Kunszentmárton, Kölcsey utca
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Szeplőtelen Fogantatás szobra

Kunszentmárton
Kölcsey utca
Az egykori szénatér, piactér szélén a déli oldalon áll.

Készítés1773

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Benkő Gabriella Emese
2020.12.29. 08:36
A Kunszentmárton katolikus temploma melletti piactéren áll ez a szép, de veszélyben lévő alkotás. Csodálom, hogy még senki nem talált rá.
Négyzetes karcsú talapzaton körülbelül négy méter magas hengeres oszlop, tetején korinthoszi díszítés. Ezen áll Mária szobra, mely kisebb, mint életnagyságú, lenge lepel takarja vállát. Talpa alatt a földgolyó, melyet a gonoszt szimbolizáló kígyó vesz körbe, nyílhegyben végződő farka kilátszik, szájában egy almát tart. Szeplőtelen Szűz Mária imára emeli kezét, fejét jobbra fordítja, arca áhítatos, felfelé néz. [1]
Az oszlop felső harmada megsérülhetett, vas abroncsok és kovácsoltvas merevítés tartja össze, szomorú látványt nyújt. Az abroncsok alatt, fejmagasságban egy eredeti kovácsoltvas gyertyatartó látható.
A szobrot kis kovácsoltvas kerítés veszi körül, a talapzat hátsó részén olvashatatlan vésett szöveg, felette a perem alatt még éppen kivehető évszám olvasható. Anyagát tekintve a szobrot homokkőnek vélem, az oszlop inkább mészkő, és a forrás többször emlegeti a máriaradnai kőfejtőt és kőfaragókat.

Kérdésemre azt a választ kaptam a plébános úrtól, hogy a városnak és az egyháznak sincs pénze (a hasonló sorsú, Szentháromság szoborral együtt) a felújításra.

"Legrégibb a mai kunszentmártoni piactér klasszicista oszlopán álló Szeplőtelen Fogantatás-szobra, amelyet 1773-ban állíttatott Papp István Békésszentandrásról való beköltözésének emlékére, befogadása előtt tett ígéretéhez híven." [2]
Források:
[1] Szeplőtelen fogantatás: http://lexikon.katolikus.hu/S/szepl%C5%91telen%20fogantat%C3%A1s.html
[2] Évszám, további információk, idézet: A szakrális környezet tárgyai Kunszentmártonban: http://acta.bibl.u-szeged.hu/69699/1/vallasi_kulturakutatas_017_161-169.pdf
További linkek
Értéktár: http://www.kunszentmarton.hu/sites/default/files/csatolmanyok/szakralis-kisepitmenyek_0.pdf

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Immaculata-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Kunszentmárton
Feltöltő
Azonosító
427819
Feltöltve
2020.12.27. 19:06
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.12.27. 19:06

"Immaculata-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Kunszentmárton
Feltöltő
Azonosító
427813
Feltöltve
2020.12.27. 18:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/200 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.12.27. 18:59

"Immaculata-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Kunszentmárton
Feltöltő
Azonosító
427821
Feltöltve
2020.12.27. 19:06
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ9/1 • 1/200 • 55mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.12.27. 19:06

"Immaculata-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Kunszentmárton
Feltöltő
Azonosító
427815
Feltöltve
2020.12.27. 18:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ63/10 • 1/320 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.12.27. 18:59

"Immaculata-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Kunszentmárton
Feltöltő
Azonosító
546549
Feltöltve
2023.11.17. 07:04
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ22/1 • 1/200 • 80mm • ISO800

Benkő Gabriella Emese 23.11.17. 07:04

"Immaculata-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Kunszentmárton
Feltöltő
Azonosító
546547

427814
Feltöltve
2020.12.27. 18:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/500 • 300mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.12.27. 18:59

"Immaculata-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Kunszentmárton
Feltöltő
Azonosító
427826
Feltöltve
2020.12.27. 19:45
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/320 • 230mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.12.27. 19:45

"Immaculata-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Kunszentmárton
Feltöltő
Azonosító
427823
Feltöltve
2020.12.27. 19:41
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/250 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.12.27. 19:41

"Immaculata-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Kunszentmárton
Feltöltő
Azonosító
427818
Feltöltve
2020.12.27. 19:06
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/125 • 46mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.12.27. 19:06

"Immaculata-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Kunszentmárton
Feltöltő
Azonosító
546548
Feltöltve
2023.11.17. 07:04
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/250 • 135mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.11.17. 07:04

"Immaculata-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Kunszentmárton
Feltöltő
Azonosító
427822
Feltöltve
2020.12.27. 19:41
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/400 • 230mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.12.27. 19:41

"Immaculata-oszlop" c. alkotás fotói

Az abroncsok tartják össze.
Település
Kunszentmárton
Feltöltő
Azonosító
427816
Feltöltve
2020.12.27. 19:06
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ63/10 • 1/125 • 55mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.12.27. 19:06
Az abroncsok tartják össze.

"Immaculata-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Kunszentmárton
Feltöltő
Azonosító
427820
Feltöltve
2020.12.27. 19:06
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/125 • 36mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.12.27. 19:06

"Immaculata-oszlop" c. alkotás fotói

Gyertyatartó
Település
Kunszentmárton
Feltöltő
Azonosító
427817
Feltöltve
2020.12.27. 19:06
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/160 • 46mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.12.27. 19:06
Gyertyatartó

"Immaculata-oszlop" c. alkotás fotói

Olvashatatlan véset.
Település
Kunszentmárton
Feltöltő
Azonosító
427824
Feltöltve
2020.12.27. 19:41
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/100 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.12.27. 19:41
Olvashatatlan véset.

"Immaculata-oszlop" c. alkotás fotói

1773
Település
Kunszentmárton
Feltöltő
Azonosító
427825
Feltöltve
2020.12.27. 19:41
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/60 • 41mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.12.27. 19:41
1773

"Immaculata-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Kunszentmárton
Feltöltő
Azonosító
461204
Feltöltve
2021.10.05. 22:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ46/10 • 1/500 • 20.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 21.10.05. 22:43

"Immaculata-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Kunszentmárton
Feltöltő
Azonosító
461205
Feltöltve
2021.10.05. 22:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ53/10 • 1/400 • 32.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 21.10.05. 22:43

"Immaculata-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Kunszentmárton
Feltöltő
Azonosító
461206
Feltöltve
2021.10.05. 22:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ37/10 • 1/800 • 8.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 21.10.05. 22:43
Összesen 20 fotó

Műlap története

23.11.17. 07:04
3 új fotót töltöttem az "Immaculata-oszlop" műlaphoz
23.11.13. 10:46
Megérintettem az "Immaculata-oszlop" alkotást
21.10.05. 22:43
3 új fotót töltöttem az "Immaculata-oszlop" műlaphoz
20.12.29. 08:36
Benkő Gabriella Emese publikálta "Immaculata-oszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.