Szentháromság-oszlop

Mihályi, Rába tér
További képek a Fotólistában

Angol cím:Holy Trinity column

Felállítás1691. szeptember 18.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2021.01.11. 08:23
Mihályi középkori eredetű település. Első említése kisebb mezőgazdasági központként maradt fenn 1198-ból.[1]
Terra Mihal néven 1223-ban említi oklevél, ekkortól beszélhetünk Mihályiról, mint faluról.[2]

Köztéri szakrális emlékekben gazdag, a készítést megrendelők igényes, jól képzett mestereket bíztak meg a munkák elvégzésével.
Érdekes, hogy szinte mindegyiken olvasható a felállítás pontos időpontja. (év, hónap, nap.)
A Szentháromság-oszlop az egykori Dőry-kastély közelében áll.
A szobor megrendelője Niczky György volt. Neve és címere a talapzaton, illetve az oszlop szőlőindás díszítése felett olvasható, látható.
„G N D N”, - azaz Georgius Niczky de Niczky.
És az állíttatás pontos évszáma: „1691. Die 18 Sept.”
Az oszlopfő korinthoszi fejezetű.
A gyámkő alatt három domborművet látunk:
-Szent Péter-a mennyország kulcsaival,
-Szent Pál- karddal, és véleményem szerint az áldást osztó
-Krisztus.
A Sopron és környéke műemlékei című könyv Szűz Máriát említi.

A Szentháromság ábrázolása alatt latin nyelvű bibliai idézetek olvasható.
Ugyancsak latin felirat van a magas, kockás talapzaton is.
Az egyik körbe futó felirat az Isten dicsőítése. (Kis doxológia [3]) Gloria, Patri et Filio…, azaz dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Istennek! (...)
A Szentháromság szoborcsoportja az úgynevezett „Kegyelem széke” (Gnadenstuhl)[4] ábrázolásmódban jelenik meg.
Az Atyaisten hármas koronával (tiara) ábrázolt, a kereszten tartja a megfeszített Krisztust, középen kiterjesztett szárnyú galamb képében látjuk a Szentháromság harmadik személyét, a Szentlelket.

A talapzat őrzi a felújítások dátumát is:1905, 1985, 2014.
Források:
[1] http://www.mihalyi.hu/helytortenet/62-tortenet
[2] Sopron és környéke műemlékei (Akadémiai kiadó, Budapest 1953.)
[3] Doxológia: http://lexikon.katolikus.hu/D/doxol%C3%B3gia.html
[4] Kegyelem széke: http://lexikon.katolikus.hu/K/kegyelem%20tr%C3%B3nusa.html

Bertha János műlapja

Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429320
Feltöltve
2021.01.10. 16:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/160 • 145mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 16:24

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429289
Feltöltve
2021.01.10. 15:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/160 • 85mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:29

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429291
Feltöltve
2021.01.10. 15:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:32

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429292
Feltöltve
2021.01.10. 15:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/160 • 145mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:37

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429303
Feltöltve
2021.01.10. 15:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/40 • 105mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:48

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429302
Feltöltve
2021.01.10. 15:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:47

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429280
Feltöltve
2021.01.10. 15:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 50mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:24

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429305
Feltöltve
2021.01.10. 15:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:50

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429293
Feltöltve
2021.01.10. 15:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:39

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429281
Feltöltve
2021.01.10. 15:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/30 • 240mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:24

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429300
Feltöltve
2021.01.10. 15:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/25 • 230mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:45

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429299
Feltöltve
2021.01.10. 15:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/100 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:45

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429297
Feltöltve
2021.01.10. 15:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/100 • 175mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:43

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429296
Feltöltve
2021.01.10. 15:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/160 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:42

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429282
Feltöltve
2021.01.10. 15:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/60 • 185mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:25

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429283
Feltöltve
2021.01.10. 15:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/40 • 300mm • ISO100

429290
Feltöltve
2021.01.10. 15:30

Bertha János 21.01.10. 15:30

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429285
Feltöltve
2021.01.10. 15:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/40 • 155mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:26

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429301
Feltöltve
2021.01.10. 15:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/30 • 175mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:46

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429284
Feltöltve
2021.01.10. 15:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/40 • 155mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:26

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429317
Feltöltve
2021.01.10. 16:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 16:01

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429286
Feltöltve
2021.01.10. 15:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/30 • 75mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:27

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429288
Feltöltve
2021.01.10. 15:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ48/10 • 1/100 • 50mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:28

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429294
Feltöltve
2021.01.10. 15:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ4/1 • 1/40 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:40

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429295
Feltöltve
2021.01.10. 15:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ4/1 • 1/40 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:41

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429287
Feltöltve
2021.01.10. 15:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/80 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:28

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429298
Feltöltve
2021.01.10. 15:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 50mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:44

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429306
Feltöltve
2021.01.10. 15:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:52

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429307
Feltöltve
2021.01.10. 15:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/60 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:53

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mihályi
Feltöltő
Azonosító
429279
Feltöltve
2021.01.10. 15:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/80 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.10. 15:22
Összesen 30 fotó

Műlap története

21.01.11. 08:23
Bertha János publikálta "Szentháromság-oszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.