Zala vármegye címere

Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3.

Alternatív, helyi címek:A megyei levéltár homlokzati szoborcsoportja

Zalaegerszeg
Széchenyi tér 3.
A ZML főbejárata fölött.

Készítés1891

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Tóth Kata
2021.01.31. 22:21
Zalaegerszeg belvárosában számos szobor, térplasztika kapott helyet. Érdemes azonban a XVIII.-XIX. századi épületek homlokzati díszeit is számba venni. "A mozival szemben Zalaegerszeg két történelmi épülete áll: a „kvártélyház" és a Zala Megyei Levéltár. Ez utóbbit a főispáni hivatal számára építették, 1891-ben. A századforduló idején a szomszédos kvártélyház funkciója miatt „kismegyeházának" is titulálták. Stílusa eklektikus, reneszánsz díszítőelemeket is felfedezhetnek rajta. A bejárat fölött, a homlokzaton a vármegye régi címere látható." [1]
2019-ben a városrehabilitációs program keretében a zalaegerszegi belváros épületei átfogó rekonstrukción és felújításon estek át. Nem maradt ki a sorból a kvártélyház és a levéltár épülete sem. A homlokzati díszeket is helyreállították, így a bejárat felett látható szoborcsoport is megújult, a műemlékvédelmi hivatal hozzájárulásával. [2]
A márciusban kezdődött felújítás néhány hónap alatt lezajlott, júliusban a város már a felújított, megszépült épület fotóit tette közzé. [3]
A "szoborcsoport" tulajdonképpen Zala vármegye címere, melyet két női alak tart, némelyek véleménye szerint angyalok.
A vármegyék a királytól kaptak adománylevélben címert, miután Ferdinánd 1550. évi törvénye előírta, hogy „minden vármegyének legyen pecsétje". Zala vármegye címeradomány levelének nyoma veszett, a megyecímer ezért önkényes változtatásokon is átesett, így használták - módosításokkal - 1945-ig. Az 1550-es megyecímer: "karéjos, pólyált pajzsban pólya feletti gyűrűből három fa nyúlik a magasba. A pólya és a pajzstalp között ZALA betűk, ami kétségtelenül azt jelzi, hogy a pólya megyénk legjelentősebb folyóját kívánja ábrázolni. Alig ötven év múlva a címerkép — nem tudjuk miért — egyszerűsödik: a gyűrűből kiemelkedő fák átalakulnak nyílt koronává. A XIX. század közepén is ezt a címert használták, de — ismét nem tudni miért — a Zala folyót jelző pólyára egy címertanilag balra mutató fekete nyíl került." [4]
Az Zala Megyei Levéltár épülete műemléki védelem alatt áll. [5]
Források:
[1] Panker Mária Anna: Emlékhelyek - Séta Zalaegerszeg városában, in: Honismeret, 1999. június, 3. szám, 63. p. - https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Honismeret_1999/?query=s%C3%A9ta%20zalaegerszeg%20v%C3%A1ros%C3%A1ban&pg=311&layout=s - A digitális változat előfizetéssel érhető el.
[2] Felújítják a kvártélyházat - https://www.zalamedia.hu/vezeto-hirek/kozter/felujitjak-a-kvartelyhazat-uj-nyilaszarok-es-barokk-sarga
[3] Megújult a Kvártélyház ás a Levéltár épülete - https://zalaegerszeg.hu/kepgaleria/3041/Megujult_a_Kvartelyhaz_es_a_Leveltar_epulete
[4] Halász Imre: Zala vármegye régi címere, in: Zalai Hírlap 1982. július 24., 8p. - https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/ZalaiHirlap_1982_07/?query=Zala%20megyei%20lev%C3%A9lt%C3%A1r%20homlokzat&pg=179&layout=s - A digitális változat előfizetéssel érhető el.
[5] https://www.muemlekem.hu/muemlek/show/11070

Tóth Kata műlapja

Tagi gyűjteményben
Zalaegerszegi homlokzatok

Cím alapján hasonló

"Zala vármegye címere" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Feltöltő
Azonosító
430951
Feltöltve
2021.01.28. 17:54
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/640 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.01.28. 17:54

"Zala vármegye címere" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Feltöltő
Azonosító
430950

430954
Feltöltve
2021.01.28. 17:54
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ49/10 • 1/320 • 10.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.01.28. 17:54

"Zala vármegye címere" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Feltöltő
Azonosító
430952
Feltöltve
2021.01.28. 17:54
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ58/10 • 1/250 • 19.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.01.28. 17:54

"Zala vármegye címere" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Feltöltő
Azonosító
430956
Feltöltve
2021.01.28. 17:54
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ64/10 • 1/200 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.01.28. 17:54

"Zala vármegye címere" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Feltöltő
Azonosító
430957
Feltöltve
2021.01.28. 17:54
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ64/10 • 1/250 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.01.28. 17:54

"Zala vármegye címere" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Feltöltő
Azonosító
430958
Feltöltve
2021.01.28. 17:54
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ64/10 • 1/125 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.01.28. 17:54

"Zala vármegye címere" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Feltöltő
Azonosító
430959
Feltöltve
2021.01.28. 17:54
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ64/10 • 1/160 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.01.28. 17:54
Összesen 8 fotó

Műlap története

01.31. 22:21
A közösség publikálta Tóth Kata "Zala vármegye címere" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.