Lourdes-i Szűz Mária

Balatonszemes, Fő utca 32.
További képek a Fotólistában

Balatonszemes
Fő utca 32.
A templom mellett balra található az alkotás.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Aerdna
2020.12.27. 15:01
Erről a Mária-szoborról nem sok információt találni. A templom, amely mellett található, eredetileg egy kis kápolna volt, melyet többször bővítettek, átépítettek. Az eredeti kápolnát a tatárjárás után megnagyobbították, majd 1500 körül megtoldották. A török idők alatt romos állapotba került templomot 1743-ban kezdték újjáépíteni, amikor tornyot is építettek hozzá. 1964-től restaurálták, amikor a barokkos díszeket eltávolították.

A szobor, mely Martinelli Jenő alkotása, valószínűleg a restauráláskor került ki a templomból, a forrás szerint „A hívek egy része sajnálta, hogy a Lourdes barlang nem kerülhetett vissza a templomba”. … „A kedves lourdesi Mária szobrot, amelynek azonban különösebb művészi értéke nincs, kivitték az Őszöd telepi kápolnába”, melyet 1973-ban hoztak helyre, addig, ideiglenesen a szobor itt került elhelyezésre. A műemlékesek indítványára készült el Őrsi Károly – az OMF főkertésze – javaslatára a kert rendezési terve, melyben meghatározták a barlang kialakításának helyét. Ennek időpontját sajnos nem sikerült pontosan meghatározni, így a szobor eredeti felállításának – mely valószínűleg Martinelli Jenő halála (1954) előtti időpont lehet –, és az újraállításának időpontja egyelőre nem ismert. Utóbbi valószínűleg az 1970-es évekbeli dátum lehet, az 1965-1974 közötti felújítási dátum alapján talán 1974-re készülhetett el a barlang és helyezték el benne a Mária-szobrot.

A szobor anyaga márvány, a barlang pedig műkőből készült.
A szobor jelzése: Martinelli J.

Martinelli Jenőnek számos világháborús emlékműve áll köztereken, kedvelt műfajai az akt, a porté és a vallásos témájú alkotások voltak.
Források:
https://www.balatonszemes.hu/tortenetunk/
https://www.balatonszemes.hu/katalogus/romai-katolikus-templom/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Martinelli_Jen%C5%91
https://www.balatonszemes.hu/wp-content/uploads/files/hirmondo-2012.-december.pdf

Aerdna műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Lourdes-i Szűz Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszemes
Feltöltő
Azonosító
427748
Feltöltve
2020.12.27. 10:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/50 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 20.12.27. 10:35

"Lourdes-i Szűz Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszemes
Feltöltő
Azonosító
427746
Feltöltve
2020.12.27. 10:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/40 • 5mm • ISO200

427747

427749
Feltöltve
2020.12.27. 10:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5mm • ISO250

427750
Feltöltve
2020.12.27. 10:35
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/15 • 5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 20.12.27. 10:35

"Lourdes-i Szűz Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszemes
Feltöltő
Azonosító
427751
Feltöltve
2020.12.27. 10:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/50 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 20.12.27. 10:35

"Lourdes-i Szűz Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszemes
Feltöltő
Azonosító
427752

427753
Feltöltve
2020.12.27. 10:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 20.12.27. 10:35

"Lourdes-i Szűz Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszemes
Feltöltő
Azonosító
427754

427755
Feltöltve
2020.12.27. 10:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/50 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 20.12.27. 10:35

"Lourdes-i Szűz Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszemes
Feltöltő
Azonosító
427756

474067
Feltöltve
2022.01.12. 05:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/30 • 9.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.01.12. 05:31

"Lourdes-i Szűz Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszemes
Feltöltő
Azonosító
474068
Feltöltve
2022.01.12. 05:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ35/10 • 1/30 • 5.4mm • ISO220

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.01.12. 05:31
Összesen 13 fotó

Műlap története

22.01.12. 05:31
2 új fotót töltöttem a "Lourdes-i Szűz Mária" műlaphoz
22.01.01. 15:20
Megérintettem a "Lourdes-i Szűz Mária" alkotást
20.12.27. 15:01
Aerdna publikálta "Lourdes-i Szűz Mária" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.