Budapest, XVI. kerület, Pálya utca 27.

Budapest
XVI. kerület, Pálya utca 27.
A FÖRI Rendészeti Központ épülete mögötti területen, a belső parkoló szélén.

Felállítás2019
Felállítás2005
Felállítás1945
Avatás1929. május 26.
Felállítás1905

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Göröntsér Vera
2020.11.16. 18:01
Régi terv volt az Ezredéves emlékmű "lecserélt" szobrainak felkutatása. Kilátástalannak tűnt, de szeretem a kihívásokat. A sülysápi raktár... szinte fogalom volt, ahová a Budapest Galéria kezelésében lévő alkotások kerültek, de az ottani látogatásomkor már megszűnt. Lendületet adott és nem kevés információt nyújtott N. Kósa Judit cikke, ami az év elején jelent meg. Így sem sikerült rögtön indulni.
Alig követhető ezeknek a szobroknak az útja. Még olyan hír is terjedt, Az Ezredéves emlékmű – Zala György óriás vállalkozása, ill. a készítésbe bevont neves szobrászok – habsburgokat ábrázoló szobrai megsemmisültek.
Az emlékmű részleteivel anno Neszták Béla (alapító tagunk) foglalkozott, történetének összefoglalóját egy blogbejegyzésben írta meg (kapcsolom).
Az uralkodók jobb oldali szobrainak sorát a habsburg uralkodók zárták: "...Hunyadi János, Mátyás, I. Ferdinánd, III. Károly, Mária Terézia, II. Lipót, I. Ferenc József..."[1]
"Közjáték": az 1919-es forradalom idején ezeket a szobrokat eltávolították a még készülőben lévő emlékműről.
1929-re kész lett az emlékmű minden alakja a domborművekkel együtt. Avatásukra csak a Hősök Emlékkövével együtt, "kapcsoltan" kerülhetett sor.
Az emlékmű létrejöttének hosszú folyamatát különböző események követték. 1944-ben a jobb szárnyat bombatalálat érte úgy, hogy romba döntötte azt. [3] A jobb szélen álló szobrok megsérültek, míg II. Lipót szobra megsemmisült. A politikai változások tükrében ezeket nem állították helyre, sőt, levették a két épen marad szobrot is. [4] A "habsburgok" előbb különböző fővárosi intézményekbe, majd a már említett sülysápi raktárba kerültek, annak 2005-ös felszámolása után pedig egy öntészet udvarára. Jelenlegi helyükre, a nem hivatalos "szoborgalériába" 2019-ben szállítottak öt szobrot, négy domborművet. Feltételek: "nem kell fizetni a tárolásért, viszont biztonságban vannak." [5]
I. Ferdinánd szobra azok közé tartozik, amik a bombatalálat után is helyükön maradtak, épen élték túl a "világégést". Az uralkodóról azt lehet kiemelni, hogy egyrészt szerencsés időben került trónra, hiszen a Habsburg-ház hatalma csúcspontján állt, ugyanakkor szinte vég nélkül küzdenie kellett a török térhódító szándékai ellen. Igaz, elég sok csatát elvesztett, de végül megakadályozta a törökök uralomba kerülését, amiben nagy szerepe volt az egri vár ellenállásának, a vár elleni ostrom kimenetelének. Ezzel összefüggésben a hozzá kapcsolódó, alakja alatt elhelyezett dombormű Eger ostromát ábrázolta. A domborművet az 50-es években méltó helyre, Egerbe szállították.
I. Ferdinánd alakja az uralkodót, a magyar és cseh királyt, német-római császárt ábrázolja, a forrás szerint későreneszánsz öltözékben [5], de készenlétben tartott kardja mindenképpen utal a harcban töltött életútra.

Kis híján lapzárta után: a szobornak van egy másolata, méghozzá Németországban, magántulajdonban. Sajnos, arról nem szól a műlap, milyen indíttatásból készíttette a másolatot éppen erről az alkotásról a tulajdonos. Történt ez 2010-ben (amikor nem-igen lehetett a szobrot megtalálni sem) az öntészet udvara közel veszélyhelyzetet jelent...
Források:
[1] Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái (Budapesti Statisztikai Közlemények 69/1)A budapesti szobrok és emlékművek története; előfizetéssel: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/BpStatKozlemenyek_069_1/?pg=355&layout=s&query=zala%20gy%C3%B6rgy
[2] Medvey Lajos: Vezető Budapest szobrai megtekintéséhez (1939.)
[3] A millennium szobrásza Zala György (1858-1937) (Kossuth Kiadó, 1999)
[4] Prohászka László: Szoborsorsok (1994)
[5] N. Kósa Judit: Lejárt hősök a szoborraktárban https://nepszava.hu/3067055_lejart-hosok-a-szoborraktarban

Blogbejegyzések a műlapról
Ezredéves emlékmű
Neszták Béla blogja @ 2009.03.24. 21:22
A Millenniumi emlékmű 1881 évben merült fel először az emlékmű felállításának gondolata. 1894.-ben már a képviselőház is napirendre vette. Elhelyezésére két hely merült merült fel. A Gellért hegy és az Andrássy út vége. Végül is az utóbbi mellett döntöttek. Ehhez azonban először le kellett...

Kapcsolódó
I. Ferdinánd
Kapcsolódó
Ferenc József

Cím alapján hasonló

"I. Ferdinánd" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
424465
Feltöltve
2020.11.15. 10:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1000 • 4.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.15. 10:26

424466
Feltöltve
2020.11.15. 10:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1250 • 4.8mm • ISO100

424468

424470
Feltöltve
2020.11.15. 10:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/125 • 4.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.15. 10:26

"I. Ferdinánd" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
424471
Feltöltve
2020.11.15. 10:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1250 • 4.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.15. 10:27

"I. Ferdinánd" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
424469
Feltöltve
2020.11.15. 10:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/2000 • 4.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.15. 10:26

"I. Ferdinánd" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
424472
Feltöltve
2020.11.15. 10:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/125 • 11.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.15. 10:27

"I. Ferdinánd" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
424478
Feltöltve
2020.11.15. 10:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/800 • 8.4mm • ISO100

Göröntsér Vera 20.11.15. 10:28

424475
Feltöltve
2020.11.15. 10:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/640 • 8.4mm • ISO100

424644
Feltöltve
2020.11.16. 17:19

Göröntsér Vera 20.11.16. 17:19

"I. Ferdinánd" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
424473
Feltöltve
2020.11.15. 10:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/640 • 8.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.15. 10:27

"I. Ferdinánd" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
424476

424481
Feltöltve
2020.11.15. 10:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/400 • 18.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.15. 10:28

"I. Ferdinánd" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
424480
Feltöltve
2020.11.15. 10:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/500 • 18.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.15. 10:28

"I. Ferdinánd" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
424479
Feltöltve
2020.11.15. 10:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/160 • 18.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.15. 10:28

"I. Ferdinánd" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
424477
Feltöltve
2020.11.15. 10:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/400 • 8.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.15. 10:28

"I. Ferdinánd" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
424482
Feltöltve
2020.11.15. 10:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/250 • 12.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.15. 10:28

"I. Ferdinánd" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
424483
Feltöltve
2020.11.15. 10:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/160 • 14.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.15. 10:28

"I. Ferdinánd" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
424467
Feltöltve
2020.11.15. 10:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1000 • 4.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.15. 10:26

"I. Ferdinánd" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
424484
Feltöltve
2020.11.15. 10:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/500 • 4.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.11.15. 10:28
Összesen 20 fotó

Műlap története

4 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "I. Ferdinánd" feltöltésünket!
4 napja
Göröntsér Vera publikálta "I. Ferdinánd" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.