I. világháborús emlékmű

Szendrő, Kovács utca
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Szendrő
Kovács utca
A római katolikus plébánia előtti téren

Avatás1991. augusztus 20.
Felállítás1930

Fábián Zoltán (kőfaragó, közreműködő)

HLT
2020.12.07. 20:39
A Bódva-völgyi kisváros római katolikus plébániája előtt állították fel a település hősi emlékművét az 1930-as években, amelyet ekkor már egy turul díszített. Ezen elveszett turul helyett készített a rudabányai keramikusnő 1990-ben egy sómázas technikával készült kiterjesztett szárnyú új turult, amely Szendrő stilizált felső várán ül. A vár bástyáinak elnevezése is szerepel az alkotáson.[1] Az emlékműre felkerült a helyi, I. és II. világháborúban hősi halált haltak névsora kerámia táblán és külön táblán a magyar államcímer is.
Az emlékművet 2010-ben is felújították, környezetét,a fenyőfákkal beültetett kis parkot folyamatosan karbantartják. [2]
Források:
[1] https://epitettemlekek.hu/varak/borsod-abauj-zemplen-megye/also-felso-es-nemetvar-szendro/
[2] Hadobás Pál: Világháborús emlékművek Edelény környékén, 2015. 78.-82. o.
További linkek
Az alkotóról: https://artportal.hu/lexikon-muvesz/vincze-ildiko-1715/
A szendrői várról: https://www.szendro.hu/latnivalok_var.php

HLT műlapja

Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szendrő településről

Feltöltő
Azonosító
426421
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2020.12.07. 15:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/640 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 20.12.07. 15:44
2018. július

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szendrő településről

Feltöltő
Azonosító
426383
Feltöltve
2020.12.07. 08:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ52/10 • 1/60 • 22.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 20.12.07. 08:42

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szendrő településről

Feltöltő
Azonosító
426384
Feltöltve
2020.12.07. 08:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 20.12.07. 08:44

426394
Feltöltve
2020.12.07. 08:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 20.12.07. 08:45

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szendrő településről

Feltöltő
Azonosító
426385
Feltöltve
2020.12.07. 08:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 20.12.07. 08:44

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szendrő településről

Feltöltő
Azonosító
426386
Feltöltve
2020.12.07. 08:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 20.12.07. 08:44

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szendrő településről

Feltöltő
Azonosító
426387

426388
Feltöltve
2020.12.07. 08:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/125 • 9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 20.12.07. 08:44

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szendrő településről

Feltöltő
Azonosító
426389
Feltöltve
2020.12.07. 08:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/80 • 33.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 20.12.07. 08:44

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szendrő településről

Feltöltő
Azonosító
426392
Feltöltve
2020.12.07. 08:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/250 • 9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 20.12.07. 08:45

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szendrő településről

Feltöltő
Azonosító
426390
Feltöltve
2020.12.07. 08:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/60 • 6.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 20.12.07. 08:44

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szendrő településről

Feltöltő
Azonosító
426391
Feltöltve
2020.12.07. 08:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/60 • 9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 20.12.07. 08:45

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szendrő településről

Feltöltő
Azonosító
426393
Feltöltve
2020.12.07. 08:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 20.12.07. 08:45

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Szendrő településről

Feltöltő
Azonosító
426395
Feltöltve
2020.12.07. 08:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 20.12.07. 08:46
Összesen 14 fotó

Műlap története

20.12.07. 20:39
A közösség publikálta HLT "I. világháborús emlékmű" c. műlapját!
20.12.07. 17:49
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
20.12.07. 17:48
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
20.12.07. 15:44
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.