Szekszárd, Szent István tér

Alternatív, helyi címek:Boldogság-kapu
Angol cím:Ornamented Gate

Szekszárd
Szent István tér
A Művészetek Háza előtt

Avatás1984. augusztus 17.

Kerényi József (tervező)

László Mária
2020.11.20. 22:45
Kerényi József (1939-2016) Ybl- és Kossuth-díjas építész fontosabb munkái közé tartozik a szekszárdi volt Zsinagóga 1897-ben felavatott szecessziós épületének külsőleg eredeti állapotban történt korszerűsítése és átalakítása. "Munkásságával jelent meg Magyarországon az építészeti revitalizáció, a múlt építészeti örökségének védelme és megőrzése újraértelmezett használattal." [3]
A szekszárdi Művészetek Háza első igazgatója, dr. Méry Éva tudomása szerint már 1971-ben felmerült az 1955-ig rendszeresen működő, a későbbiekben azonban bútorraktárként funkcionáló romos épület hasznosítása. Szóba került az is, hogy a helyén parkolót alakítsanak ki az akkoriban épülő Gemenc szálló részére. Az elhagyatott épületet a tanács megvásárolta a hitközségtől, az átépítés Kerényi József tervei alapján 1981-ben kezdődött meg, hogy 1984 augusztusától helyet adjon Szekszárd egyik legszebb kulturális intézményének. [5]
Az épület előtt magasodó Boldogság-kapu a homlokzaton lévő Mózes kőtáblája formáját veszi fel, egyforma magas az épülettel (14, 5 m), annak belső szerkezetét ismétli, valamint
modern keretbe foglalja a felújítás során megmentett öntöttvas oszlopokat. [7] [4] [1]
A Díszkapu címen jegyzett 1984-es alkotást a 19/1996 (VI. 5.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklete a helyi védettségű Köztéri szobrok és emlékművek gyűjtőcím alatt sorolja fel. [2] [6]
Források:
[1] Művészetek Háza Szekszárd
http://szekszard.varosom.hu/latnivalok/kulturalis-intezmenyek/Muveszetek-Haza-1.html
[2] Önkormányzati rendelet
https://net.jogtar.hu/rendelet?council=szekszard&docid=99600019.SXR
[3] Elhunyt Kerényi József. Librarius. 2016-03-11
https://librarius.hu/2016/03/11/elhunyt-kerenyi-jozsef/
[4] Művészetek Háza
https://web.archive.org/web/20060308154150/http://www.babitsmuvhaz.hu/index.php?action=egyseg&id=4
[5] "A keretek hamar szétfeszültek". Szekszárdi Vasárnap. 19, 30. (2009. aug. 30.) 2. oldal
https://szekszard.hu/application/files/5115/2335/5543/szv20090830.pdf
[6] Díszkapu
http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/-861
[7] File: Ornamented gate, Szent Istvan Square https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Ornamented_gate,_Szent_Istvan_Square,_2016_Szekszard.jpg
[8] Decsi Kiss János: Művészetek Háza Szekszárdon.
Képes Újság. 25, 50. (1984. dec. 15.) 16. oldal
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/KepesUjsag_1984-2/?query=kerényi%20szekszárd%20művészetek%20haza&pg=718&layout=s
Előfizetéses

Cím alapján hasonló

"Díszkapu" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
424493
Fotózva
2016. január
Feltöltve
2020.11.15. 12:29
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/1647 • 4.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.11.15. 12:29
2016. január

"Díszkapu" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
424494
Fotózva
2016. január
Feltöltve
2020.11.15. 12:29
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/1522 • 4.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.11.15. 12:29
2016. január

"Díszkapu" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
424495
Fotózva
2016. január
Feltöltve
2020.11.15. 12:29
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/1721 • 4.2mm • ISO32

424496
Fotózva
2016. január
Feltöltve
2020.11.15. 12:30
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/2326 • 4.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.11.15. 12:30
2016. január

"Díszkapu" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
424497
Fotózva
2016. január
Feltöltve
2020.11.15. 12:30
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/1412 • 4.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.11.15. 12:30
2016. január

"Díszkapu" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
424498

425194
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2020.11.23. 10:40
EXIF információk...
Xiaomi / Mi A2
ƒ175/100 • 1/3462 • 4.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.11.23. 10:40
2019. április

"Díszkapu" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
425195
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2020.11.23. 10:40
EXIF információk...
Xiaomi / Mi A2
ƒ175/100 • 1/315 • 4.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.11.23. 10:40
2019. április
Összesen 8 fotó

Műlap története

2 perce
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Díszkapu" feltöltésünket!
3 napja
2 új fotót töltöttem a "Díszkapu" műlaphoz!
5 napja
László Mária publikálta "Díszkapu" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.