A Szent Mihály-templom üvegablakai III.

Hegykő, Kossuth Lajos utca 37.

Alternatív, helyi címek:A hegykői Szent Mihály-templom üvegablakai III.

Hegykő
Kossuth Lajos utca 37.

Felállítás1958

Árkayné Sztehló Lili (festőművész)

Nem köztéri:Templombelső
Bertha János
2020.11.05. 08:11
A hegykői Szent Mihály titulusú római katolikus templomot 1904-ben építették, neoromán stílusban.
A szentély képei, - középen Szent Mihály főangyal, aki a zsidó és a keresztény hagyományokban egyaránt a legnagyobb az angyalok között - Prokop Péter (1919-†2006) katolikus pap, festőművész, író munkái.[1]

Az üvegablakok Sztehlo Lili (1897-†1959) festőművész, iparművész alkotásai.[2] 1958-ban, halála előtti évben készültek.

A templomhajó keleti oldalán látható képek:

-Szent Margit
IV. Béla király lánya volt.
Az önfegyelmezés és keresztény szeretet példaképének tekintik. A Szent Mihályról nevezett kolostorban, domonkos rendi apácaként is a bencés jelmondat szerint élt: imádkozott és dolgozott. „Napjait munkában, éjszakáit imádságban töltötte.”[3] 1270-ben halt meg a Nyulak Szigetén (más néven Boldogasszony-szigete), amely ma már az Ő nevét viseli. A domonkos-rend öltözetében látjuk, margarétákkal díszített ablakon.
-Szent Imre
Szent István király és Boldog Gizella gyermeke. Élete történetét legendák és krónikák őrzik.
Nevelője, tanítója Szent Gellért volt. Jobb kezében irattekercset, talán apja, Szent István király neki írt Intelmeit[4] tartja. Attribútuma, az ártatlanságot szimbolizáló liliom a bal kezében látható.[5]

-Szent Kinga, vagy más néven Kunigunda, Szent Margit testvére, IV. Béla király lánya. Lengyelország és Litvánia védőszentjeként is tisztelik. Férje halála után a Szent Klára alapította domonkos rendi klarissza apácaként az ószandeci zárdában élt, itt halt meg és avatta szentté II. János Pál pápa 1999-ben.[6]
-Szent Gellért, Szent Benedek rendi szerzetes, aki Szent Imre herceg nevelője, a Szeged-Csanádi egyházmegye első püspöke. Szűz Mária tiszteletének terjesztője. 1046. szeptember 24-én vértanú halált halt.[7] Püspöki ornátusban látjuk. Az üvegablak alján a halhatatlanság szimbóluma, pálmaág látható.[8]

A következő ablakfülkében, két ablakon domonkos rendi szerzetesek, Boldog Csáky Mór és Árpádházi Szent Erzsébet alakját örökítette meg a művész.
-Csáki Mór, győri születésű, (ezért látjuk az üvegkép alján Győr címerét) neve korabeli iratokban Mauritius-ként maradt fenn. „Legendája szerint a békességszerzés és a vigasztalás mestere volt, életében és halála után is csodás jelenségek kísérték. 1494-ben avatták boldoggá, ünnepe március 20-án van.”[9]
-Árpádházi Szent Erzsébet: „Erzsébet korán elkezdte a vezeklő életmódot: gyakran böjtölt, ostorozta magát, vezeklőövet is hordott. Éjjelente gyakran virrasztott. Első gyermekének születése után menedékhelyet alapított árva gyerekek részére, szegényeket segített. Második gyermeke születése után pedig ugyancsak hálából 28 ágyas kórházat alapított, ahol maga is segített a betegápolásban.”[10] A rózsa, mint attribútuma itt is megjelenik a képen.

Köszönöm Bak Lilla kántornak és Horváth Dénes sekrestyésnek a fényképek elkészítéséhez nyújtott segítségét!
Források:
[1] Prokop Péter: https://hu.wikipedia.org/wiki/Prokop_P%C3%A9ter
[2] Sztehlo Lili, Árkay Bertalanné életrajz: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/sz-77C95/sztehlo-lili-arkay-bertalanne-780BB/
[3] https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rp%C3%A1d-h%C3%A1zi_Szent_Margit
Szent Margit legendája: http://mek.niif.hu/00200/00246/00246.htm
[4] Szent István király: Intelmei Imre herceghez / https://mek.oszk.hu/00200/00249/00249.htm
[5] Szent Imre: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Imre
[6] Szent Kinga: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Kinga
[7] Szent Gellért: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Gell%C3%A9rt
[8] Pálmaág: http://lexikon.katolikus.hu/P/p%C3%A1lma%C3%A1g.html
[7] Csáki Mór:https://hu.wikipedia.org/wiki/Boldog_Cs%C3%A1k_M%C3%B3ric
[10] Árpádházi Szent Erzsébet: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rp%C3%A1d-h%C3%A1zi_Szent_Erzs%C3%A9bet / https://archiv.katolikus.hu/szentek/1119.html /
-Műemlék: https://hu.wikipedia.org/wiki/Hegyk%C5%91
-http://www.hegykoplebania.hu/?/11/HU/bemutatas.html

Bertha János műlapja

Cím alapján hasonló

"A Szent Mihály-templom üvegablakai III." c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)
Település
Hegykő
Feltöltő
Azonosító
422569
Feltöltve
2020.10.31. 12:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/40 • 122mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.31. 12:47

"A Szent Mihály-templom üvegablakai III." c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)
Település
Hegykő
Feltöltő
Azonosító
422560
Feltöltve
2020.10.31. 12:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ48/10 • 1/40 • 52mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.31. 12:28

"A Szent Mihály-templom üvegablakai III." c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)
Település
Hegykő
Feltöltő
Azonosító
422562
Feltöltve
2020.10.31. 12:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/40 • 260mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.31. 12:29

"A Szent Mihály-templom üvegablakai III." c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)
Település
Hegykő
Feltöltő
Azonosító
422564
Feltöltve
2020.10.31. 12:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/40 • 122mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.31. 12:30

"A Szent Mihály-templom üvegablakai III." c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)
Település
Hegykő
Feltöltő
Azonosító
422561
Feltöltve
2020.10.31. 12:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/40 • 195mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.31. 12:29

"A Szent Mihály-templom üvegablakai III." c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)
Település
Hegykő
Feltöltő
Azonosító
422566
Feltöltve
2020.10.31. 12:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/40 • 80mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.31. 12:31

"A Szent Mihály-templom üvegablakai III." c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)
Település
Hegykő
Feltöltő
Azonosító
422567
Feltöltve
2020.10.31. 12:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/40 • 175mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.31. 12:32

"A Szent Mihály-templom üvegablakai III." c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)
Település
Hegykő
Feltöltő
Azonosító
422565
Feltöltve
2020.10.31. 12:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/40 • 230mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.31. 12:31

"A Szent Mihály-templom üvegablakai III." c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)
Település
Hegykő
Feltöltő
Azonosító
422553
Feltöltve
2020.10.31. 12:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/40 • 48mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.31. 12:23

"A Szent Mihály-templom üvegablakai III." c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)
Település
Hegykő
Feltöltő
Azonosító
422559
Feltöltve
2020.10.31. 12:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/40 • 200mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.31. 12:27

"A Szent Mihály-templom üvegablakai III." c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)
Település
Hegykő
Feltöltő
Azonosító
422557
Feltöltve
2020.10.31. 12:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/40 • 280mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.31. 12:26

"A Szent Mihály-templom üvegablakai III." c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)
Település
Hegykő
Feltöltő
Azonosító
422558
Feltöltve
2020.10.31. 12:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/40 • 90mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.31. 12:26

"A Szent Mihály-templom üvegablakai III." c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)
Település
Hegykő
Feltöltő
Azonosító
422555
Feltöltve
2020.10.31. 12:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/40 • 160mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.31. 12:25

"A Szent Mihály-templom üvegablakai III." c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)
Település
Hegykő
Feltöltő
Azonosító
422556
Feltöltve
2020.10.31. 12:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/40 • 100mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.31. 12:25

"A Szent Mihály-templom üvegablakai III." c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)
Település
Hegykő
Feltöltő
Azonosító
422554
Feltöltve
2020.10.31. 12:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/40 • 240mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.31. 12:24

"A Szent Mihály-templom üvegablakai III." c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)
Település
Hegykő
Feltöltő
Azonosító
422545
Feltöltve
2020.10.31. 12:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ42/10 • 1/40 • 40mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.31. 12:19

422548
Feltöltve
2020.10.31. 12:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/40 • 170mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.31. 12:21

"A Szent Mihály-templom üvegablakai III." c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)
Település
Hegykő
Feltöltő
Azonosító
422546

422549

422547
Feltöltve
2020.10.31. 12:20

Bertha János 20.10.31. 12:20

"A Szent Mihály-templom üvegablakai III." c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)
Település
Hegykő
Feltöltő
Azonosító
422550
Feltöltve
2020.10.31. 12:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/40 • 135mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.31. 12:22

"A Szent Mihály-templom üvegablakai III." c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)
Település
Hegykő
Feltöltő
Azonosító
422552
Feltöltve
2020.10.31. 12:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/40 • 105mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.31. 12:23

"A Szent Mihály-templom üvegablakai III." c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)
Település
Hegykő
Feltöltő
Azonosító
422551
Feltöltve
2020.10.31. 12:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/40 • 200mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.31. 12:22

"A Szent Mihály-templom üvegablakai III." c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)
Település
Hegykő
Feltöltő
Azonosító
422568
Feltöltve
2020.10.31. 12:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/50 • 18mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.31. 12:33
Összesen 24 fotó

Műlap története

20.11.05. 08:11
Bertha János publikálta "A Szent Mihály-templom üvegablakai III." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.