Kékgolyó-utcatábla

Budapest, XII. kerület, Kék Golyó utca

Állapot: Áthelyezve innen

Budapest
XII. kerület, Kék Golyó utca
A Déli pályaudvar közelében a Kék golyó utca elején álló épületen található az alkotás.

Felállítás1973. július


Ády
2021.09.21. 13:37
Az alkotást a Kék golyó Étterem oldalfalán állították fel 1973-ban. Az egykori vendéglő emlékét őrzi a 70 x 70 cm tűzzománc tábla, amit Stefániai Edit ötvös, szobrász, zománcművész készített. A tábla sarkában található kék golyó ami utal a vendéglőre.

A 2000-res években bankká alakították az épületet, ekkor levették a falról és a sarkon lévő kis parkba helyezték át.

"A Kék Golyó utca nevének eredete kezd a feledés homályába merülni, sőt, az írásmódja sem kőbe vésett, több helyen találkozni ugyanis a 'Kékgolyó utca' változattal. Az elnevezést egy vendégfogadóról kapta, amely egykor a Városmajor utca és a Kék Golyó utca sarkán várta vendégeit, a XVIII. századtól közel kétszáz éven át működött, és „zum Blauen Kugel”-ként („A Kék Golyóhoz”) emlegették. A XX. század elején még állt az a földszintes, ütött-kopott kis épület, amelynek homlokzata a Városmajor utca felé nézett, a sarkán pedig egy nagy, kék színű kőgolyó ékeskedett befalazva..." [1]

"A Kékgolyó utcában, amelyet védett nevű utcának minősítettek, elhelyezték a Stefániái Edit által tervezett, tűzzománcból készült utcanévtáblát...." [2]

Felirat az emléktáblán:
"Kék Golyó utca
E helyen állott a XVIII. szd. közepétől mintegy kétszáz évig a 'Kék Golyóhoz' címzett fogadó. Az utca névadója több mint száz esztendeje az egykori cégér a kékre festett kőgolyó."
Források:
[1] https://www.hegyvidekujsag.hu/archivum-2011-marcius-29/titokzatos-kek-golyo
[2] Magyar Nemzet, 1973. július 11. (29. évfolyam, 160. szám)
További linkek
Stefániai Edit életrajza: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/4218

Ády műlapja



Cím alapján hasonló

"Kékgolyó-utcatábla" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
430094
Forrás
https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=23187
Évszám
1988
Feltöltve
2021.01.20. 13:57
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.01.20. 13:57
1988, Archív felvétel

"Kékgolyó-utcatábla" c. alkotás fotói Budapest településről

Az emléktábla még az épület falán.
Feltöltő
Azonosító
103781
Forrás
Saját - Budapest folyóirat 1976. (XIV. évfolyam. 9. szám)
Évszám
1976
Feltöltve
2012.01.27. 20:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.01.27. 20:52
1976, Archív felvétel
Az emléktábla még az épület falán.

"Kékgolyó-utcatábla" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
430095
Forrás
https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=23187
Évszám
1988
Feltöltve
2021.01.20. 13:57
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.01.20. 13:57
1988, Archív felvétel

"Kékgolyó-utcatábla" c. alkotás fotói Budapest településről

Az emléktábla még az épület falán.
Fotó: Gyökér L.
Feltöltő
Azonosító
178385
Forrás
Saját - Művészet folyóirat 1983. április
Évszám
1983
Feltöltve
2014.09.03. 16:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.09.03. 16:19
1983, Archív felvétel
Az emléktábla még az épület falán.
Fotó: Gyökér L.
Összesen 4 fotó

Műlap története

3 órája
Ády publikálta "Kékgolyó-utcatábla" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.