Nezsider (Neusiedl am See), Kirchengasse 6.

Angol cím:Saint Nicholas

A templom fülkeszobra.

Felállítás17. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Bertha János
2020.11.24. 08:24
„Nezsider település a Fertő-tó északi partján, ma Ausztriában található. Eredetileg a gyepűvédő besenyők lakták. 1209-ben Villa Sumbotheil (Szombathely) néven említi egy oklevél. Ez a település valószínűleg a tatárjárás idején pusztulhatott el.”[1]

A Szent Miklós és Szent Gál tiszteletére épült római katolikus templom 1464-ben épült. A XVII-XVIII. században építették át barokk stílusban.
A külső homlokzaton épített fülkében Szent Miklós püspök egészalakos szobrát látjuk.
Myra püspökét, Oroszország védőszentjét püspöki ornátusban, süveggel, pásztorbottal, csipkeszegélyű karingben ábrázolta a szobrász.
„A késő középkor óta Miklós püspököt a tizennégy segítő szent közé sorolják. Számtalan templom, társulat és foglalkozás patrónusa (tanulók, gyermekek, leányok, hajósok, foglyok, pékek, kereskedők, gyógyszerészek, jogászok).”[2]

Attribútumai közt az imakönyvön lévő három aranygolyó is megjelenik, utalva élettörténetének egyik jócselekedetére.[3]
Források:
[1] https://varlexikon.hu/nezsider
[2] Szent Miklós: https://archiv.katolikus.hu/szentek/1206.html
[3] Szent Miklós: https://nemzetikonyvtar.blog.hu/2013/12/06/szent_miklos_mikulas
-Nezsider: https://hu.wikipedia.org/wiki/Nezsider

Bertha János műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Miklós" c. alkotás fotói Nezsider (Neusiedl am See) településről

Feltöltő
Azonosító
423469
Feltöltve
2020.11.08. 17:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/320 • 122mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.08. 17:13

423470
Feltöltve
2020.11.08. 17:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/250 • 210mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.08. 17:13

"Szent Miklós" c. alkotás fotói Nezsider (Neusiedl am See) településről

Feltöltő
Azonosító
423468
Feltöltve
2020.11.08. 17:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/320 • 122mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.08. 17:12

"Szent Miklós" c. alkotás fotói Nezsider (Neusiedl am See) településről

Feltöltő
Azonosító
423465
Feltöltve
2020.11.08. 17:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.08. 17:10

"Szent Miklós" c. alkotás fotói Nezsider (Neusiedl am See) településről

Feltöltő
Azonosító
423467
Feltöltve
2020.11.08. 17:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.08. 17:11

423471
Feltöltve
2020.11.08. 17:15

Bertha János 20.11.08. 17:15

"Szent Miklós" c. alkotás fotói Nezsider (Neusiedl am See) településről

Feltöltő
Azonosító
423466
Feltöltve
2020.11.08. 17:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.08. 17:11
Összesen 7 fotó

Műlap története

4 órája
Bertha János publikálta "Szent Miklós" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.