Budapest, XIII. kerület, Szent István körút 14.

Állapot: Áthelyezve innen

Angol cím:Gyula Hegedűs

Budapest
XIII. kerület, Szent István körút 14.
Eredetileg a Vígszínház előtti parkos részen állt (szemből nézve baloldalon).

Elbontás1945
Avatás1933. április 24.


Göröntsér Vera
2021.01.01. 21:23
Nem múlt el három év a nagy színész halála után, mellszobor állításával emlékeztek Hegedűs Gyulára (1870–1931), a színészlegendára. Az avatáson, Liber Endre alpolgármester vette át a szobrot a bizottság elnökétől. [1][2] Szavai: "Amikor a székesfőváros közönsége nevében ezt a szobrot most átveszem, úgy érzem, hogy valóban annak a széles rétegű nagyközönségnek a nevében szólók, amelynek még forró a keze a tapsoktól, meleg a szíve az emlékezéstől, midőn Hegedűs Gyula szobrához közeledik." [1]
Az ünnepség keretében elsőként Hegedűs Gyula özvegye egy ibolyákból font egyszerű csokrot helyezett el a talapzaton, majd a koszorúzás következett. [1] A sajtó híradásában szerepel, a szándék szerint a szoborral szemben Varsányi Irén szobrát tervezték felállítani. [2]
A Fidelio című újságban Hegedűs Gyula születésének 150. évfordulóján, 2020-ban megemlékeztek a színészről. Életrajzi adatain kívül pályáját is részletesen leírják. A széles és változatos repertoáron kívül kiemelik, A színész "a magyar színpadi beszédstílus megújítója" is volt.
Kezdetben vándorszínész volt, majd két éves akadémiai képzés után Ditrói Mór meghívására Kolozsvárra, a Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol 186 szerepet játszott, míg nagynevű művészek társaságában szerepelt. 1896-ban Ditróit követve szerződött a Vígszínházhoz, a még színiiskolás Varsányi Irénnel együtt. A két színész együttese a színház első nagy korszakát alapozta meg. "Hegedűs megújította a hazai színjátszást, a romantikus stílus patetikus kellékeit a színpadi naturalizmus leegyszerűsített előadásmódjára cserélte." Szerepeinek széles skáláját írja le a cikk címe: "Ördög és Liliom"... Továbbiak olvashatók róla ugyanitt. [3]
A Vígszínház épülete 1945-ben súlyosan megsérült. Feltételezhetően akkor került el a szobor az előkertből, majd a 'Néphadsereg színháza' létrejötte után, a munkálatok befejezését követően hozták vissza. Akkor (kb. 1952) a színház alsó szintjén, a folyosón helyezték el – közelében látható többek között Ditrói Mór szobra is.
Források:
Avatás/Híradó: https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=574
Avatás/sajtó: (Szabolcsi Hírlap, 1933. 25. címlap) https://library.hungaricana.hu/hu/view/Nyirvidek_1933_04/?query=%22Heged%C5%B1s%20Gyula%22%20szobor&pg=82&layout=s
Ördög és Liliom (...) Hegedűs Gyula https://fidelio.hu/szinhaz/ordog-es-liliom-150-eve-szuletett-a-legendas-szinesz-hegedus-gyula-152335.html




Cím alapján hasonló

"Hegedűs Gyula" c. alkotás fotói

Filmhíradó részlet/avatás
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
428517
Forrás
https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=574
Fotózva
2019. november
Évszám
1933
Feltöltve
2021.01.01. 20:17
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 27mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.01.01. 20:17
2019. november
Filmhíradó részlet/avatás

"Hegedűs Gyula" c. alkotás fotói

Filmhíradó részlet/avatás
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
428519
Forrás
https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=574
Fotózva
2019. november
Évszám
1933
Feltöltve
2021.01.01. 20:17
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 27mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.01.01. 20:17
2019. november
Filmhíradó részlet/avatás

"Hegedűs Gyula" c. alkotás fotói

Filmhíradó részlet/avatás
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
428518
Forrás
https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=574
Fotózva
2019. november
Évszám
1933
Feltöltve
2021.01.01. 20:17
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 27mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.01.01. 20:17
2019. november
Filmhíradó részlet/avatás

"Hegedűs Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
77237
Forrás
Híradó
Feltöltve
2011.02.07. 14:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hangosfilm 11.02.07. 14:33
Archív felvétel

"Hegedűs Gyula" c. alkotás fotói

Forrás: Uj Idők 47. évfolyam 40. szám 419. oldal
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
108469
Évszám
1941
Feltöltve
2012.04.09. 10:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.04.09. 10:59
1941, Archív felvétel
Forrás: Uj Idők 47. évfolyam 40. szám 419. oldal
Összesen 5 fotó

Műlap története

21.01.01. 21:23
Göröntsér Vera publikálta "Hegedűs Gyula" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.