A 76. gyalogezred emlékműve

Alternatív, helyi címek:A császári és királyi 76. gyalogezred elesett katonáinak emlékműve

A Szent Mihály templom kertjében.

Felállítás1881. október 6.

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Bertha János
2020.12.01. 16:12
A példásan felújított Szent Mihály templom kertjében található a Császári és királyi 76. Gyalogezred elesett katonáinak lenyűgöző emlékműve.
A Soproni Szemlében találtam a legpontosabb összefoglalót, ezért onnan idézek Hegedűs Elemér tanulmányából:
„A császári és királyi gyalogezred története 150 évvel ezelőtt kezdődött. A gyalogezredet 1860. február 1-jén alapították meg. A hadfogadó állomás, a hadkiegészítő parancsnokság, a kiképző állomány, az ezredkancellária, a tartalék raktárak, majd fél év elteltével a III. zászlóalj Sopronban nyert elhelyezést. A bevonuló állományt Sopron város, Sopron, Moson, és Vas vármegye biztosította. Az ezred már ott volt a custozzai ütközetben (1866), részt vett a boszniai okkupáció harcaiban (1878). Az első világháború során, 1914–1918. között, a Sopronból indult alakulat Galícia mezőin, a Kárpátok hófedte csúcsain, a moldvai mocsarakban, Doberdó szikláin, a Karsztokon Görznél, és a megáradt Piave folyónál, harcolt. A háborúk során elesett tisztek és katonák emlékét őrzi a Szent Mihály-templom falán elhelyezett tábla, a Deák téren felállított oroszlános szobor.”[1]

Nos a templom felújítása után nem a templom falán, hanem annak kertjében látható, restaurált állapotban.
Az emléktábla német és magyar nyelvű, kronologikus sorrendben felsorolja az ütközeteket, feltüntetve az elesettek-, és lakhelyük nevét, rangját.
-Az első ütközet - Custozza-1866 június 24.
"Az ütközet során két tiszt és 22 gyalogos halt meg; megsebesült 14 tiszt, 146 közlegény; eltűnt (fogságba esett) egy tiszt és 48 közlegény. "[1]
-Az 1878. évi ütközetekben…
(…)
Az emlékművet a hősöknek kijáró hervadhatatlan babérkoszorúk és fekvő oroszlán díszíti.
Az oroszlán Isten mindenható hatalmának képe[2]. Az erények közül az igazságosság, az állhatatosság, az erősség és a mértékletesség, attribútuma.[2]
Háborús emlékművökön, mint itt is, inkább a bátorság, a szabadság iránti vágy megtestesítője, a harcolók önfeláldozásuk által nyert erkölcsi rangját szimbolizálja.

„Az ezred tisztjei elhatározták, hogy a custozzai és a boszniai ütközetekben elesett bajtársaknak emlékhelyet létesítenek. A Szent Mihály-templomban 1881. október 6-án ünnepség keretében avatták fel az emléktáblát, melyet Mechle József, soproni kőfaragó mester készített.
Az avatáson részt vett treuenschwerti báró Knabel Albert altábornagy, az ezred névadó tulajdonosa, a vármegye és a város vezetői. Az avatás előtti misét Póda Endre városi apátplébános celebrálta. A díszszázadot Schwörer őrnagy – a sorezred II. zászlóalj parancsnokának – vezényelte. Az emléktáblán nyolc tiszt valamint 57 altiszt és gyalogos neve szerepel.”[3]
Források:
[1] A császári és királyi 76. gyalogezred története: http://sopszem.sopron.hu/sopszem/2010-LXIV-3.pdf (329. oldal)
[2] Oroszlán: http://lexikon.katolikus.hu/O/oroszl%C3%A1n.html
[3] http://sopszem.sopron.hu/sopszem/2010-LXIV-3.pdf (334. oldal)

Bertha János műlapja

Cím alapján hasonló

"A 76. gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
425521
Feltöltve
2020.11.26. 08:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/200 • 105mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.26. 08:00

425518
Feltöltve
2020.11.26. 07:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO100

Bertha János 20.11.26. 07:59

425519

425530
Feltöltve
2020.11.26. 08:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.26. 08:05

"A 76. gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
425520
Feltöltve
2020.11.26. 08:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/200 • 105mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.26. 08:00

"A 76. gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
425531
Feltöltve
2020.11.26. 08:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/160 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.26. 08:06

"A 76. gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
425523
Feltöltve
2020.11.26. 08:01
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/200 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.26. 08:01

"A 76. gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
425522
Feltöltve
2020.11.26. 08:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.26. 08:00

"A 76. gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
425524
Feltöltve
2020.11.26. 08:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/200 • 90mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.26. 08:02

"A 76. gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
425525
Feltöltve
2020.11.26. 08:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.26. 08:03

"A 76. gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
425526
Feltöltve
2020.11.26. 08:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.26. 08:03

"A 76. gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
425528
Feltöltve
2020.11.26. 08:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ42/10 • 1/80 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.26. 08:04

"A 76. gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
425529
Feltöltve
2020.11.26. 08:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/60 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.26. 08:05

"A 76. gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
547112
Feltöltve
2023.11.21. 18:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/200 • 110mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.11.21. 18:47

"A 76. gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
425527
Feltöltve
2020.11.26. 08:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/80 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.26. 08:04

"A 76. gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
547343
Feltöltve
2023.11.25. 11:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.11.25. 11:20

"A 76. gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
547111
Feltöltve
2023.11.21. 18:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.11.21. 18:47

"A 76. gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
425532
Feltöltve
2020.11.26. 08:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.26. 08:06
Összesen 18 fotó

Műlap története

23.11.25. 11:20
1 új fotót töltöttem az "A 76. gyalogezred emlékműve" műlaphoz
23.11.21. 18:47
2 új fotót töltöttem az "A 76. gyalogezred emlékműve" műlaphoz
20.12.01. 16:12
Bertha János publikálta "A 76. gyalogezred emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.