A Nagyerdő védetté nyilvánításának emlékműve

Debrecen, Kartács utca 24/B.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Kaán Károly-emlékoszlop

Debrecen
Kartács utca 24/B.
A Debreceni Erdei Iskola parkjában, a bejáratnál

Avatás2017. október 10.

Vass Tamás (fafaragó)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
HLT
2020.12.03. 13:35
Emlékművet állított a Nyírerdő Zrt. a Debreceni Nagyerdő védetté nyilvánításának 78. és Kaán Károly erdőmérnök, államtitkár születésének 150. évfordulója alkalmából az újonnan épített Erdei Iskola parkjának bejáratánál.
Az emlékoszlop törzsét az alkotó - Vass Tamás nyugalmazott helyi erdőmérnök - egy egykor a debreceni védett Nagyerdőben álló, majd ott elhalt őshonos kocsányos tölgy törzséből formázta; a rávésett szöveg pedig emléket állít Kaán Károlynak és a Nagyerdőnek is.[1]
Az emlékoszlop "lombjában" fából faragott tölgyfalevelek, míg a törzsén egy tölgyfa magonc madárral domborműves fafaragás jelenik meg. Az emlékmű állíttatóinak és támogatóinak címerei és emblémái is felkerültek az alkotásra.
Források:
[1] Avatás: http://erdo-mezo.hu/2017/10/10/emlekoszlopot-avattak-kaan-karoly-tiszteletere-debrecenben/#more-49752
További linkek
Kaán Károlyról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ka%C3%A1n_K%C3%A1roly
A Debreceni Nagyerdőről: https://hu.wikipedia.org/wiki/Debreceni_Nagyerd%C5%91_term%C3%A9szetv%C3%A9delmi_ter%C3%BClet

HLT műlapja

Cím alapján hasonló

"A Nagyerdő védetté nyilvánításának emlékműve" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
426101
Feltöltve
2020.12.02. 12:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ51/10 • 1/60 • 20.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 20.12.02. 12:03

"A Nagyerdő védetté nyilvánításának emlékműve" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
426102
Feltöltve
2020.12.02. 12:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 20.12.02. 12:04

426106
Feltöltve
2020.12.02. 12:05

HLT 20.12.02. 12:05

426108
Feltöltve
2020.12.02. 12:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/60 • 9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 20.12.02. 12:05

"A Nagyerdő védetté nyilvánításának emlékműve" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
426107

426110
Feltöltve
2020.12.02. 12:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO100

426109

426104
Feltöltve
2020.12.02. 12:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 20.12.02. 12:04

"A Nagyerdő védetté nyilvánításának emlékműve" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
426105
Feltöltve
2020.12.02. 12:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

426103

426127
Feltöltve
2020.12.03. 11:43

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 20.12.03. 11:43

"A Nagyerdő védetté nyilvánításának emlékműve" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
426128
Feltöltve
2020.12.03. 11:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 20.12.03. 11:50

"A Nagyerdő védetté nyilvánításának emlékműve" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
426129
Feltöltve
2020.12.03. 11:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 20.12.03. 11:51
Összesen 13 fotó

Műlap története

6 órája
A közösség publikálta HLT "A Nagyerdő védetté nyilvánításának emlékműve" c. műlapját!
7 órája
1 új fotót töltöttem az "A Nagyerdő védetté nyilvánításának emlékműve" műlaphoz!

8 órája

Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.