Középkori sóút emlékműve

Újfehértó, Ady Endre utca
További képek a Fotólistában

Újfehértó
Ady Endre utca
A Tokaji út egy kis parkot alkotó többszörös kereszteződésében

Avatás2010

Balogh Miklós (fafaragó)
Buczkó József (díszműkovács, közreműködő)
Török József (kőfaragó, közreműködő)

HLT
2021.01.05. 08:52
A Helytörténeti Múzeum igazgatójának, Buczkó Józsefnek kezdeményezésére a város neves ősi útja egyik kis parkjában emlékművet állíttatott az egykori nagy forgalmú középkori sószállító útjának emlékére.
Az emlékművet Balogh Miklós helyi fafaragó készítette, az elkészítésében közreműködött Buczkó József is, aki a stilizált sószállító szekér kerekének vasalását készítette, maga is kovácsként - etnográfiai diplomájához is a hajdúnánási kovácsmesterségről írt - már több alkotást készített.[1]
A mű egy faragott, népi virágmotívumokkal díszített, kapurostélyos, szekérkereket formázó alkotás, a hangsúlyos 2010-es évszámmal. Emléktáblájának szövege: "A középkori sóút emlékparkja; E helyen fordult át Lengyelország felé a híres középkori sóút, melyen Erdély kincsét, a sót szállították. Mint kereskedelmi pontra ide futottak össze a szomszéd településekről érkező utak, s Hétkereszt út néven ez lett az első településközpont is. A történelmi múltra való emlékezés jeléül létrehozta Újfehértó város önkormányzata. 2010."
Források:
[1] A mű adatait köszönöm Buczkó Józsefnek, a Helytörténeti Múzeum akkori igazgatójának.

HLT műlapja

Cím alapján hasonló

"Középkori sóút emlékműve" c. alkotás fotói Újfehértó településről

Feltöltő
Azonosító
428126
Feltöltve
2021.01.01. 10:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.01.01. 10:09

"Középkori sóút emlékműve" c. alkotás fotói Újfehértó településről

Feltöltő
Azonosító
428127
Feltöltve
2021.01.01. 10:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ36/10 • 1/500 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.01.01. 10:10

"Középkori sóút emlékműve" c. alkotás fotói Újfehértó településről

Feltöltő
Azonosító
428128
Feltöltve
2021.01.01. 10:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ36/10 • 1/320 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.01.01. 10:10

"Középkori sóút emlékműve" c. alkotás fotói Újfehértó településről

Feltöltő
Azonosító
428129
Feltöltve
2021.01.01. 10:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.01.01. 10:10

"Középkori sóút emlékműve" c. alkotás fotói Újfehértó településről

Feltöltő
Azonosító
428130
Feltöltve
2021.01.01. 10:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.01.01. 10:11

428131
Feltöltve
2021.01.01. 10:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.01.01. 10:11

"Középkori sóút emlékműve" c. alkotás fotói Újfehértó településről

Feltöltő
Azonosító
428132

428133

428134
Feltöltve
2021.01.01. 10:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ46/10 • 1/500 • 13.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.01.01. 10:12
Összesen 9 fotó

Műlap története

3 napja
A közösség publikálta HLT "Középkori sóút emlékműve" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.