Takács-Nagy síremlék

Zalaszántó, Temető utca

Állapot: Megrongálódott

Zalaszántó
Temető utca
A ravatalozó közelében kissé jobbra.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Kutasi Imre (kőfaragó)

Nem köztéri:Temető, sírkert
Tóth Kata
2020.11.25. 10:18
A zalaszántói temető egész területe helyi védelem alatt áll [1], és ha végigsétálunk a régi sírok között, hamar meg is értjük ennek az okát. A közeli Rezi, és a nem olyan távoli Keszthely kőfaragóinak munkái nagy számban vannak jelen a temetőben. Különlegesek a régi, de még ma is jó állapotú homokkő sírok, illetve a szép számban megjelenő kőkeresztek szobrokkal, domborművekkel.
Egy ilyen szobrokkal díszített kőkereszt áll Takács József és neje Nagy Mária nyughelye fölött is. A temetői és fogadalmi keresztek esetében szokás volt, hogy a kőfaragó a korpusz tövében elhelyezett mellékalakokban az állíttató vagy az elhunyt névszentjét formázta meg. Ezúttal is a szépen megmunkált korpuszos kereszt tövében egy kis kőfülkét láthatunk. Most üresen áll, de bizonyos, hogy Szűz Mária szobra lehetett azon a helyen. A fülke mellett mindkét oldalon egy-egy posztamens került kialakításra, amelyeken a mellékalakok kaptak helyet. Ma már csak Szent József szobra látható, kezében liliommal, attribútumával.
A másik szobor feltehetően Szent Erzsébet volt, mivel a családi sírban nyugszik a házaspár kisleánya, Erzsébet is.
A síremlék alkotója a szignó alapján (KUTASI) a keszthelyi kőfaragó, Kutassy Imre. [2] (A szintén keszthelyi Kutasy Gusztáv szignója: KUTASY volt.)
Források:
[1] http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/-6905, illetve http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/-6903
[2] Kutasy Imre életrajza - http://193.225.122.118/eletrajzilexikon/index.php?dir=K#KUTASI%20%28KUNTSCHING%29%20IMRE%20%28Kutasy%2C%20Kutassy%29

Tóth Kata műlapja


Cím alapján hasonló

"Takács-Nagy síremlék" c. alkotás fotói Zalaszántó településről

Feltöltő
Azonosító
425272
Feltöltve
2020.11.23. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/1000 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.23. 23:48

"Takács-Nagy síremlék" c. alkotás fotói Zalaszántó településről

Feltöltő
Azonosító
425271
Feltöltve
2020.11.23. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/640 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.23. 23:48

"Takács-Nagy síremlék" c. alkotás fotói Zalaszántó településről

Feltöltő
Azonosító
425269
Feltöltve
2020.11.23. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/250 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.23. 23:48

"Takács-Nagy síremlék" c. alkotás fotói Zalaszántó településről

Feltöltő
Azonosító
425270
Feltöltve
2020.11.23. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/400 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.23. 23:48

"Takács-Nagy síremlék" c. alkotás fotói Zalaszántó településről

Feltöltő
Azonosító
425273
Feltöltve
2020.11.23. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/160 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.23. 23:48

"Takács-Nagy síremlék" c. alkotás fotói Zalaszántó településről

Feltöltő
Azonosító
425274
Feltöltve
2020.11.23. 23:48
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/100 • 4.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.23. 23:48
Összesen 6 fotó

Műlap története

20.11.25. 10:18
A közösség publikálta Tóth Kata "Takács-Nagy síremlék" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.