Búcsú és találkozás

Alternatív, helyi címek:Temetőkapu és harangláb

Felállítás2007

Fődi Tibor (fafaragó)

Nem köztéri:Temető, sírkert
Tóth Kata
2021.01.03. 10:04
Bazsi község temetőjének említésekor a legtöbbekenek Simon István sírja jut eszébe. Érdemes azonban megállni a temető előtt, és megcsodálni a nem hagyományos temetőkaput. Különös módon készült el ez a műalkotás. Egy, a településen élő német úr gyűjtést szervezett, és a befolyt összegből harangot készíttetett a település. A haranglábbal együtt így elkészült a temető új kapuja is. [1]
Az aranykoszorús harangöntő, Gombos Miklós által készített harang Fődi Tibor fafaragó harangtornyában kapott helyet, majd néhány hónap múlva a temetőkapu is elkészült. [2]
A kapu jelképei sokféleképpen értelmezhetőek. A bejárat fölé magasodik egy kitárt szárnyú angyal. A kétszárnyú kapu díszítése két egymás felé forduló alak. Angyalok, emberek? Búcsúznak vagy találkoznak? Búcsúznak itt, és találkoznak majd odaát.
A kapu már messziről jól látható, a környék és a temető egyaránt rendezett.
Források:
[1] Fejlődés, tervezés és korlátok, in: Napló, 2007. július 6., p. 5. - https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/VeszpremiNaplo_2007_07/?query=%22Bazsi%22%20temet%C5%91%20kapu&pg=92&layout=s
[2] Az elismerés erőt ad, in: Napló, 2007. január 18., p. 15. - https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/VeszpremiNaplo_2007_01/?query=%22Bazsi%22%20temet%C5%91%20kapu&pg=266&layout=s

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

"Búcsú és találkozás" c. alkotás fotói Bazsi településről

Feltöltő
Azonosító
427185
Feltöltve
2020.12.20. 16:56
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/500 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.12.20. 16:56

427183
Feltöltve
2020.12.20. 16:56
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/800 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.12.20. 16:56

"Búcsú és találkozás" c. alkotás fotói Bazsi településről

Feltöltő
Azonosító
427177
Feltöltve
2020.12.20. 16:56
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/640 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.12.20. 16:56

"Búcsú és találkozás" c. alkotás fotói Bazsi településről

Feltöltő
Azonosító
427178

427179
Feltöltve
2020.12.20. 16:56
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/320 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.12.20. 16:56

"Búcsú és találkozás" c. alkotás fotói Bazsi településről

Feltöltő
Azonosító
427180
Feltöltve
2020.12.20. 16:56
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/400 • 4.6mm • ISO100

427181

427182

427184
Feltöltve
2020.12.20. 16:56
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ61/10 • 1/60 • 14mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.12.20. 16:56
Összesen 9 fotó

Műlap története

35 perce
A közösség publikálta Tóth Kata "Búcsú és találkozás" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.