Rezi, Kápolnai út
Archív képek
További képek a Fotólistában

Angol cím:Saint Donatus Cross

Rezi
Kápolnai út
a rezi szőlőhegyen, a Szent Donát kápolna előtt

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Zitterbarth József (kőfaragó)

Orbán Róbert
2020.11.23. 08:07
A kereszt a rezi szőlőhegyen, a Szent Donát kápolna előtt áll. A forrásokból nem ismerjük az első itteni Donát kápolna építési idejét, így azt sem tudjuk pontosan meghatározni, hogy mióta létezik az itteni Donát kultuszhely.
A templom előtti keresztet a Balaton-felvidék kőszobrászatával foglalkozó kutatók Zitterbarth József alkotásaként határozzák meg.[1], [2]
A mostani kápolna 1866-ban épült.[3] Az előtte itt állt kisebb kápolna már az első katonai felmérés térképén (1782 - 1785) szerepel.[4]
A Donát nevet viselő szentek közül Magyarországon kettőnek a tisztelete terjedt el. Noha egyikük pap volt, a másikuk katona, a kultuszuk összemosódik.
A münstereifeli Donát ünnepét a legtöbb helyen június 30-án (Kőszegen július 10. körül) tartják, az arezzoi Szent Donátét augusztus 7-én. Az előbbi katonaszent volt és azért fohászkodtak hozzá, hogy megvédjen a jégtől, zivatartől.[5] Az arezzoi Donát pap volt. A legenda szerint egyszer áldozás előtt a pogányok kiverték a kezéből a kelyhet, ami darabokra tört. Amikor összeszedte a kehely darabjait, akkor azok csodás módon összefortak, s rövidesen ott volt bennük "Jézus vére" is. Az arezzoi Donát a bortermelők patrónusa.
A rezi reliefen őt látjuk kezében a kehellyel.
Források:
[1] . Eszes László: A keszthelyi kőfaragóműhely emlékei a Balaton vidékén, 1750 - 1850, Műemlékvédelem, 1980.2. 95. p. - https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Muemlekvedelem_1980/?query=Zitterbarth%20%2B%20rezi&pg=100&layout=s
[2] . Hála József: A rezi kőipar in: Ház és ember, Szebadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. Szentendre, 1995, 191. p. - https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_SKAN_He_10/?query=Rezi%20k%C5%91farag%C3%B3&pg=192&layout=s
[3] Lancz Ildikó: Amiről a falak mesélnek - https://www.rezi.hu/amirol-a-falak-meselnek/ (Mj.: 2020. nov. 22.)
[4] Első Katonai Felmérés - Rezi környéke - https://mapire.eu/hu/map/firstsurvey-hungary/?layers=147&bbox=1912257.3859465937%2C5913768.923680082%2C1919514.1263194177%2C5916157.580813995
[5] Orbán Róbert: Szent Donát, védd meg a tájat! Vas Népe. 2020. júniu 20. - https://www.vaol.hu/hetvege/szent-donat-vedd-meg-a-tajat-4065269/




Cím alapján hasonló

"Szent Donát-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Zitterbarth József (kőfaragó)
Település
Rezi
Feltöltő
Azonosító
424899
Feltöltve
2020.11.20. 19:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.11.20. 19:51

"Szent Donát-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Zitterbarth József (kőfaragó)
Település
Rezi
Feltöltő
Azonosító
424898
Feltöltve
2020.11.20. 19:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 6.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.11.20. 19:48

"Szent Donát-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Zitterbarth József (kőfaragó)
Település
Rezi
Feltöltő
Azonosító
424995
Feltöltve
2020.11.21. 19:49
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/500 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.21. 19:49

"Szent Donát-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Zitterbarth József (kőfaragó)
Település
Rezi
Feltöltő
Azonosító
424996
Feltöltve
2020.11.21. 19:49
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/400 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.21. 19:49

"Szent Donát-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Zitterbarth József (kőfaragó)
Település
Rezi
Feltöltő
Azonosító
424997
Feltöltve
2020.11.21. 19:49
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/800 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.21. 19:49

"Szent Donát-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Zitterbarth József (kőfaragó)
Település
Rezi
Feltöltő
Azonosító
424998
Feltöltve
2020.11.21. 19:49
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/250 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.21. 19:49

"Szent Donát-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Zitterbarth József (kőfaragó)
Település
Rezi
Feltöltő
Azonosító
424999
Feltöltve
2020.11.21. 19:49
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/320 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.21. 19:49

"Szent Donát-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Zitterbarth József (kőfaragó)
Település
Rezi
Feltöltő
Azonosító
425000
Feltöltve
2020.11.21. 19:49
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/160 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.11.21. 19:49

Archív fotók

"Szent Donát-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Zitterbarth József (kőfaragó)
Település
Rezi
Feltöltő
Azonosító
424982
Forrás
Hála József: A rezi kőipar in: Ház és ember, Szebadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. Szentendre, 1995, 191. p. - https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_SKAN_He_10/?query=Rezi%20k%C5%91farag%C3%B3&pg=192&layout=s
Évszám
1983
Feltöltve
2020.11.21. 19:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.11.21. 19:12
1983, Archív felvétel
Összesen 9 fotó

Műlap története

20.11.23. 08:07
Orbán Róbert publikálta "Szent Donát-kereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.