A görög katolikus templom díszkapuja

Nyírlugos, Hősök tere

Nyírlugos
Hősök tere
A görög katolikus templom főbejáratán.

Felállítás2020

Bálega László (fafaragó)

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
HLT
2021.02.04. 10:06
A dél-nyírségi város görög katolikus vallású lakóit a Károlyi grófok telepítették be Máramaros vármegyéből a 18. század elején.[1] Késő klasszicista templomuk 1866-tól épült a nagykárolyi Nonn János kőműves mester vezetésével 1875-ig.[2] 2020-ban a régi, rossz állapotba került főkapuja helyébe új került, amelyet a hívő görög katolikus helyi asztalosmester Bálega László készített és fafaragásos díszítését is ő, valamint a felesége alkotta.[3]
A kapun megjelennek a görög katolikus vallásra jellemző motívumok, úgy mint az ókeresztény Krisztus-kereszt, a szőlő, a bor, a kenyér, a pásztorbot, a béke és a szentlélek jeleként a galamb, a bőség jeleként pedig a halak alakja is.
Források:
[1] Válek Tibor: Szülőfalunk Nyírlugos, 2003. 87. o.
[2] https://www.nyirgorkat.hu/?q=parokia&id=121
[3] A templom gondnokának szíves közlése alapján

HLT műlapja

Cím alapján hasonló

"A görög katolikus templom díszkapuja" c. alkotás fotói Nyírlugos településről

Feltöltő
Azonosító
430986
Feltöltve
2021.01.29. 14:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.01.29. 14:54

"A görög katolikus templom díszkapuja" c. alkotás fotói Nyírlugos településről

Feltöltő
Azonosító
430987
Feltöltve
2021.01.29. 14:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.01.29. 14:55

"A görög katolikus templom díszkapuja" c. alkotás fotói Nyírlugos településről

Feltöltő
Azonosító
430988
Feltöltve
2021.01.29. 14:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.01.29. 14:56

430989
Feltöltve
2021.01.29. 14:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.01.29. 14:56

"A görög katolikus templom díszkapuja" c. alkotás fotói Nyírlugos településről

Feltöltő
Azonosító
430990

430991
Feltöltve
2021.01.29. 14:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.01.29. 14:57

"A görög katolikus templom díszkapuja" c. alkotás fotói Nyírlugos településről

Feltöltő
Azonosító
430992
Feltöltve
2021.01.29. 14:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.01.29. 14:57

"A görög katolikus templom díszkapuja" c. alkotás fotói Nyírlugos településről

Feltöltő
Azonosító
430993
Feltöltve
2021.01.29. 14:57
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.01.29. 14:57
Összesen 8 fotó

Műlap története

4 napja
A közösség publikálta HLT "A görög katolikus templom díszkapuja" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.