Budapest, V. kerület, Erzsébet tér
További képek a Fotólistában

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Beniczky Hermin

Budapest
V. kerület, Erzsébet tér
Az autóbusz p.u.-hoz közel.

Avatás1906. május 5.


Göröntsér Vera
2020.12.10. 16:55
A két méter magas, carrarai márványból készült szobor a magyar ruhában, elgondolkodva ülő asszonyt, Veres Pálnét, szül. Beniczky Ilonát ábrázolja, kezeit egymásra téve ölében nyugtatja. Az emlék állításának gondolata 1903-ban merült fel a "magyar úriasszonyok" körében hálájuk és kegyeletük kifejezésére. Szoborbizottság alakult és megszervezték a gyűjtést. A költségeket közadakozásból és "igen ügyesen rendezett mulatságokból gyűjtötték". Helyéül az Erzsébet teret választották, amihez elnyerték Budapest székesfőváros tanácsa hozzájárulását.
Kiss Györgyöt bízták meg a szobor elkészítésével. A kisminta bemutatása és elfogadása után az agyagmintát 1905. április 1-én a művész műtermében megjelent szoborbizottság vette át. A szobor kifaragása Carrarában történt.
A Nőképző Egyesület szervezte a leleplezési ünnepséget a "legszűkebb körben". Ennek ellenére néhány száz főnyi érdeklődő gyűlt össze a téren. "Amilyen tartalmas, komoly és csillogástól ment volt Veres Pálné élete, olyan egyszerűen, csendesen örökítették meg tisztelői emlékezetét." A friss szobrot a leleplezés után a főváros gondjaira bízták.
"Veres Pálné 1868-ban lépett fel, mint a magyar nőnevelés egyik megalapítója s főkép nemzeti nőnevelésünk lelkes úttörője, és ebben a tisztében eredményes és általánosan elismert munkásságot fejtett ki. Az ő nevéhez fűződik a leánygimnáziumok alapítása is. Alapítója és első elnöke volt az Orsz. Nőképző Egyesületnek. " [1]

Bob Dent, a forrásnál jelölt könyv írója, több megközelítésben is említi a nők szerepét, szerepvállalását, jelenlétét, elismerését a budapesti köztéri művészetben. Külön fejezetet szentel a női alkotóknak, de itt, Veres Pálné szobra kapcsán jelzi, a közéleti szerepvállalást, a "társadalmi konvenciók" akadályozták. [2]
Beszédes az is, hogy a "nők bajnokát" asszonynevén "jegyzik", számomra még az is, hogy a szobor Vasárnapi Újság által idézett feliratából IS (ld. a kapcsolt lapon) kimaradt az ott bizony szereplő, vésett lánynév: Beniczky Ilona.
Források:
[1] Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái (Budapesti Statisztikai Közlemények 69/1)A budapesti szobrok és emlékművek története p. 255-256. (előfizetéssel: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/BpStatKozlemenyek_069_1/?pg=256&layout=s&query=Veres%20P%C3%A1ln%C3%A9 )
[2] Bob Dent: Mesélő szobrok; Budapest köztéri emlékművei (Európa, 2009.)
További linkek
Ki volt Veres Pálné, aki a férje nevét tette halhatatlanná a sajátja helyett? (Aktuális cikk): https://divany.hu/vilagom/2020/12/04/veres-palne-utca/




Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Veres Pálné" c. alkotás fotói

BpFszek 023689
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
426234
Forrás
https://bpkep.fszek.hu/CorvinaWeb?action=onelong&recnum=802912&pos=11
Évszám
1910
Feltöltve
2020.12.05. 14:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.12.05. 14:30
1910, Archív felvétel
BpFszek 023689

"Veres Pálné" c. alkotás fotói

Liber Endre Budapest szobrai és emléktáblái p.255.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
426233
Forrás
Liber Endre Budapest szobrai és emléktáblái (Budapesti Statisztikai Közlemények 69/1)
Fotózva
2018. május
Évszám
1906
Feltöltve
2020.12.05. 14:30
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.12.05. 14:30
2018. május
Liber Endre Budapest szobrai és emléktáblái p.255.

"Veres Pálné" c. alkotás fotói

Veres Pálné iskola elemista végzős növendékei Veres Pálné szobra előtt
Fotó: Goszleth és Fia (Budapest)
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
426235
Forrás
https://bpkep.fszek.hu/CorvinaWeb?action=onelong&recnum=760019&pos=13
Évszám
1916
Feltöltve
2020.12.05. 14:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.12.05. 14:30
1916, Archív felvétel
Veres Pálné iskola elemista végzős növendékei Veres Pálné szobra előtt
Fotó: Goszleth és Fia (Budapest)

"Veres Pálné" c. alkotás fotói

Az Erzsébet téren.
Ötágú csilaggal!
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
63761
Évszám
1950
Feltöltve
2010.08.18. 22:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.08.18. 22:21
1950, Archív felvétel
Az Erzsébet téren.
Ötágú csilaggal!

"Veres Pálné" c. alkotás fotói

Az Erzsébet téren.
Ötágú csilaggal!
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
63762
Forrás
Képeslap
Évszám
1950
Feltöltve
2010.08.18. 22:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.08.18. 22:22
1950, Archív felvétel
Az Erzsébet téren.
Ötágú csilaggal!

"Veres Pálné" c. alkotás fotói

Kép az Erzsébet téren készült, háta mögött az egykori autóbusz pályaudvar
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
74980
Forrás
http://bfl.archivportal.hu/virtkiall_archive/kissgy/alkotas.html
Feltöltve
2011.01.07. 10:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.01.07. 10:47
Archív felvétel
Kép az Erzsébet téren készült, háta mögött az egykori autóbusz pályaudvar

"Veres Pálné" c. alkotás fotói

Ez a kép a szobor avatásán készült, ezen a lapon találtam (2007-ben) (?)
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
74981
Forrás
www.bparchiv.hu/demo/magyar/kissgy/kepek.htm
Évszám
1906
Feltöltve
2011.01.07. 10:54
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.01.07. 10:54
1906, Archív felvétel
Ez a kép a szobor avatásán készült, ezen a lapon találtam (2007-ben) (?)

"Veres Pálné" c. alkotás fotói

Eredeti helyén az Erzsébet téren.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
233362
Forrás
fortepan.hu
Évszám
1909
Feltöltve
2016.03.01. 15:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bazsi91 16.03.01. 15:52
1909, Archív felvétel
Eredeti helyén az Erzsébet téren.

Adalék vagy máshol

"Veres Pálné" c. alkotás fotói

Vasárnapi Újság 1906.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
67725
Forrás
Vasárnapi Újság
Évszám
1906
Feltöltve
2010.10.02. 07:22
Képinfó
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

fgaben 10.10.02. 07:22
1906, Archív felvétel
Vasárnapi Újság 1906.
Összesen 9 fotó

Műlap története

20.12.10. 16:55
Göröntsér Vera publikálta "Veres Pálné" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.