Budapest, XIV. kerület, Bolgárkertész utca 15/c.
További képek a Fotólistában

Budapest
XIV. kerület, Bolgárkertész utca 15/c.
A címen lévő épület kapuja felett.

Felállítás1937

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2021.05.18. 18:22
Már harmadik éve araszolok a Kerepesi úti lakótelep alkotásaival. Voltak korábban is kísérletek, de sok minden mellett nem is könnyű a haladás. Lassanként felmértem a terepet, a lakótelep sajátos felépítését. Többször bejártam közel az egészet, térképet rajzoltam, jelöltem, mikor van kinn és mikor benn.
Menet közben megtudtam, a lakótelep védett, olvasva: "védett a beépítési mód, az épülettömegek, az eredeti homlokzatok és a társművész alkotások: a reliefek és a szobrok."

Ez az alkotás éppen "kinn" van, vagyis a kapu, ami fölött látható, az utca felé néz. A téma, a szüret többször fordul elő a kapudomborművek között.
Kedves jelenet, ha meggondolom igazi szocreál (mint ahogy az egész lakótelepet ezzel a címmel illetik).
Életkép. Szőlőtőkék kétoldalt, középen a prés. Két férfi működteti, de legalábbis sürög-forog körülötte. Vagy másfelé?
A jobb oldali férfi bizony leplezetlenül a szélen, a szőlőtőke mellett álló menyecske felé fordul. A fejkendős lányka – szoknyáját felcsippentve kissé kelleti magát.

Ez a hármas azonban némileg kizárja a bal oldali menyecskét. De ő nem hagyja magát, önérzetes, magabiztos. Kezét derekára teszi, fejkendős fejét a többiek felé fordítja. Másik kezének mozdulata teljes természetességet mutat. Vagy éppen próbálja társai figyelmét felhívni arra, mi is a feladat, mi lesz a munka tárgyával?

Azért ez csúcs! A legkorábbi fotók 2010-ben készültek. Az ugye ritka, hogy rendbe hozzanak egy alkotást, öröm, ha nem potyog, nem romlik. De itt ugyanolyan kormos a szereplők arca, szoknyák ránca, a háttér, mint közel 10 évvel ezelőtt!
Források:
[1] Település arculati kézikönyv/Zugló: https://www.zuglo.hu/wp-content/uploads/2017/08/TAK_ZUGLO_egyeztetesi_peldany-kicsiny%C3%ADtett.pdf




Cím alapján hasonló

"Szüret" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
428229
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2021.01.01. 16:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/125 • 5.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.01.01. 16:06
2019. november

"Szüret" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
428230
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2021.01.01. 16:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/100 • 5.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.01.01. 16:06
2019. november

"Szüret" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
428231
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2021.01.01. 16:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 9.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.01.01. 16:06
2019. november

"Szüret" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
428235
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2021.01.01. 16:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 23.7mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.01.01. 16:06
2019. november

"Szüret" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
428233
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2021.01.01. 16:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 27mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.01.01. 16:06
2019. november

"Szüret" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
428234
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2021.01.01. 16:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 23.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.01.01. 16:06
2019. november

"Szüret" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
428236
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2021.01.01. 16:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 21.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.01.01. 16:07
2019. november

"Szüret" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
428232
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2021.01.01. 16:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 22.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.01.01. 16:06
2019. november

"Szüret" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
428237
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2021.01.01. 16:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 51.6mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.01.01. 16:07
2019. november

"Szüret" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
428238
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2021.01.01. 16:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 46.1mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.01.01. 16:07
2019. november

"Szüret" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
428239
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2021.01.01. 16:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 87.4mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.01.01. 16:07
2019. november

"Szüret" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
428242
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2021.01.01. 16:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 71.6mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.01.01. 16:07
2019. november

"Szüret" c. alkotás fotói Budapest településről

Szüretelők
Feltöltő
Azonosító
51235
Feltöltve
2010.04.21. 14:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.04.21. 14:05
Szüretelők

"Szüret" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
428240
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2021.01.01. 16:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 41.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.01.01. 16:07
2019. november

"Szüret" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
428241
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2021.01.01. 16:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 71.6mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.01.01. 16:07
2019. november

"Szüret" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
51236
Feltöltve
2010.04.21. 14:06

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.04.21. 14:06

"Szüret" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
51237
Feltöltve
2010.04.21. 14:07

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.04.21. 14:07
Összesen 17 fotó

Műlap története

12 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Szüret" feltöltésünket!
13 napja
Göröntsér Vera publikálta "Szüret" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.