Zalaegerszeg rendezett tanácsú város címere

Zalaegerszeg, Berzsenyi Dániel utca 8.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A város két világháború közti címere

Zalaegerszeg
Berzsenyi Dániel utca 8.
A lakóház homlokzatán, az első és második emleti ablaksorok között.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Tóth Kata
2021.02.04. 09:52
Zalaegerszeg belvárosában a felújított posta épület mellett, és a nemrég épült Csipke parkolóházzal szemben áll a Berzsenyi utca 8-as számú ház. Ez a háztömb Czobor Mátyás polgármestersége alatt, az 1920-as években épült, de a pontos adat nem ismert. [1] Állapota meglehetősen rossz, a lábazaton vizesedés nyomai, a vakolat több helyen potyog, a nyílászárók és az épületdíszek is sérültek. Az épületet egy különös dombormű díszíti. Ez a város két világháború között használt címere, amely ma már nagyon kevés helyen látható ebben a formában. (Ezen a reliefen kívül még a református templom egyik üvegablakán látható, amely szintén a két világháború között épült.) A XX. század elején több mint egy évig viatkoztak a városi címer ábrázolásán, amelyet végül belügyminiszteri rendelet emelt hatályossá:
"Ezüst mezőben, zöld talajon, két rózsatő között Szent Mária Magdolna áll szemközt, és jobbjában arany kenőcsös szelencét tart. A szent ruhája kék színű, fehér kendővel fedett feje körül arany fénykör ragyog, vállait kemény fehér gallér fedi, közepén hímzett, apró veres kereszt, mellén pedig a gallér alatt egy nagyobb ezüst kereszt látható." [2]
Az épületen látható címerpajzsot két oldalról fejüket hátra hajtó sasmadarak támasztják, alulról ornamentikus díszítés öleli körül, melynek mértatni középpontjában sugaras napkorong látható.
A lakóépület helyi védelem alatt áll. [3]
Források:
[1] Czobor Mátyás élete - https://hu.wikipedia.org/wiki/Czobor_M%C3%A1ty%C3%A1s
[2] Halász Imre: A zalaegerszegi református templom címeres üvegablakai
in: Protestánsok Egerszegen, Zalaegerszeg, 2017. 74. p.
[3] https://www.muemlekem.hu/muemlek/show/-10719

Tóth Kata műlapja

Tagi gyűjteményben
Zalaegerszegi homlokzatok
Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Zalaegerszeg rendezett tanácsú város címere" c. alkotás fotói

Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
431193
Feltöltve
2021.02.01. 16:22
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/800 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.01. 16:22

"Zalaegerszeg rendezett tanácsú város címere" c. alkotás fotói

Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
431187
Feltöltve
2021.02.01. 16:22
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ113/10 • 1/500 • 8.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.01. 16:22

"Zalaegerszeg rendezett tanácsú város címere" c. alkotás fotói

Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
431378
Feltöltve
2021.02.03. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ64/10 • 1/160 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.03. 18:03

"Zalaegerszeg rendezett tanácsú város címere" c. alkotás fotói

Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
431190
Feltöltve
2021.02.01. 16:22
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ145/10 • 1/320 • 19.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.01. 16:22

"Zalaegerszeg rendezett tanácsú város címere" c. alkotás fotói

Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
431335
Feltöltve
2021.02.02. 17:58
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ64/10 • 1/160 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.02. 17:58

431336

431379
Feltöltve
2021.02.03. 18:15
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ145/10 • 1/320 • 19.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.03. 18:15

"Zalaegerszeg rendezett tanácsú város címere" c. alkotás fotói

Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
431381

431382
Feltöltve
2021.02.03. 18:15
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ41/10 • 1/400 • 7.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.03. 18:15

Adalék vagy máshol

"Zalaegerszeg rendezett tanácsú város címere" c. alkotás fotói

A zalaegerszegi református templom címerablaka.
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
431152
Feltöltve
2021.01.31. 17:24
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi 8
ƒ220/100 • 1/14 • 3.8mm • ISO875

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.01.31. 17:24
A zalaegerszegi református...Teljes szövegA zalaegerszegi református templom címerablaka.Kevesebb szöveg
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.01.18. 21:40
A "Zalaegerszeg rendezett tanácsú város címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.04. 09:52
A közösség publikálta Tóth Kata "Zalaegerszeg rendezett tanácsú város címere" c. műlapját
21.02.03. 18:15
3 új fotót töltöttem a "Zalaegerszeg rendezett tanácsú város címere" műlaphoz
21.02.03. 18:03
1 új fotót töltöttem a "Zalaegerszeg rendezett tanácsú város címere" műlaphoz
21.02.02. 17:58
2 új fotót töltöttem a "Zalaegerszeg rendezett tanácsú város címere" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.