Pávai Vajna Ferenc mellszobra

Hajdúszoboszló, Szent István park
További képek a Fotólistában

Állapot: Áthelyezve innen

Hajdúszoboszló
Szent István park
A Szent István park szélén, a Gyógyfürdő főbejáratával szemben.

Felállítás1989. május 26.

TundeK62
2009.04.04. 20:26
Pávai Vajna Ferenc vezette azokat a kutatásokat, amelyeknél a kőolaj helyett hévíz tört fel. Ezzel a felfedezéssel indult el Hajdúszoboszló fejlődése, és fürdővárossá alakulása 1926-ban.
A Gyógyfürdő bejáratával szemben állították fel Somogyi Árpád művét, az 5/4-es életnagyságú mellszobrot.

A szocializmus időszakában a többi környező kisváros fürdőinek fejlesztését visszafogták(Figyeljetek a fogalmazásra!), és a Debreceni Gyógyfürdő fejlesztésén túl egyedül csak Hajdúszoboszló kapott elég pénzt a fejlesztésekre.
A rendszerváltás után egymás után nyitották meg kapuikat (és nyilvánították, még csak ekkor hivatalosan gyógyvízzé) a környező kisvárosok fürdőit.
Nem Szoboszló ellen akarok beszélni, de Balmazújvároson, Hajdúnánáson, Hajdúböszörményben ugyanilyen jó minőségű gyógyvíz van. Mivel Szoboszlón nyáron egy törölközőnyi hely sincs a fürdőben, mi így ez utóbbi három városba jártunk felváltva, míg a gyerekek kisebbek voltak.
Azóta már bővítették az itteni strandot is, a Gyógyfürdő meg megérdemelten európai hírű hely.

A szobrot a geológus halálának 25. évfordulóján állították.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1vai-Vajna_Ferenc

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Pávai Vajna Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
200136
Feltöltve
2015.03.28. 00:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.28. 00:55

"Pávai Vajna Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
15911
Feltöltve
2009.04.03. 15:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.04.03. 15:33

"Pávai Vajna Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
15910
Feltöltve
2009.04.03. 15:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.04.03. 15:32

"Pávai Vajna Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
15913
Feltöltve
2009.04.03. 15:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.04.03. 15:34

15912

15914
Feltöltve
2009.04.03. 15:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.04.03. 15:35

"Pávai Vajna Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
200137
Feltöltve
2015.03.28. 00:56
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.28. 00:56

"Pávai Vajna Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Hajdúszoboszlón minden szobor elé négy nyelvű tájékoztató tábla került. Magyar, angol, lengyel és román nyelven írják le a turistáknak, hogy mit látnak.
Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
200138
Feltöltve
2015.03.28. 00:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.28. 00:56
Hajdúszoboszlón minden szobor elé négy nyelvű tájékoztató tábla került. Magyar, angol, lengyel...Teljes szövegHajdúszoboszlón minden szobor elé négy nyelvű tájékoztató tábla került. Magyar, angol, lengyel és román nyelven írják le a turistáknak, hogy mit látnak.Kevesebb szöveg

"Pávai Vajna Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
24711
Feltöltve
2009.08.10. 11:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.08.10. 11:58

"Pávai Vajna Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
410983
Feltöltve
2020.07.27. 12:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.27. 12:05

"Pávai Vajna Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
410982
Feltöltve
2020.07.27. 12:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.27. 12:05

"Pávai Vajna Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
410984
Feltöltve
2020.07.27. 12:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.27. 12:05

"Pávai Vajna Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
17063
Feltöltve
2009.04.23. 14:23

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.04.23. 14:23

"Pávai Vajna Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
24712
Feltöltve
2009.08.10. 11:59

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.08.10. 11:59

"Pávai Vajna Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
37510
Feltöltve
2009.12.07. 10:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Martini János 09.12.07. 10:38

"Pávai Vajna Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
424852
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2020.11.20. 13:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/125 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.20. 13:45
2017. augusztus
Összesen 16 fotó

Műlap története

22.10.31. 08:56
A "Pávai Vajna Ferenc mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.20. 13:45
1 új fotót töltöttem a "Pávai Vajna Ferenc mellszobra" műlaphoz
20.07.27. 12:05
3 új fotót töltöttem a "Pávai Vajna Ferenc mellszobra" műlaphoz
13.07.27. 20:16
A "Pávai Vajna Ferenc mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.12.07. 10:38
1 új fotót töltöttem a "Pávai Vajna Ferenc mellszobra" műlaphoz
09.08.10. 11:59
1 új fotót töltöttem a "Pávai Vajna Ferenc mellszobra" műlaphoz
09.08.10. 11:58
1 új fotót töltöttem a "Pávai Vajna Ferenc mellszobra" műlaphoz
09.04.23. 14:23
1 új fotót töltöttem a "Pávai Vajna Ferenc mellszobra" műlaphoz
09.04.04. 20:26
TundeK62 publikálta "Pávai Vajna Ferenc mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.