A nevét viselő iskola bejárata mellett jobbról látható.

Felállítás2003

Vittgen
2009.04.02. 15:25
Ez csak az én véleményem, de ha közelről megnézitek igazat adtok:
ha filmet forgatnának Noszlopyról, akkor Donald Sutherland simán megnyerné a címszereplő castingot!
county
2014.09.13. 16:48
Noszlopy Gáspár ( 1820– 1853) honvédőrnagy, kormánybiztos, az 1848–49-es szabadságharcot követő függetlenségi szervezkedések egyik vezetője és vértanúja.
„Pápán végzett jogi tanulmányok után 1843-ban táblai jegyzőként állami szolgálatba lépett. 1845-ben szerzett ügyvédi oklevelet. 1846-tól Somogy vármegye marcali kerületének szolgabírája volt. 1848 szeptemberétől a járás népfelkelőinek parancsnokává nevezték ki. Csapataival Jellasics támadó seregének hátában tevékenykedett.
Szeptember 26-án Marcali határában hétszáz népfelkelő élén ártalmatlanná tett egy kétszáz horvát határőrből álló hadoszlopot. Miután a téli hadjárat során Laval Nugent Stájerországból támadó csapatai elől Debrecenbe menekült, bátyjával, Noszlopy Antallal tervet dolgozott ki a Dél-Dunántúl felszabadítására. Miután Kossuth a tervet elfogadta, Noszlopy a tavaszi hadjárat megindulásakor visszatért a Dunántúlra, és május 1-jén az általa szervezett népfelkelő csapat élén bevonult Kaposvárra. A császári csapatok kiverése után honvéd őrnagyi rangban, Somogy és Tolna vármegye kormánybiztosaként megszervezte a Dél-Dunántúl védelmét. 1849 júliusában az egész Dél-Dunántúl teljhatalmú kormánybiztosának nevezték ki. Hiányosan felszerelt, mintegy háromezer főnyi csapatával gerillaharcot folytatott az ismét támadó Nugent táborszernagy csapatai ellen, majd az orosz intervenció megindulásakor harcolva Komárom felé vonult vissza. Egységéből megszervezték a 127. zászlóaljat, Noszlopy azonban nem maradt a várban, hanem a Bakony vidékén gerillaharcra alkalmas csapatot szervezett.
1850. április 1-jén a császári hatóságok elfogták, de még az ítélethozatal előtt sikerült megszöknie. Kapcsolatba került a Makk József és Jubál Károly vezetése alatt álló illegális szervezkedéssel. 1851 nyarán, mikor az osztrák rendőrség megkezdte a mozgalom felszámolását, Kecskemét környékén egy gerillacsapatot szervezett, és a városon átutazó I. Ferenc József elfogását tervezte. Tervének felfedése után ismét a Bakonyba menekült és újra egy szabadcsapatot szervezett. 1852. november 10-én Gindly Antal császárhű földbirtokostól akart csapata további működéséhez pénzt szerezni, de Gindly ellenszegült, és erre a csapat egyik tagja lelőtte. A nagy erőkkel megindított nyomozás során a csoport valamennyi tagját letartóztatták. Noszlopy Gáspárt november 16-án fogták el, Bécsben kötél általi halálra ítélték és a következő év tavaszán Jubál Károllyal és Sárközy Aurél földbirtokossal együtt a pesti Újépület udvarán kivégezték.”
Noszlopi Gáspár 1848/49-ben Marcali kormánybiztosa volt. Bronzból készült mellszobra a róla elnevezett iskola bejáratánál áll. Posztamense mészkőből készült. Az iskola 1975-ben vette fel Noszlopy Gáspár nevét.
Az iskoláról: http://noszlopy-marcali.hu/iskolank_tortenet.html
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Noszlopy_G%C3%A1sp%C3%A1r

Vittgen készítette a műlapot

Tagi gyűjteményben
Iskolák névadói

Cím alapján hasonló

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói Marcali településről

Feltöltő
Azonosító
15862
Feltöltve
2009.04.02. 15:18

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vittgen 09.04.02. 15:18

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói Marcali településről

Feltöltő
Azonosító
15863
Feltöltve
2009.04.02. 15:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vittgen 09.04.02. 15:19

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói Marcali településről

Feltöltő
Azonosító
15864
Feltöltve
2009.04.02. 15:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vittgen 09.04.02. 15:20

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói Marcali településről

Feltöltő
Azonosító
76997
Feltöltve
2011.02.03. 23:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ28/10 • 1/4 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 11.02.03. 23:42

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói Marcali településről

Feltöltő
Azonosító
76998
Feltöltve
2011.02.03. 23:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ28/10 • 1/6 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 11.02.03. 23:43

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói Marcali településről

Feltöltő
Azonosító
76999
Feltöltve
2011.02.03. 23:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ28/10 • 1/5 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 11.02.03. 23:43

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói Marcali településről

Feltöltő
Azonosító
106166
Feltöltve
2012.03.09. 19:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.03.09. 19:41

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói Marcali településről

Feltöltő
Azonosító
106167
Feltöltve
2012.03.09. 19:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/600 • ISO64

106168
Feltöltve
2012.03.09. 19:42

Aerdna 12.03.09. 19:42

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói Marcali településről

Feltöltő
Azonosító
179505
Feltöltve
2014.09.13. 16:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1000 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.09.13. 16:52

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói Marcali településről

Feltöltő
Azonosító
179506
Feltöltve
2014.09.13. 16:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.09.13. 16:55

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói Marcali településről

Feltöltő
Azonosító
183269
Feltöltve
2014.10.13. 14:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.10.13. 14:03

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói Marcali településről

Feltöltő
Azonosító
283090
Feltöltve
2017.06.30. 16:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.30. 16:54

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói Marcali településről

Feltöltő
Azonosító
283091
Feltöltve
2017.06.30. 16:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.30. 16:55

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói Marcali településről

Feltöltő
Azonosító
283092
Feltöltve
2017.06.30. 16:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.30. 16:55

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói Marcali településről

Feltöltő
Azonosító
283093
Feltöltve
2017.06.30. 16:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.30. 16:56

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói Marcali településről

Feltöltő
Azonosító
283094
Feltöltve
2017.06.30. 16:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.30. 16:57

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói Marcali településről

Feltöltő
Azonosító
283095
Feltöltve
2017.06.30. 16:57
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.30. 16:57

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói Marcali településről

Feltöltő
Azonosító
283096
Feltöltve
2017.06.30. 16:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.30. 16:58

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói Marcali településről

Feltöltő
Azonosító
283097
Feltöltve
2017.06.30. 16:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.30. 16:58
Összesen 20 fotó

Műlap története

17.06.30. 16:58
1 új fotót töltöttem a "Noszlopy Gáspár" műlaphoz!

17.06.30. 16:57

17.06.30. 16:56
1 új fotót töltöttem a "Noszlopy Gáspár" műlaphoz!
17.06.30. 16:55

17.06.30. 16:54
1 új fotót töltöttem a "Noszlopy Gáspár" műlaphoz!
17.06.01. 13:45
Megérintettem a "Noszlopy Gáspár" alkotást!
14.09.16. 10:16
A "Noszlopy Gáspár" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.09.16. 10:14
A "Noszlopy Gáspár" műlap gondozása átadásra kerültcounty tagunknak.
14.09.16. 10:14
A "Noszlopy Gáspár" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.03.02. 17:23
A "Noszlopy Gáspár" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
12.03.09. 19:42
1 új fotót töltöttem a "Noszlopy Gáspár" műlaphoz!
12.03.09. 19:41

11.02.03. 23:43

11.02.03. 23:42
1 új fotót töltöttem a "Noszlopy Gáspár" műlaphoz!
09.04.02. 15:25
A közösség publikálta county "Noszlopy Gáspár" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.