visszatekintő épületek. Ennek oka abban is rejlik, hogy 1760-ban nagy tűzvész pusztított a városban [1], és sok jelentős épület elpusztult. Néhányuk azonban megmaradt, megújult, és mivel műemléki védelem alatt állnak, máig óvják őket. Ilyen épület a Kvártélyház is, amely a tűzvész után 1765-ben szilárd anyagból épült meg. Többször bővült, mai formáját 1928-ban kapta meg. [2]
Ekkora már az épület funkciója többször változott, központi elhelyezkedése miatt azonban fontos volt az impozáns külső megjelenés: "Az egykori kvártélyház egyemeletes, egyszerű épületének utolsó jelentős átalakítására 1928-ban került sor. Ekkor Kotsis Iván műegyetemi tanár tervei alapján újabb emelettel bővítették, és egységes, neobarokk külsőt kapott, új, díszes homlokzatára pedig erkélyek kerültek. A megyei székház 1928-ban készített vázlatrajza szerint a hivatali helységek (a megyei főtisztviselők irodái) mellett kisebb-nagyobb szolgálati lakások voltak az épületben; az első emelet Széchenyi térre néző szobái alkották a főispáni, a második emelet efölötti helyiségei pedig az alispáni lakosztályt. Mindezek mellett a földszinti déli szárnyban működött még egy bank, ott volt elhelyezve a zalaegerszegi főszolgabírói hivatal, a Széchenyi téri kapubejárótól jobbra pedig az állami Népgondozó Kirendeltség." [3]
Az épület főhomlokzatán Zala vármegye címerének nagy méretű domborműve látható, a Kvártélyház felújításának, rendszeres állagmegóvásának köszönhetően ma is jó állapotban.
A címert Pataky Andor faragta kőbe.
Források:
[1] Zalaegerszeg története - https://hu.wikipedia.org/wiki/Zalaegerszeg
[2] https://www.muemlekem.hu/muemlek/show/11071
[3] Az épület története - https://zalaegerszeg.hu/cikk/7861/Az_epulet_tortenete
[4] Pataky Andor munkái - https://gocsejimuzeum.hu/zalai-muveszek-kislexikona/pataky-andor
További linkek
Halász Imre: Zala vármegye régi címere, in: Zalai Hírlap 1982. július 24., 8p. - A digitális változat előfizetéssel érhető el. -https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/ZalaiHirlap_1982_07/?query=Zala%20megyei%20lev%C3%A9lt%C3%A1r%20homlokzat&pg=179&layout=s

Tóth Kata műlapja

Tagi gyűjteményben
Zalaegerszegi homlokzatok
Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

"Zala vármegye címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Pataky Andor (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
431159
Feltöltve
2021.01.31. 18:13
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ45/10 • 1/400 • 8.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.01.31. 18:13

"Zala vármegye címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Pataky Andor (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
431158
Feltöltve
2021.01.31. 18:13
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ45/10 • 1/500 • 8.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.01.31. 18:13

"Zala vármegye címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Pataky Andor (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
431157
Feltöltve
2021.01.31. 18:13
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ64/10 • 1/250 • 23mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.01.31. 18:13

"Zala vármegye címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Pataky Andor (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
431154
Feltöltve
2021.01.31. 18:13
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ49/10 • 1/500 • 10.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.01.31. 18:13

"Zala vármegye címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Pataky Andor (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
431156
Feltöltve
2021.01.31. 18:13
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ64/10 • 1/200 • 23mm • ISO100

431160

431153
Feltöltve
2021.01.31. 18:13
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ58/10 • 1/250 • 19.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.01.31. 18:13

"Zala vármegye címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Pataky Andor (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
431155
Feltöltve
2021.01.31. 18:13
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ64/10 • 1/250 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.01.31. 18:13
Összesen 8 fotó

Műlap története

23.01.18. 21:40
A "Zala vármegye címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.10. 10:21
A közösség publikálta Tóth Kata "Zala vármegye címere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.