Négy allegorikus nőalak

Budapest, V. kerület, Báthory utca 8.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A Tschögl-bérház szobrai
Angol cím:Four allegorical women

Budapest
V. kerület, Báthory utca 8.

Felállítás1896

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Feles Elek
2020.12.08. 00:23
A német eredetű Tschögl család az 1890-es évek közepén építette fel a sarkon álló, háromemeletes bérházat - amire sajnos az 1960-as években egy újabb emeletet húztak. A három Tschögl fivér, Gusztáv, Henrik és Vilmos 1895-ben bízta meg Höfler József műépítészt a tervezéssel, egy évvel később pedig már állt a ház a négy embermagasságú szoborral a tetején.

A négy darab antik nőalak, a korszakban oly divatos módon, allegorikus jelentéssel lettek felruházva. Balról haladva az első szobor kezében feltehetően, vállra vetve egy búzakalászt láthatunk. Mellette kalapácsot és fogaskereket tartó párja áll. A másik oldalon lévő harmadik szobor viszont mintha kakukktojás lenne, ugyanis ő első ránézésre attribútum nélkül álldogál a magasban, míg párja egy apró vitorlás hajót tart a kezében, lábához pedig egy horgony támaszkodik. Ha pedig tudjuk, hogy Tschögl Gusztáv gyarmatárú nagykereskedő volt a korban, Henrik fivére pedig fűszernagykereskedő, akkor bizonyos értelemben már meg is fejtettük a szobrok mondanivalóját.
Források:
http://urbface.com/budapest/a-tschogl-berhaz
Tervtár

Feles Elek műlapja


Cím alapján hasonló

"Négy allegorikus nőalak" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
426481
Feltöltve
2020.12.07. 22:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/200 • 123.4mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 20.12.07. 22:59

"Négy allegorikus nőalak" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
426482
Feltöltve
2020.12.07. 23:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/200 • 123.4mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 20.12.07. 23:02

"Négy allegorikus nőalak" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
426483
Feltöltve
2020.12.07. 23:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/200 • 123.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 20.12.07. 23:04

"Négy allegorikus nőalak" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
426484
Feltöltve
2020.12.07. 23:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/200 • 123.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 20.12.07. 23:05

"Négy allegorikus nőalak" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
426485
Feltöltve
2020.12.07. 23:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/125 • 63.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 20.12.07. 23:08

"Négy allegorikus nőalak" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
426486
Feltöltve
2020.12.07. 23:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/125 • 63.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 20.12.07. 23:09

"Négy allegorikus nőalak" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
426487
Feltöltve
2020.12.07. 23:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/160 • 107.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 20.12.07. 23:11

"Négy allegorikus nőalak" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
426488
Feltöltve
2020.12.07. 23:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/125 • 69.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 20.12.07. 23:16

"Négy allegorikus nőalak" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
426489
Feltöltve
2020.12.07. 23:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/125 • 25mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 20.12.07. 23:17

"Négy allegorikus nőalak" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
426490
Feltöltve
2020.12.07. 23:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/125 • 6.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 20.12.07. 23:18

"Négy allegorikus nőalak" c. alkotás fotói

Báthory utca 8.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
426491
Feltöltve
2020.12.07. 23:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • 6.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 20.12.07. 23:19
Báthory utca 8.

"Négy allegorikus nőalak" c. alkotás fotói

Báthory utca a Kossuth tér felé
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
426492
Feltöltve
2020.12.07. 23:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/100 • 22.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 20.12.07. 23:21
Báthory utca a Kossuth tér felé
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.12.08. 00:23
Feles Elek publikálta "Négy allegorikus nőalak" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.