Budapest, XII. kerület, Apor Vilmos tér 2.
További képek a Fotólistában

Állapot: Elpusztult

Alternatív, helyi címek:Józef Klemens Piłsudski-emlékmű
Angol cím:Piłsudski monument

Budapest
XII. kerület, Apor Vilmos tér 2.
Az Apor Vilmos tér mellett egy társasház kerítésen volt az alkotás.

Elbontás1945
Avatás1936. május 24.


Ády
2021.01.18. 12:52
Az emlékművet a Böszörményi út és Pilsudski (ma Stronfeld Aurél) út sarkán álló társasház kerítésén állították fel a Magyar-Lengyel Egyesület kezdeményezésére. A Józef Klemens Piłsudski lengyel államfő bronz portrédomborművével díszített emlékművet Sződy Szilárd szobrászművész készítette. Jobbra a lengyel koronás sasos mészkő címer látható. Az emlékmű Antal Dezső építészmérnök tervei alapján készült.
A portré 1945 után megsemmisült.

A mű pótlását Pusztai Ágoston szobrászművész készítette 1993-ban.

"— (Leleplezték Pilsudski tábornagy emlékművét.) Lengyelország ujjáteremtőjének, Pilsudski tábornagynak emlékművét vasárnap leplezték le a Böszörményi-út, és Pilsudski-út sarkán. Az ünnepségen nagyszámú hivatalos előkelőség jelent meg. A dunakeszi MAY cserkészcsapatának zenekara a Himnuszt játszotta, majd Lukinich Imre egyetemi tanár, a Magyar-Lengyel Társaság elnöke megnyitó beszédében hangoztatta, hogy a mai ünnepség újból tanulság az ezeréves lengyel-magyar barátság változatlansága mellett. A lengyel himnusz után Kende Béla egyetemi tanár méltatta lelkes beszédben Pilsudski nagy egyéniségét és a magyar-lengyel barátság jelentőségét. A székesfőváros nevében Némethy Károly tanácsnok Vette át az emlékművet. A kormány nevében Lázár Andor igazságügyminiszter helyezett rá koszorút. Gróf Bethlen Pál a felsőház, Miskolczy Hugó a képviselőház, Czibur Andor a honvédelmi minisztérium, gróf Myciecki ügyvivő a lengyel követség, báró Lukasich Géza a TESz., gróf Széchenyi Károly a Magyar-Lengyel Szövetség nevében helyezte el koszorúját. Az emlékmű Antal Dezső építészmérnök tervei alapján készült és Pilsudski arcvonásait Sződy Szilárd szobrászművész faragta ki." [1]

Felirat az emlékművön:
Piłsudski
1867-1935
Források:
Budapest köztéri szobrainak katalógusa: https://www.kozterkep.hu/adattar/konyv/8
[1] Avatás: Nemzeti Ujság, 1936. május 26. kedd (18. évfolyam, 120. szám)
További linkek
Józef Klemens Piłsudski életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3zef_Pi%C5%82sudski
Sződy Szilárd szobrászművész életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C5%91dy_Szil%C3%A1rd_(szobr%C3%A1sz)
Antal Dezső építészmérnök életrajza: https://www.ekmk.hu/lexikon/talalatok3.php?beture=ANTAL%20Dezs%C5%91

Ády műlapja



Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Piłsudski-emlékmű" c. alkotás fotói

"Leleplezték Pilsudski tábornagy emlékművét a Böszörményi-út és Pilsudski-út sarkán. (Antal Dezső építészmérnök és Szilárd Ödön [sic!] szobrászművész alkotása)"
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
428908
Forrás
Budapesti Hírlap képes melléklete, 1936-05-26, 2. o.
Feltöltve
2021.01.05. 15:07
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.01.05. 15:07
Archív felvétel
"Leleplezték Pilsudski tábornagy emlékművét a Böszörményi-út és Pilsudski-út sarkán. (Antal...Teljes szöveg"Leleplezték Pilsudski tábornagy emlékművét a Böszörményi-út és Pilsudski-út sarkán. (Antal Dezső építészmérnök és Szilárd Ödön [sic!] szobrászművész alkotása)"Kevesebb szöveg

"Piłsudski-emlékmű" c. alkotás fotói

Orig: Miklós Lajos
Kép - 141089
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
318117
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2018.07.16. 14:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.07.16. 14:53
Archív felvétel
Orig: Miklós Lajos
Kép - 141089

"Piłsudski-emlékmű" c. alkotás fotói

Kép részlet

Orig: Miklós Lajos
Kép - 141089
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
428910
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2021.01.05. 16:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.01.05. 16:10
Archív felvétel
Kép részlet

Orig: Miklós Lajos
Kép - 141089

Adalék vagy máshol

"Piłsudski-emlékmű" c. alkotás fotói

Pilsudski József domborművének agyagmintája
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
428909
Forrás
https://gallery.hungaricana.hu/hu/BudapestGyujtemeny/1051846/?list=eyJxdWVyeSI6ICJQaWxzdWRza2kgIn0&img=0
Feltöltve
2021.01.05. 16:01
Képinfó
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.01.05. 16:01
Archív felvétel
Pilsudski József...Teljes szövegPilsudski József domborművének agyagmintájaKevesebb szöveg
Összesen 4 fotó

Műlap története

21.01.18. 12:52
Ády publikálta "Piłsudski-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.